Azonban akkor sem gyakoroltak rám nyomást ezzel a könyvvel kapcsolatosan a hallgatók, amikor lehetőség lett volna olvasni. Talán egyszerűn nem volt érdekes.

Nem is igazán amlékszem arra a néhány történetre, amit elolvastunk…

Szóval oda akarok kilyukadni, hogy félbemaradt…

Ciao Mary! Most aztán nézhetsz rám morcosan!

Fülszöveg:

Vajon mi minden történik ebben az új kötetben Mary Poppinsszal, a Banks gyerekekkel és a többi régi, kedves ismerőssel a Cseresznyefa utca 17-ben meg a parkban? Mary mérges-morgós-zsörtölődős természetével bearanyozza valamennyiük életét. Ezek a történetek szakasztott olyan csudálatosak és elbűvölőek, mint mindaz, amit ez az immár világhírű „dadatündér” az előző kötetekben véghezvitt. A hattyúvá vált libák, a megelevenedett porcelánszobrok, a szerencsés szerda eseményei, a mesekönyvből kilépő gyerekek, a parkbéli Park és az önálló életre kelt árnyékok – megannyi feledhetetlen kaland.

Modora semmit sem változott. A gyerekekre továbbra is ráförmed és folyamatosan parancsolgat. Persze nevelőnő, szóval a parancsolgatással még nincs is gond.

Mindenesetre a gyerekek még mindig szeretik őt és a rideg külső ellenére ő is szereti a gyerekeket. Folyamatosan próbálom megfejteni, hogy mitől van ez és azt hiszem a megfejtés a cinkosság. (Közben megjelenik a Banks papa nevelőnője is egy epizódban, na hozzá képest Mary Poppins egy kedvesnővér…)

Mary olyan dolgokat tud, amelyek a gyerekeknek csak a mesékben léteznek – így őáltala egy kicsit közelebb kerülnek a mesék világához. Persze ezt a tudást ő sohasem ismeri be, a gyerekekben is rendszeresen felébred a kétely, hogy ez tényleg megtörtént vagy csak “együtt” álmodták a fantasztikus történetet. De aztán mindig van egy kis árulkodó jel, ami megerősíti a titkos szövetségüket.

A szereplők továbbra is nagyon színesek és változatosak, a mottó lehetne talán, hogy mindenkiből lehet mesehős.

Mary múltja továbbra is homályos, talán annyival tudunk most többet, hogy igen magas és előkelő körökben forog és szinte mindent ő csinál a világban.

Folyt.köv.

Fülszöveg:

Mary Poppins visszatér a Banks gyerekekhez, Jane-hez és Michaelhez. Az égből érkezik, felhők és egy sárkány hátán, hogy újra bearanyozza a gyerekek és a környék nevezetes lakóinak életét. A csudálatos dadatündér oldalán a gyerekek érdekes, izgalmas kalandokat élnek át. A varázslatos meseregény a gyermekirodalom klasszikus alkotása, melyben valós és tündéri cselekmények természetes módon egybeötvöződnek. E könyv a Mary Poppins könyvek második darabja, azonban nem elválaszthatatlan folytatása az előzőnek, mely A csudálatos Mary címen jelent meg. A helyszín és a szereplők mégis jórészt azonosak, és a cselekmény ott folytatódik, ahol az előző könyv véget ért.

(kép és fülszöveg www.libri.hu)

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Egész gyermekkoromban elkerültek engem a Csudálatos Maryk. A legtöbb amit tudtam róla, hogy a “Keleti széllel érkezett és nem beszélt sokat…”. Most azonban egy estét kihagytam otthon és máris ezt kezdték olvasni nélkülem.

Van valami furcsa ebben a könyvben. Ez a Mary egy többnyire mogorva, szigorú dadus. Szereti a rendet és a fegyelmet, a gyerekek néha mintha tartanának is tőle. Szóval ha én gyerek lennék, semmiképpen sem szeretnék egy ilyen dadust.

De ez csak a mérleg egyik serpenyője.

A másikban olyan dolgai vannak, amelyekről a gyerekek csak álmodoznak. Tud repülni. Ismeri a csillagokat. Tud beszélni az állatokkal. Van egy varázslatos iránytűje. A barátairól már ne is beszéljünk.

Úgy tűnik, hogy a gyerekeknél ez a másik serpenyő sokkal fontosabb, mert imádják. Legalábbis a lányok. És “milyen kár, hogy már vége”. “Ugye elolvassuk majd még egyszer?”. “Azon az oldalon nem néztük meg rendesen azt a képet!”. “Van folytatása?”

Szerencsére Travers is rájött, hogy ezt itt nem hagyhatja abba, ezért írt még néhány folytatást, ami majd hamarosan jön itt is. Csak valaki adjon be egyet az antikváriumba. Legyen az bármilyen szakadt. Ezt is úgy kezdtük olvasni, hogy először sorba rendeztük a lapokat… Sebaj, számolni is mostanában tanulunk.