feb
20
2010
Húzódozik már néhány hete ennek a bejegyzésnek a megírása és ennek egyetlen oka van: gőzöm sincs mit lehetne róla írni. Ennek ellenére nem akartam én is nyúlcipőt húzva megfutamodni előle.
Nem tudom sajnáljam-e vagy utáljam Nyulat. Nem tudom hogy önző-e vagy csak egyszerűen felelőtlen. Egyedül azt tudom, hogy nem okozott nehézséget végigolvasni, nem volt annyira unalmas – és mégsem jut eszembe semmi okos.
András?
Kávé érték:
1 hozzászólás | címkék: 1950-es évek, 2 kávé, antikvárium, john updike, könyv, usa
okt
22
2009
Robert Capa sármos fotója egy fél éven keresztül minden sarkon mosolygott rám hívogatva a kiállítás megtekintésére. Az események szerencsés együttállásának segítségével könnyebben eljutottam oda, mint gondoltam. (Ráadásul még meg is hívtak – köszi VLaca!)
A fényképei fantasztikusak voltak. Hihetetlen, hogy ugyanaz az ember járt mindezeken a helyeken és készítette ezt a rengeteg képet. Ez egy hatalmas kaland lehetett – érdemes utánajárni.
Így kötöttem ki a könyvnél, ami a második világháborús élményeiről szólt. Azért tűnt ez különösen érdekesnek, mert a partraszálláskor hősként szállt partra az első vonalban, azonban az elkészült szenzációs képeket elrontották és összesen 11 darab elmosódott képet sikerült kihozni a sok tekercsből. Ez az elvárásaim szerint hatalmas traumát okozott Capának és ez is motivált a történet elolvasásában.
Vajon volt-e trauma? Olvasd tovább…
Kávé érték:
1 hozzászólás | címkék: 1940-es évek, 5 kávé, anglia, franciaország, könyv, olaszország, robert capa, usa
okt
5
2009
Kedvelem az olyan könyveket, amelyek olyan helyekre-világokba juttanak el a történetük keretében, amelyekre egyébként nem jutnék el.
Nem kedvelem azokat, amelyek száraz dokumentumregényként írják le azokat a világokat.
Ez a könyv a kettő között van: nincs történet, de vannak adatok. Szerencsére nem szárazak és sok-sok kép gondoskodik arról, hogy ne csak a betűs agyrészünk, hanem a vizuális is ki legyen elégítve.
Egy sorozat része ez a könyv, több hasnonló is létezik kezdve az ókori Rómától a Kádár korszakig. Nem vagyok meggyőződve, hogy mindet végig fogom olvasni – leginkább borsos áruk miatt. (Nem is külön-külön borsos, hanem sok van belőlük) Talán ha majd akciók lesznek.
(x) Az akciós árakat pedig mától kezdve lehet figyelni a Könyvajánlókon is, amikor egy-egy konkrét könyvet nézünk. Ilyenkor körbenéz az öt lgnépszerűbb könyvesboltban és megtudhatjuk, hogy éppen mennyibe kerül a könyv.
Hol lehet olvasni ezt a könyvet?
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 1800-as évek, 1810-es évek, 1820-as évek, 1830-as évek, 1840-es évek, 1850-es évek, 1860-as évek, 1870-es évek, 1880-as évek, 1890-es évek, 1900-as évek, 1910-es évek, 4 kávé, philippe jacquin, usa
júl
17
2009
Ezt egy másik gyerek kapta az itt említett évzárón, érdekesnek gondoltam és én is megszereztem az antiváriumból.
Nagyjából az volt benne, amit vártam. Számomra kevesebb újdonságot mondott, mint azt egy 1980-as évekbeli olvasónak, akik számára Amerika egy távoli világ volt. Talán még Dallas sem volt akkor a TVben.
Azóta sokkal közelebb került hozzánk könyveken, utazásokon, de leginkább a televízión keresztül.
A történetben a 13 éves fiú családjával kiköltözik Amerikába (aza az Egyesült Államokba). Próbál beilleszkedni az ottani életbe, ismerkedik a szokásokkal – azonban nagyon más az élet.
Az amerikaiakról ma élő sztereotípiák már ebben a könyvben is megtalálhatóak: hamburgert esznek, ráadásul sokat. Tévéznek, ráadásul sokat, pedig minden 5 percben reklámmal szakítják meg a TV műsort. Moziba inkább enni járnak. Az oktatási színvonal alacsony. A rendetlen viselkedést nem tűrik (és itt nem bűncselekményekről van szó), mindennek megvan a maga büntetése. A rendőröknek igen nagy tekintélyük van. Ezekhez mind van egy-egy történet is és ettől lesz érdekes a könyv.
Az iskolások életébe is beleshetünk egy kicsit, megismerjük a diákcsínyeket, partykat, éjszakai kalandokat.
A végén utazgatunk is egy kicsit Amerikában (Hawaii, Mexikó).
Pár órás olvasmány. Talán azért tetszett, mert itt-ott megadta azt az érzést, hogy “jé ez tényleg így van, tanúsíthatom”.
Tovább
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 1980-as évek, 3 kávé, antikvárium, inotai andrás, könyv, usa
ápr
19
2009
Antikváriumből sikerült megszereznem, manapság már “A betörő, akit szekrénybe zártak” néven fut. Azt hiszem a Kipling-es betörős könyv narancssárga borítója igézett meg, hogy kezembe vegyek egy ilyen könyvet.
Külön előnye, hogy megsárgultak a lapjai, így vakító napfényben játszótéren olvasva sem vakul meg tőle az ember.
Belekezdtem és tetszett. Kevés szereplő, magabiztos főszereplő (néha talán túl magabiztos is), váratlan helyzetek, egyszerű történet.
A Világ Legjobb Fogorvosa megrendel egy betörést, aminek folyamán a betörő a szekrénybe szorul és közben kinn meghal valaki. Mellesleg a szajrét is lenyúlják, így a betörés is hiábavaló volt.
Egykettőre fő gyanúsított lesz a betörőből, ezért saját szakállára nekiáll kinyomozni az igazi tettest. Bevet minden James Bondos praktikát, lefekszik nőkkel ha kell, iszik, nincs számára zárt ajtó – rakétás autója azonban nincs.
Az egyetlen negatívum a végkifejlet, ahol a szembesítés során a gyilkost addig szapulják konkrét bizonyítékok nélkül, míg az kifakad, hogy akkor most őket is megöli… Ez kicsit gáz volt. Mert ugye a rendőrök meg a függöny mögött hallgatóztak. Valami csapda jobb lett volna – voltak még elvetett de elvarratlan szálak erre.
Nem hiszem, hogy komoly pénzt adnék ki a többi Bernie-s könyvért (ja ez volt a betörő neve), de ha az Antikváriumban rájuk akadok, elolvasom őket.
Tovább
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 4 kávé, antikvárium, könyv, lawrence block, new york, usa