A háború előtti Párizsban játszódik a történet. Itt húzódnak meg azok az emberek, akik hazájukban nem tudtak azonosulni az uralkodó világnézettel. Ezeknek az embereknek már nincs sok lehetőségük: az életet jelentő papír megszerzése talán az egyetlen mód a túlélésre – ez a papír az amerikai vízum.

Ezek a menekültek már Párizsban is csak  illegálisan tartózkodnak, minden nap fennáll a lehetőség, hogy elkapják és kitoloncolják őket. Ilyenkor ők visszajönnek az ablakon és folytatják a macska-egér játékot. Ideiglenesen megoldást jelentene számukra, ha kapnának hivatalos papírokat a francia államtól – azonban ez csak álom marad. Franciaországnak nem kellenek – még akkor sem ha politikailag ugyanazon az oldalon állnak, hiszen nekik is éppen azért kellett menekülniük, mert nem értettek vele egyet.

Azonban az sem lenne megoldás ha megkapnák a tartózkodási engedélyt. Legbelül már mindenki tudja, hogy a puskaporos hordó bármelyik pillanatban felrobbanhat. Az időzítő már ketyeg.

Ezeknek az embereknek a mindennapjairól szól ez a könyv.Láthatjuk, amint a nappal helyett inkább a párizsi éjszakában merülnek el. A 30-as évek párizsi éjszakája pedig érdekes világ.

A regény ereje a már minden mindegy hozzáállásban van. A szereplők a beletörődés és a remény között ingadoznak. Napról napra élnek és céltalan életük végigvezet minket Párizs összes éjszakai kocsmáján, bordélyházán és koszos utcácskáján. Ha a háború nem állna az ajtó előtt, akkor egy vadregényes kaland lenne az egész. Így azonban csak kaland. Csak. De annak jó.

Kedvenc jelenetem a spanyol menekültek cserélődése: a Spanyolországban egymást váltogató hatalom miatt egyszer a köztársaságiak máskor pedig a fasiszták üdülnek (menekülnek) Párizsba. A turnusváltáskor a szállodatulajdonos egyszerűen felviszi az otthagyott képeket a padlásra, lehozza az előző turnus által otthagyottakat és az érkezők máris otthon érzik magukat.

Ebből is látszik, hogy hívhatjuk az ideiglenesen itt tartózkodókat menekülteknek, de nélkülük nem létezne Párizs, vagy legalábbis nem ilyen lenne.

Érdekesség, hogy mindenki mindig mindenhol iszik. Nem is tudom hogyan lehet ennyit meginni. A mi hőseink calvadost tolnak, de annak hiányában bármivel szívesen helyettesítik. Persze érthető, hiszen reménytelen helyzetben vannak, de miért nem másnaposak soha? Vagy a calvadosnak nincs ilyen mellékhatása?

Fülszöveg:

Még nem vették át a szót a fegyverek, de már nyomasztóan gyülekeznek a viharfelhők Európa felett. Egymás után kebelezik be a nácik a kontinens országait, és megindul az emigránsok áradata Párizs felé, ahol még látszólag változatlanul folyik az élet. Papírok nélkül vagy hamis útlevéllel bujkálnak ezrek és ezrek abban a reményben, hogy sikerül elmenekülniük a világváros forgatagában. Ravic doktor német koncentrációs táborból szökött át, és éli a menekültek ingatag életét. Sorsában, viszontagságaiban érzékeljük a második világháború előestéjének baljósan ellentmondásos légkörét. A menekült orvos lépteit követve bepillantást nyerünk szállodákba, kórházakba, polgári otthonokba, bisztrókba és bordélyokba, lebujokba és fényes estélyre, vele érzünk szenvedélyes szerelmének verőfényében és poklában, szemünk előtt hömpölyög a kivilágított bulvárokon a metropolis élete: fény és árnyék, szerelem és prostitúció, becsület és aljasság, igaz emberség és ocsmány besúgás. Aztán hadüzenet és elsötétítés.

A regény 1938-39-ben játszódik. Cselekménye igzalmas, mozgalmas, igaz humánumot és minden elnyomás, erőszak, igazságtalanság gyűlöletét árasztja. Ezért a legsikeresebb még Remarque számos népszerű műve közül is.

A Búcsú a fegyverektől könyvre az olvasás után visszagondolva nem történt benne semmi szenzáció, kalandos háborús történet, felemelő hősiesség.

A Búcsú a fegyverekben a háború rutin, mint a mezőgazdaság és az üdülés.

A katonák tudják, hogy amennyiben megjön az ősz-tél, akkor nyugodt időszakra számíthatnak, majd tavasszal fog legközelebb folytatódni a harc. Adddig is tessék-lássék lövöldöznek egy kicsit, de minden lelkesedés nélül. És aztán jövőre megint.

Ez talán nem is jó így megfogalmalzva, hiszen lelkesedés már sosincs. A győzelembe vetett hitüket is elveszítették és titokban már a lehetséges vége forgatókönyveken gondolkodnak.

A főhős igazából egy kakkukktojás ebben a háborúban, mert ő amerikai állampolgár és saját meggyőződéséből csatlakozott a háborúhoz. Az idő azonban őt is fásulttá tette, azonban nem emiatt fordult szembe a háborúval.  A saját oldaláról, a tudatlanságból és a meg-nem-becsülésből fakadó embertelenség miatt, amikor a visszavonuló katonák közül kiemelték és kivégezték a tiszteket, mert az ő hibájuk volt a visszavonulás:  nem tartották a pozícióikat.

Ez a jelenet ennek a könyvnek a csúcspontja, itt mond búcsút a fegyvereknek.

A maradék néhány száz oldal csak körítés, szerelemmel, sebesüléssel, ivással, szökéssel, megint szerelemmel.

Majd a végén történik még valami, amit bűn lenne elárulni ezért én sem teszem meg. Sajnos az sem vidám.

Jó könyv.

Kezdem nem érteni, hogy bármennyi háborús könyvet olvasok, egyben sem találom a háború lényegét, a legyőzést és a győzelem örömömét. Lehet, hogy ilyen érzés nem is létezik, és a háborúkban mindig mindkét fél vesztes???

Fülszöveg:

A huszadik századi amerikai próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették. 1934-ben magyar fordításban is megjelent. A Búcsú a fegyverektől “háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a “régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. A kórházban ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel. Nyolc évig tartott a szerelmük. Róla mintázta Catherine Barkley regénybeli alakját. Hemingway regénye a háború pátoszával és a hősiesség kultuszával való teljes és végleges szakírás. Mégpedig a szerelem jegyében: Frederic és Catherine szerelme és tragikusan rövid boldogsága a hit és a remény egyetlen ajándéka a létezés közönyös és könyörtelenül pusztító világában.

Ezt sem bírtam kiolvasni. Túl sok szálon futott a történet, nagyon nehéz volt kitalálni éppen hol vagyunk és ez miként kapcsolódik az eddigiekhez…

Még az agyonlövésig sem jutottam el. Talán ha nálam van a fegyver, akkor én már lőttem volna.

Fülszöveg:

Egy férfi agyonlőtet a feleségét. Bíróság előtt áll.
A bíróság szemében inkább áldozat, mint tettes. Az asszony el akarat hagyni a férjét, el akart válni, az asszonynak nem volt elég a dolgos és tisztes családi élet, a szorgalmas szerényeket megillető szűk világ: a tragédiáért ő volt a felelős, a halott.
A tragédia megtörtént. A regény valóságra, bírósági dokumentumokra épül. Az írónő szuverén és végletesen feszült regénnyé avatja a dokumentumot, és pontosan érzékelteti, mi történt valójában: egy értelmes, érzékeny, tanulni vágyó, büszke, megalkuvásra képtelen fiatalasszony és egy ösztöneire hallgató, örömét a mindennapos fizikai munkában lelő, magát csak a természetben jól érző férfi – szorongató, szegényes, a munkaadó kényén-kedvén-hegyén múló egisztenciális helyzetben – szükségképpen egymás ellen fordulva. A szabadság és az önmegvalósítás vágya összeütközött az igénytelenséggel, a szerzés és birtoklás primitív vágyával, és az egyik kockára tette az életét, a másik kioltotta.

A varjú a toronyórán egy szerelmi ötszög története. Sőt, egy pillanatig attól tartottam, hogy hatszög lesz belőle – de szerencsére nem történt meg.

Leginkább egy brazil vagy mexikói szappanopera száljainak kuszaságát idézi fel, azonban van benne valami báj, ami miatt nem tettem le. Nem tudom kinek szurkoltam, egyszerűen az érdekelt, hogy miként bogozódik ki a történet.

A másik ok, ami miatt a kezemben maradt az a századforduló (még az előző) előtti élet jellegzetességei, amiből itt van néhány ízelítő:

• hajóval jártak át a Margit szigetre
• lányok nem maradhattak kettesben férfiakkal (ez komolyan megnehezítette a megbeszéléseket)
• szerelmesek naponta hosszú leveleket írtak egymásnak a világ távoli részeibe
• egy kivillanó női boka volt az álmok netovábbja
• mi mindenre jó egy zárt és lefüggönyözött hintó
• fel és letörekvő osztályok keveredése

Szóval érdemes elolvasni, könnyed és fordulatos.

Fülszöveg:

A századelő népszerű regény- és drámaírójának három regényét adjuk most közre. Csathó Kálmán színes, joviális írásainak cselekményvezetése szórakoztatóan fordulatos, alakjai lélegeznek, élnek. Csathó kerüli a zord hangulatokat, sötét tónusokat, a megoldhatatlan konfliktusokat – a fenyegető fellegeket lehetőleg elhárítja kedves figuráinak feje felől, a szerető szíveket összeboronálja, s ezen közben hiába vesznek hatalmas vagyonok: a veszteségből is származik haszon. Ennek a nosztalgikus idillnek a hátterében persze az olvasó, ha érzékeny a társadalmi mozgásokra, felfedezheti a századforduló gazdasági átrétegződésének farkastörvényeit – hiszen az úri osztály eladósodása, a hozzá nem értő gazdálkodás következtében elfoszló nagybirtokok, a pénz és a születési előjogok különválása és szembefordulása – akárcsak a Móricznál, Csathónál is – gyakran a regények alaphelyzete, sötét kontúrja. A kereteket azonban a szerelmi bonyodalmak fodulatai töltik meg, s karakteres, markánsan jellemzett alakok: kedves, bohókás, naiv vagy éppenhogy akaratos, céltudatos leányok; csélcsap, léha – vagy ellenkezőleg: korrekt, tisztességes, feddhetetlen – fiatalurak, és a zsánerfigurák: zsörtölődő, kuporgató vagy éppen nagyvonalúan tékozló, vendégszerető, de csaknem mindig csőd felé haladó földbirtokosok, savanyú vénkisasszonyok – a régi úri Magyarország megannyi jellegzetes kövülete.

Hugh Laurie története könyvben olyan, mint Guy Richie filmjei, A Ravasz, az Agy…, vagy éppen a Blöff.
Vérbeli angol humor, csibészes gonosztevők. Nem túlzás azt állítani, hogy miközben azért mégiscsak egy feszültséggel teli, pergő, izgalmas krimit tart az olvasó a kezében, úgy érzi, a könyv mellé egy Monty-Python előadásra is jegyet váltott. Mert szinte nincs olyan bekezdés, amin ne nyerítene önfeledten. Laurie szarkasztikusan ironikus humora zseniális – ezek után érthető, honnan is merítette magának Dr. House karakterének legfőbb jegyeit.

London Review: “Repülővel utaztam Nápolyból Milánóba. Gyűlölök repülni, de Laurie könyve úgy lekötött, hogy észre sem vettem, amikor földet értünk. Szívből ajánlom mindazoknak, akik félnek a repüléstől es azoknak is, akik egyszerűen csak maradéktalanul jól akarják érezni magukat. Már várom a folytatást, és csak remélni tudom, hogy az elég hosszú lesz ahhoz. hogy egy tengerentúli úthoz is erőt adjon nekem.”

New York Times: “Megemelem a kalapom Lauire előtt! Igazi mestere az angol humornak, amit mi, amerikaiak sajnos legfeljebb csak könyvekből ismerünk. Ha ilyen jól ír, kíváncsi vagyok, igazi orvosnak is megállná-e a helyét? Ja, és ha film készül a könyvből, én ragaszkodom hozza, hogy Thomas Langot csakis Hugh Laurie játssza!”

Los Angeles Chronicles: “Zseniális! Ha Laurie első könyve ilyen jó, milyenek lesznek a következők? Mert remélem, lesznek! Thomas Lang a legszerethetőbb balfék bérgyilkos, akinek a történetét valaha papírra vetették. Egyetlen bajom volt csupán a könyvvel: annyira élveztem, hogy villámgyorsan végeztem vele. Még, még, még!”

Laurie magáról és írásról: “Sokkal jobban szeretek írni, mint színészkedni. Írás közben bármikor elnyújtózkodhatom a kanapén, majszolhatom a kedvenc csokim es lógázhatom a lábam is, ha akarom. Ellenben ha filmezek, lehet, hogy tizenötször is meg kell ismételnem ugyanazt az unalmas jelenetet. Hiába, mindig is a sekélyes örömök éltettek igazán.”

Kulka János előadásában
Fordította Ördögh Bálint

Ott kellett volna gyanút fogjak, hogy négy marketing idézettel próbálják meg eladni a könyvet. Túl sok ilyen idézetet láttam már gyártás közben. (Aki esetleg még nem látott volna ilyen folyamatot: A termék alkotói megírják ezeket, aztán valakinek a szájába adják.  Az ilyen idézetek sokszor a termék tényleges elkészülte előtt megvannak…)

Aztán a hangosköny dolog sem nagyon jön be – persze erről nem ez a könyv tehet. Hangoskönyvet akkor hallgatok, amikor valami olyan idősávot kell kitölteni, amiben valódi könyvet nem lehet olvasni. Pl. BKV, vezetés, séta… Ez azonban sokkal kevésbé rugalmas, mint könyvet kézbevenni és letenni, mert ha az autóval odaérek, akkor nem fogok még egy kört vezetni és addig tovább hallgatni. Az pedig a legritkább esetben történik meg, hogy pont egy fejezet végén kelljen leszállni a metróról. Az ilyenkor felmerülő zavaró körülményekről ne is beszéljünk. Sokszor arra lettem figyelmes, hogy nem értem hol tartunk.

A könyv maga pedig a legkevésbé sem vicces, nagyon vontatott a történet, sokszor hiányzik az igazi motiváció a cselekmények mögül (egy csók miatt életet kockára tévő szerelem? na ne!).

A balek az, aki meghallgatja. Tag-eket sincs kedvem írni hozzá.