Olvasónapló

Jack Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a “spontán próza” műfaja.Az eredmény: a 60-as évek “ellenkultúrájának” beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé.

Néhány éve már elolvastam ezt a könyvet, de nem hatott meg különösebben. Mostanában azonban több embertől is hallottam róla és úgy gondoltam valamit elbaltázhattam olvasás közben ezért elhatároztam, hogy másodszor is nekifutok.

Egyértelmű hiányosságom, hogy nem ismerem az Egyesült Államok térképét fejből, ezért az útvonalak leírása során sokszor éreztem elveszve magam, időnként még utána is néztem. (Persze nézhetjük ezt abból az irányból is, hogy ez a könyv “kinyittatta” velem a térképet. Egy ideig gondolkodtam is azon, hogy ide berakok egy Google Maps ablakot az útvonalakat berajzolva rá, de egyenlőre nem sikerült rászánnom az időt. Aztán mégis elkészültek…) Mindenesetre a könyv vége elbírt volna egy-két térképmellékletet, ezzel európai halandók is érzékelhették volna a távolságokat.

Mielőtt magát a történetet kezdeném szapulni a fordítás megérdemel egy nagy dícséretet. Nagyon ízes szlengben készült, a zenéket leíró részek pedig egyenesen “hallatják” magukat. Azt hiszem ha harmadszor is el fogom olvasni ezt a könyvet, akkor ez angolul lesz, hogy lássam miből dolgozott a fordító.

A történet már nem volt ilyen megragadó számomra, inkább az életérzés iránti érdeklődés olvastatta a könyvet. Hogyan tud valaki mindent hátrahagyva, a jövőbe nem különösebben belegondolva nekivágni a világnak. Ez különösen Dean-re igaz, mert Sal-nek mindig ott volt a nénikéje, aji pénzt tudott küdeni utána. A másik pedig a végtelen felelőtlenség, amivel a mások érdekeit kezelték (pl. loptak, összetörték az autót, amit csak átvezettek valahová, 110mph-val száguldoztak…).

További rejtély volt számomra az, hogy miképpen találták meg egymást mindig és mindenhol a szereplők a mobiltelefonok kora előtt. Honnan tudták mindig, hogy ki hol van és éppen milyen nőt “újított” be.

Érdekes de nem lebilincselő könyv, aki még nem olvasta olvassa el, hogy ne nézzen bután, ha a Keroac nevet meghallja. Számomra a Dharma hobók jobban bejött – talán mert kevesebb rohangálás volt benne.

Wikipedián találtam egy összefoglaló útvonalat, egyenlőre itt a szöveges verzió,

A térképekhez kattints ide.

1947

Ozone Park, NY › Chicago, IL › Newton, IA › Stuart, IA › Cheyenne, WY › Denver, CO › Salt Lake City, UT › San Francisco, CA › Marin City, CA (“Mill City, CA”) › Hollywood, CA › Los Angeles, CA › Selma, CA (“Sabinal, CA”) › Dalhart, TX › Indianapolis, IN › Harrisburg, PA › New York, NY.

1949

Rocky Mount, NC (“Testament, VA”) › Algiers, LA › San Francisco, CA › New York, NY.

1950

New York, NY › Terre Haute, IN › St. Louis, MO › Denver, CO › Amarillo, TX › Terre Haute, IN › San Antonio, TX › Laredo, TX › Nuevo Laredo, Tamps. › Hidalgo, NL › Ciudad Victoria, Tamps. › Llera de Canales, Tamps. (“Límon, Tamps.”) › Mexico City, DF.

“Afganisztán, 70-es évek, a béke utolsó évei. Egy gazdag és egy szegény családból származó kisfiú együtt tölti gyerekkorát. Összekötik őket közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja a két fiú életét. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant. A gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált. Megjelenése óta a Papírsárkányok folyamatosan az amerikai toplisták élén áll. Lefordították az összes európai nyelvre, de megjelent héberül, kínaiul és arabul is. Az amerikai kritikusok az évtized regényének titulálták.”