Olvasónapló

“Egy király megunja a magas tábornoki gallért és azt a sok más korlátot, ami őt a közönséges halandóktól elválasztja. Forradalmat szervez maga ellen, és otthagyja ősei trónját. De milyen foglalkozást válasszon, amikor az uralkodáson kívül semmihez sem ért? Természetesen szélhámos lesz. De ehhez sincs semmi tehetsége, a szélhámosságot csak színleli. Szerencsére a véletlen jóvoltából egészen rendkívüli helyzetbe kerül: azt kell szélhámoskodnia, hogy az, ami – VII. Olivér exkirály. Mi ez? A legősibb vígjátéki forrás, a személycsere egy fejtetőre állított változata? Paradoxonok halmozása a kor divatja szerint? Vagy az egzisztencialista filozófia egyik legizgalmasabb problémájának – mi a személyiség? – játékos feldolgozása és persziflázsa egyszerre? Szerb Antal 1942-43-ban A. H. Redcliff angol írói álnév mögé rejtőzve jelentette meg ezt a bűbájos regényt, s nem sokkal ezután Ex címmel vígjáték formájában is feldolgozta a történetet.“

Úgy gondoltam, adok Szerb Antalnak még egy esélyt és nem bántam meg.
Egyrész mert a három könyv sokkal jobban mutat egymás mellett a polcon, mint kettő, másrészt mert egy kellemes kis nyaralós estis olvasmány kerekedett belőle. Igazság szerint ki sem tartott a nyaralás végéig.

Cselekményének fondorlatossága engem Rejtő Jenő könyveire emlékeztetett, bátran ajánlom mindenkinek.

“Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy” a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége” bilincseitöl? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig tör- ténhet valami” – ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.”