Kedves és szeretett olvasóim!
Kommentjeiteket megkaptam és örömmel újságolom, hogy nagyon jól vagyok. Éppen befejeztem egy könyv olvasását, a címe: A 22-es csapdája.
Ezt a könyvet már többször is olvastam angolul. Mindig azon filóztam, hogy vajon magyarul hogyan mondanám azt, hogy ficky-ficking. Erre most fény derült, mert magyarul tömi-töminek mondjuk. És igen, azt jelenti.
Kávé érték:
Robert Capa elmosódott könyvében jelent meg Hemingway papa és jófejnek látszott, ezért berendeltem az antikváriumból néhány könyvét, hogy utolérjem az irányában tanúsított lemaradásomat. Emlékeim szerint valahol az öreg halásznál kezdtem és fejeztem is be közös karrierünket, még gyermekkorom könyvtárában.
A Búcsú a fegyverektől könyvre az olvasás után visszagondolva nem történt benne semmi szenzáció, kalandos háborús történet, felemelő hősiesség.
Kávé érték:
Robert Capa sármos fotója egy fél éven keresztül minden sarkon mosolygott rám hívogatva a kiállítás megtekintésére. Az események szerencsés együttállásának segítségével könnyebben eljutottam oda, mint gondoltam. (Ráadásul még meg is hívtak – köszi VLaca!)
A fényképei fantasztikusak voltak. Hihetetlen, hogy ugyanaz az ember járt mindezeken a helyeken és készítette ezt a rengeteg képet. Ez egy hatalmas kaland lehetett – érdemes utánajárni.
Így kötöttem ki a könyvnél, ami a második világháborús élményeiről szólt. Azért tűnt ez különösen érdekesnek, mert a partraszálláskor hősként szállt partra az első vonalban, azonban az elkészült szenzációs képeket elrontották és összesen 11 darab elmosódott képet sikerült kihozni a sok tekercsből. Ez az elvárásaim szerint hatalmas traumát okozott Capának és ez is motivált a történet elolvasásában.
Kávé érték:
Első mondatomban szeretném leszögezni, hogy Márai a legzöldebb (értsd legkörnyezetbarátabb) író, akinek a könyvét valaha is olvastam. Nem pazarolja a papírt, nem készít félsorokat csak ha már abszolút elkerülhetetlen. Emiatt egy oldal max 2-3 bekezdésből áll – a sorok jobb és bal oldala szépen és folyamatosan kitölti a lapokat.
Azért döntöttem e mellett a könyv mellett, mert egy korábbi könyvemben azt olvastam, hogy jó képet ad a századforduló utáni világról. Nem is tévedett a könyv.
Az első részben a sűrűn teleírt oldalak ellenére élvezetes volt végigjárni szülővárosát, amit ugyan név szerint nem említ, de sikerült kikövetkeztetni, hogy Kassa volt az. Kissé gyermekszemmel nézhetjük végig a mindennapi élet eseményeit, a visszásságokat és a polgári élet furcsaságait.
A második részben eljutunk Németországba, ahol a háború utáni útkeresés zajlik éppen és itt már ifjúként próbálja megtalálni magát… ez a rész nem hagyott bennem maradandó nyomot, nehezen is rágtam át magam rajta. Azt hiszem az volt az oka, hogy ebben a részben kicsit befelé forduló gondolatok voltak a korábbi leírásokkal ellentétben.
A következő részben Párizsba kerül, megházasodik, ismét izgalmasabbá válik a történet, sok érdekességet tudunk meg, majd az utolsó részben “hazatér” Budapestre és visszatér az első rész hangvétele – innen megint nagyon tetszett.
Márai háza Kassán (Wikipedia)
Utólag visszagondolva nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a nekem tetsző részek tényleg olyan nyelvezettel voltak leírva, hogy szinte én is ott jártam, tanultam a sötét hátsószobában a többi gyerekkel együtt, amíg a semmire sem használt napfényes szalonban csak a bútorok álltak és port törölgetni jártak be a lakók.
Megtudtam, hogy a fiúgyermekek mellé felfogadott kisasszonyok voltak hivatottak átvezetni a gyermekeket a nemiség első lépcsőfokán, hogy a kávéházak voltak a világ közepe, a pesti élet pedig teljesen más, mint a budai… Mindezeket érdekesen és hosszan elmesélve.
A történet hátterében pedig végig ott van a történelem: az első világháború, trianon, gazdasági világválság és már hallatszik a második világháború rezgése is.
Összegzés: időnként vontatott, párbeszédektől mentes, de élvezetes olvasmány. Azonban egy darabig nem nyúlok másik Márai könyvhöz, annyi más pörgős és érdekes könyv áll már a polcomon.
Kávé érték:
“… egy szűk és nyüzsgő lakás, három mozgalmas és zajos gyermek.. egy kerge kutya, egy sátáni macska, egy fergeteges televízió, néger lemezek és pelusok özöne, egy vézna és szilaj nő borzas hajzattal és szélvészfürgeségű ujjakkal, aki egyszerre kíván írni, telefonhoz menni, gyerekekre felügyelni, Rosa konyhaügyi katasztrófáit elhárítani, cselekedni, és gondolkodni, közben pedig porok, cigaretták, kávék, Úristen, de késő van, Tatti, ne zavarj meg percenként, Pop, végeztél a latinnal? Bruna, elég ebből a macskazenéből!, xxxx, helyedre, Bú, Mister John, gyere ki a kalapomból, egy kis csööööndet!!!,Rosa, a ház ég vagy csak a hús?, xxxx, Úristen, a fejem, halkítsátok le ezt a televíziót! ki kopog odalentről? ó, ez az átkozott lakás!, xxxx, kávék, cigaretták, porok..” … mintha a tulajdon életéből leste volna el az efféle életképeket – vagy talán az egész regényt? – Brunella Gasperini, írónő és többgyermekes családanya, szerzője a vidám trilógiának, melynek első kötetét “egy férj feljegyzései”-nek formájában írta meg. A könyvben szereplő zűrzavaros milánói család életének fél esztendejéről szól a krónika; mulatságos képet kapunk a szeleburdi, rendetlen, de a viszontagságokat hősiesen tűrő anyáról, a szentimentális férjről, a Nagy, a Középső és a Kicsi néven emlegetett gyerekekről, környezetükről, mindennapjaikról, és ünnepeikről – és a családnak arról a közös tulajdonságáról, hogy valósággal vonzzák őket a zűrzavarok – avagy talán ők maguk vonzzák a zűrzavart?…
Férjként szerettem volna egy másik férjről vicces történeteket olvasni, talán egy kicsit magamra ismerni bennük és persze nem utolsó sorban sokat nevetni.
Nem állítom, hogy minden elvárásomat kielégítette a könyv, de azért mindenből adott egy kicsit.
Zűrzavar az biztosan volt. Nem is lehet ez másképpen, ahol van három gyerek (Kicsi, Középső és Nagy), egy kutya (Bú), majd egy macska (John), aztán még három kismacska (fene sem emlékszik a nevükre), valamint egy Rosa nevű – mindenkit tegező mert nem tudni a nyelvet – bejárónő. Emellett persze még ott vannak a szülők is (az Apa és Csupacsont – az anya). Az Öreget pedig majdnem kihagytam, pedig hát mindenhová vele jutottak el. Ő ugyanis az autójuk, amit egyszer majdnem lecserélnek, de aztán megsajnálják, adnak neki Pat-pat-ot és újra hazaviszik.
Kávé érték:
Heads in Beds