Olvasónapló

Idestova húsz év telt el azóta, hogy a ladovi Rebbe száműzetésbe küldte Asher Levet. Lev immár világhírű festőművész. Nős, a tizenegy éves Rocheleh és az ötéves Avrumel apja. Dél-franciaországi ott-honától távol, a brooklyni chászid közösségben még mindig “megmagyarázhatatlanul aberrált”-nak tartják. Amikor szeretett nagybátyja meghal, családjával New Yorkba utazik, és akarata ellenére ismét a régi konfliktushelyzetben találja magát: két kultúra között őrlődik. S rá kell döbbennie: valahol a mélyben egy hihetetlen titok lappang. Egy titok, mely befolyással bír saját és közössége jövőjére egyaránt. Egy titok, mely visszavonhatatlan, félelmetes döntést igényel tőle… Az Asher Lev öröksége a vallás, a művészet és a család fájdalmasan szép regénye. “Különböző színű krétákkal egy halottégető máglyán lévő oltárra lekötözött fiatal fiút rajzoltam, és egy fölé magasodó szakállas férfit, felemelt kezében hosszú pengéjű késsel, a háttérben alig észrevehetően egy kos fenséges fejét. Gyorsan dolgoztam, a krétákat cserélgetve. Éreztem a tábla keménységét, alig vettem tudomást a szétporló, puha krétákról, egyik színt satíroztam a másikra a jobb középső ujjammal a tábla felületén. Tágra nyitott szemmel rajzoltam a fiút, vékony nyaka hátraível, torka kiszolgáltatva az éles pengének; a szakállas férfi szenvedő és elszánt, szabad keze szánakozó, egyben céltudatos mozdulattal a mellét markolja – mindez a kréta és az ujjaim munkájával odarögzítve… Közelebbről is megnéztem, és akkor észrevettem az arcokat, és megrémültem, kétségbeestem, és megfordult a fejemben, hogy hátha Rocheleh is alaposabban szemügyre vette őket, és a rajz elé léptem, hogy amennyire csak lehet, eltakarjam azokat az arcokat. Gyors ujjmozdulatokkal újrarajzoltam őket, egy percbe sem telt. Aztán visszafordultam az osztály felé. – Izsák megkötözése egy olyan emberről szól, aki oly mélyen hisz az Örökkévalóban, hogy hajlandó feláldozni neki az egyetlen fiát. Mi köze van ennek a hosszú és magányos gyötrődés témájához?”

“Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy” a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége” bilincseitöl? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig tör- ténhet valami” – ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.”