Olvasónapló

Remarque könyveiben eddig még egyszer sem csalódtam. Ez is egy nagyon jó választás volt.

A háború előtti Párizsban játszódik a történet. Itt húzódnak meg azok az emberek, akik hazájukban nem tudtak azonosulni az uralkodó világnézettel. Ezeknek az embereknek már nincs sok lehetőségük: az életet jelentő papír megszerzése talán az egyetlen mód a túlélésre – ez a papír az amerikai vízum.
Kapnak vízumot?

Csathó Kálmán könyvét ajándékba kaptam az antikvárium rendelésem mellé. Első ránézésre Szilvásy Lajos valamelyik könyve jutott eszembe, amit gyermekkoromban láttam valakinek a könyvespolvcán. Azt hiszem csak a borító színei miatt.

A varjú a toronyórán egy szerelmi ötszög története. Sőt, egy pillanatig attól tartottam, hogy hatszög lesz belőle – de szerencsére nem történt meg.

Leginkább egy brazil vagy mexikói szappanopera száljainak kuszaságát idézi fel, azonban van benne valami báj, ami miatt nem tettem le. Nem tudom kinek szurkoltam, egyszerűen az érdekelt, hogy miként bogozódik ki a történet.

A másik ok, ami miatt a kezemben maradt az a századforduló (még az előző) előtti élet jellegzetességei, amiből itt van néhány ízelítő:

• hajóval jártak át a Margit szigetre
• lányok nem maradhattak kettesben férfiakkal (ez komolyan megnehezítette a megbeszéléseket)
• szerelmesek naponta hosszú leveleket írtak egymásnak a világ távoli részeibe
• egy kivillanó női boka volt az álmok netovábbja
• mi mindenre jó egy zárt és lefüggönyözött hintó
• fel és letörekvő osztályok keveredése

Szóval érdemes elolvasni, könnyed és fordulatos.

Tovább

Első mondatomban szeretném leszögezni, hogy Márai a legzöldebb (értsd legkörnyezetbarátabb) író, akinek a könyvét valaha is olvastam. Nem pazarolja a papírt, nem készít félsorokat csak ha már abszolút elkerülhetetlen. Emiatt egy oldal max 2-3 bekezdésből áll – a sorok jobb és bal oldala szépen és folyamatosan kitölti a lapokat.

Azért döntöttem e mellett a könyv mellett, mert egy korábbi könyvemben azt olvastam, hogy jó képet ad a századforduló utáni világról. Nem is tévedett a könyv.

Az első részben a sűrűn teleírt oldalak ellenére élvezetes volt végigjárni szülővárosát, amit ugyan név szerint nem említ, de sikerült kikövetkeztetni, hogy Kassa volt az. Kissé gyermekszemmel nézhetjük végig a mindennapi élet eseményeit, a visszásságokat és a polgári élet furcsaságait.

A  második részben eljutunk Németországba, ahol a háború utáni útkeresés zajlik éppen és itt már ifjúként próbálja megtalálni magát… ez a rész nem hagyott bennem maradandó nyomot, nehezen is rágtam át magam rajta. Azt hiszem az volt az oka, hogy ebben a részben kicsit befelé forduló gondolatok voltak  a korábbi leírásokkal ellentétben.

A következő részben Párizsba kerül, megházasodik, ismét izgalmasabbá válik a történet, sok érdekességet tudunk meg, majd az utolsó részben “hazatér” Budapestre és visszatér az első rész hangvétele – innen megint nagyon tetszett.

Márai háza Kassán (Wikipedia)

Utólag visszagondolva nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a nekem tetsző részek tényleg olyan nyelvezettel voltak leírva, hogy szinte én is ott jártam, tanultam a sötét hátsószobában a többi gyerekkel együtt, amíg a semmire sem használt napfényes szalonban csak a bútorok álltak és port törölgetni jártak be a lakók.

Megtudtam, hogy a fiúgyermekek mellé felfogadott kisasszonyok voltak hivatottak átvezetni a gyermekeket a nemiség első lépcsőfokán, hogy a kávéházak voltak a világ közepe, a pesti élet pedig teljesen más, mint a budai… Mindezeket érdekesen és hosszan elmesélve.

A történet hátterében pedig végig ott van a történelem: az első világháború, trianon, gazdasági világválság és már hallatszik a második világháború rezgése is.

Összegzés: időnként vontatott, párbeszédektől mentes, de élvezetes olvasmány. Azonban egy darabig nem nyúlok másik Márai könyvhöz, annyi más pörgős és érdekes könyv áll már a polcomon.

Tovább

“Ajar könyvében egy gyermek szól koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.”

Figyelem, ha valakit zavarnak a “kurva”, “buzimaca”… kifejezések, inkább ne olvassa el ezt a könyvet és emiatt ezt a beszámolót sem…

Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, hogy mi ez a könyv és egyáltalán miről szól. Még a borítója, vagy a fülszövege sem volt elérhető, mert egy HVG oldalba volt burkolva az egész – azt hiszem “Gázálom” volt kb. a cím helyére írva vastag betűkkel.

A könyvet kinyitva a Fehér Holló Könyvek logója és a kékes háttér már valami ízléseset sejtetett.

Tovább

Idestova húsz év telt el azóta, hogy a ladovi Rebbe száműzetésbe küldte Asher Levet. Lev immár világhírű festőművész. Nős, a tizenegy éves Rocheleh és az ötéves Avrumel apja. Dél-franciaországi ott-honától távol, a brooklyni chászid közösségben még mindig “megmagyarázhatatlanul aberrált”-nak tartják. Amikor szeretett nagybátyja meghal, családjával New Yorkba utazik, és akarata ellenére ismét a régi konfliktushelyzetben találja magát: két kultúra között őrlődik. S rá kell döbbennie: valahol a mélyben egy hihetetlen titok lappang. Egy titok, mely befolyással bír saját és közössége jövőjére egyaránt. Egy titok, mely visszavonhatatlan, félelmetes döntést igényel tőle… Az Asher Lev öröksége a vallás, a művészet és a család fájdalmasan szép regénye. “Különböző színű krétákkal egy halottégető máglyán lévő oltárra lekötözött fiatal fiút rajzoltam, és egy fölé magasodó szakállas férfit, felemelt kezében hosszú pengéjű késsel, a háttérben alig észrevehetően egy kos fenséges fejét. Gyorsan dolgoztam, a krétákat cserélgetve. Éreztem a tábla keménységét, alig vettem tudomást a szétporló, puha krétákról, egyik színt satíroztam a másikra a jobb középső ujjammal a tábla felületén. Tágra nyitott szemmel rajzoltam a fiút, vékony nyaka hátraível, torka kiszolgáltatva az éles pengének; a szakállas férfi szenvedő és elszánt, szabad keze szánakozó, egyben céltudatos mozdulattal a mellét markolja – mindez a kréta és az ujjaim munkájával odarögzítve… Közelebbről is megnéztem, és akkor észrevettem az arcokat, és megrémültem, kétségbeestem, és megfordult a fejemben, hogy hátha Rocheleh is alaposabban szemügyre vette őket, és a rajz elé léptem, hogy amennyire csak lehet, eltakarjam azokat az arcokat. Gyors ujjmozdulatokkal újrarajzoltam őket, egy percbe sem telt. Aztán visszafordultam az osztály felé. – Izsák megkötözése egy olyan emberről szól, aki oly mélyen hisz az Örökkévalóban, hogy hajlandó feláldozni neki az egyetlen fiát. Mi köze van ennek a hosszú és magányos gyötrődés témájához?”