dec 12 2008

Örkény István: Egypercesek

Az Örkény által kidolgozott műfaj, amelyet “egypercesnek” nevezett el, teljesen egyedülálló nemcsak a magyar, de a világirodalomban is. Ezeket a rövid, velős, olyakor anekdotikus, máskor filozofikus novellácskákat élete végéig csiszolgatta az író. Örkény használati utasítást is hagyott ránk, melyben leszögezi, hogy rövidségük ellenére ezek teljes értékű művek, amiket bármilyen helyzetben fogyaszthatunk, esőben, szélben, vonaton, ha idegesek vagyunk vagy ha unatkozunk. Örkény arra is felszólít, ha valamit nem értünk, olvassuk el újra, de ha még ekkor sem, akkor biztosan a novellában lehet a hiba, ugyanis szerinte “Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!”

(kép és fülszöveg hangoskonyv.hu)

Ha Örkény idejében már a a hangoskönyvek és a repülés is köznapi dolgok lettek volna, akkor az ajánló akár a következőként is szólhatna: “Amennyiben hosszú repülőútra indul győződjön meg róla, hogy biztosan becsomagolt magának néhány egypercesekből álló hangoskönyvet. Ezek társaságában még ha elszunnyad is egy-két órára nem kell azon törnie a fejét, hogy ugyan miért ő a gyilkos, hiszen a könyv elején még annyira barátságos szereplő volt. Ébredés után garantáltan mindig új kalandok várnak új szereplőkkel és persze új helyszíneken. A novellákban és a való életben is.

Tovább