Olvasónapló

Antikváriumből sikerült megszereznem, manapság már “A betörő, akit szekrénybe zártak” néven fut. Azt hiszem a Kipling-es betörős könyv narancssárga borítója igézett meg, hogy kezembe vegyek egy ilyen könyvet.

Külön előnye, hogy megsárgultak a lapjai, így vakító napfényben játszótéren olvasva sem vakul meg tőle az ember.

Belekezdtem és tetszett. Kevés szereplő, magabiztos főszereplő (néha talán túl magabiztos is), váratlan helyzetek, egyszerű történet.

A Világ Legjobb Fogorvosa megrendel egy betörést, aminek folyamán a betörő a szekrénybe szorul és közben kinn meghal valaki. Mellesleg a szajrét is lenyúlják, így a betörés is hiábavaló volt.

Egykettőre fő gyanúsított lesz a betörőből, ezért saját szakállára nekiáll kinyomozni az igazi tettest. Bevet minden James Bondos praktikát, lefekszik nőkkel ha kell, iszik, nincs számára zárt ajtó – rakétás autója azonban nincs.

Az egyetlen negatívum a végkifejlet, ahol a szembesítés során a gyilkost addig szapulják konkrét bizonyítékok nélkül, míg az kifakad, hogy akkor most őket is megöli… Ez kicsit gáz volt. Mert ugye a rendőrök meg a függöny mögött hallgatóztak. Valami csapda jobb lett volna – voltak még elvetett de elvarratlan szálak erre.

Nem hiszem, hogy komoly pénzt adnék ki a többi Bernie-s könyvért (ja ez volt a betörő neve), de ha az Antikváriumban rájuk akadok, elolvasom őket.

Tovább

“Amikor visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt – a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor” Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja, melyről amerikai méltatója a következőket írta: “McCourt sajátosan lírai és sajátosan ír hangja többek között James Joyce-ot idézi. Ugyanolyan elragadó és ugyanolyan jókedélyű. De ahogy McCourt és társai a nyomorral küzdenek, abban van valami bátor drámaiság, ami közelebb áll a mi korunkhoz. Ezek az emberek soha nem merülnek el az önsajnálatba (nem engedhetik meg maguknak), soha nem vész ki belőlük a tűz. McCourt nevét csupa nagybetűvel fogják beírni az emlékiratok nagy könyveibe.” Frank McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja meg a napvilágot, frissen Amerikába emigrált, ír szülők gyermekeként, majd az írországi Limercik nyomornegyedeiben nevelkedik. Édesanyjának, Angelának nincs miből ennivalót vennie a gyerekeinek, mivel az apa, Malachy csak nagyritkán dolgozik, s ha igen, akkor is elissza amit keres. A léha, felelőtlen és megbízhatatlan apa csupán egyvalamit tud nyújtani gyermekének: a történetet, a mesét. Franknek az életet jelentik apja meséi Írország megmentőjéről, Cuchulainről, és az Angyalról, aki a kisbabákat hozza az édesanyjának. Talán a történeteknek, a meséknek köszönhető, hogy Frank túléli a viszontagságokat. Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűrni a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét – azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét, ékesszólóan és megbocsátón.

(kép és fülszöveg www.antikvarium.hu)

Ha egy rövid idézettel szeretném jellemezni ezt a könyvet, akkor a következőt választanám:

-Ha rossz leszel, akkor majd a pokolra jutsz.
-Mi az a pokol?
-Majd megtudod!

Szóval ez a könyv arról szól, hogy megtudjuk.

Tovább

Idestova húsz év telt el azóta, hogy a ladovi Rebbe száműzetésbe küldte Asher Levet. Lev immár világhírű festőművész. Nős, a tizenegy éves Rocheleh és az ötéves Avrumel apja. Dél-franciaországi ott-honától távol, a brooklyni chászid közösségben még mindig “megmagyarázhatatlanul aberrált”-nak tartják. Amikor szeretett nagybátyja meghal, családjával New Yorkba utazik, és akarata ellenére ismét a régi konfliktushelyzetben találja magát: két kultúra között őrlődik. S rá kell döbbennie: valahol a mélyben egy hihetetlen titok lappang. Egy titok, mely befolyással bír saját és közössége jövőjére egyaránt. Egy titok, mely visszavonhatatlan, félelmetes döntést igényel tőle… Az Asher Lev öröksége a vallás, a művészet és a család fájdalmasan szép regénye. “Különböző színű krétákkal egy halottégető máglyán lévő oltárra lekötözött fiatal fiút rajzoltam, és egy fölé magasodó szakállas férfit, felemelt kezében hosszú pengéjű késsel, a háttérben alig észrevehetően egy kos fenséges fejét. Gyorsan dolgoztam, a krétákat cserélgetve. Éreztem a tábla keménységét, alig vettem tudomást a szétporló, puha krétákról, egyik színt satíroztam a másikra a jobb középső ujjammal a tábla felületén. Tágra nyitott szemmel rajzoltam a fiút, vékony nyaka hátraível, torka kiszolgáltatva az éles pengének; a szakállas férfi szenvedő és elszánt, szabad keze szánakozó, egyben céltudatos mozdulattal a mellét markolja – mindez a kréta és az ujjaim munkájával odarögzítve… Közelebbről is megnéztem, és akkor észrevettem az arcokat, és megrémültem, kétségbeestem, és megfordult a fejemben, hogy hátha Rocheleh is alaposabban szemügyre vette őket, és a rajz elé léptem, hogy amennyire csak lehet, eltakarjam azokat az arcokat. Gyors ujjmozdulatokkal újrarajzoltam őket, egy percbe sem telt. Aztán visszafordultam az osztály felé. – Izsák megkötözése egy olyan emberről szól, aki oly mélyen hisz az Örökkévalóban, hogy hajlandó feláldozni neki az egyetlen fiát. Mi köze van ennek a hosszú és magányos gyötrődés témájához?”

Jack Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a “spontán próza” műfaja.Az eredmény: a 60-as évek “ellenkultúrájának” beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé.

Néhány éve már elolvastam ezt a könyvet, de nem hatott meg különösebben. Mostanában azonban több embertől is hallottam róla és úgy gondoltam valamit elbaltázhattam olvasás közben ezért elhatároztam, hogy másodszor is nekifutok.

Egyértelmű hiányosságom, hogy nem ismerem az Egyesült Államok térképét fejből, ezért az útvonalak leírása során sokszor éreztem elveszve magam, időnként még utána is néztem. (Persze nézhetjük ezt abból az irányból is, hogy ez a könyv “kinyittatta” velem a térképet. Egy ideig gondolkodtam is azon, hogy ide berakok egy Google Maps ablakot az útvonalakat berajzolva rá, de egyenlőre nem sikerült rászánnom az időt. Aztán mégis elkészültek…) Mindenesetre a könyv vége elbírt volna egy-két térképmellékletet, ezzel európai halandók is érzékelhették volna a távolságokat.

Mielőtt magát a történetet kezdeném szapulni a fordítás megérdemel egy nagy dícséretet. Nagyon ízes szlengben készült, a zenéket leíró részek pedig egyenesen “hallatják” magukat. Azt hiszem ha harmadszor is el fogom olvasni ezt a könyvet, akkor ez angolul lesz, hogy lássam miből dolgozott a fordító.

A történet már nem volt ilyen megragadó számomra, inkább az életérzés iránti érdeklődés olvastatta a könyvet. Hogyan tud valaki mindent hátrahagyva, a jövőbe nem különösebben belegondolva nekivágni a világnak. Ez különösen Dean-re igaz, mert Sal-nek mindig ott volt a nénikéje, aji pénzt tudott küdeni utána. A másik pedig a végtelen felelőtlenség, amivel a mások érdekeit kezelték (pl. loptak, összetörték az autót, amit csak átvezettek valahová, 110mph-val száguldoztak…).

További rejtély volt számomra az, hogy miképpen találták meg egymást mindig és mindenhol a szereplők a mobiltelefonok kora előtt. Honnan tudták mindig, hogy ki hol van és éppen milyen nőt “újított” be.

Érdekes de nem lebilincselő könyv, aki még nem olvasta olvassa el, hogy ne nézzen bután, ha a Keroac nevet meghallja. Számomra a Dharma hobók jobban bejött – talán mert kevesebb rohangálás volt benne.

Wikipedián találtam egy összefoglaló útvonalat, egyenlőre itt a szöveges verzió,

A térképekhez kattints ide.

1947

Ozone Park, NY › Chicago, IL › Newton, IA › Stuart, IA › Cheyenne, WY › Denver, CO › Salt Lake City, UT › San Francisco, CA › Marin City, CA (“Mill City, CA”) › Hollywood, CA › Los Angeles, CA › Selma, CA (“Sabinal, CA”) › Dalhart, TX › Indianapolis, IN › Harrisburg, PA › New York, NY.

1949

Rocky Mount, NC (“Testament, VA”) › Algiers, LA › San Francisco, CA › New York, NY.

1950

New York, NY › Terre Haute, IN › St. Louis, MO › Denver, CO › Amarillo, TX › Terre Haute, IN › San Antonio, TX › Laredo, TX › Nuevo Laredo, Tamps. › Hidalgo, NL › Ciudad Victoria, Tamps. › Llera de Canales, Tamps. (“Límon, Tamps.”) › Mexico City, DF.

“Ha választanod kellene az esztétikai vakság és a morális vakság között, te melyiket választanád?” Mélyen felkavaró, zseniális regény egy kivételes tehetséggel megáldott, érzékeny fiúról, aki a lélek két birodalma – a ladovi (lubavicsi) haszid közösség Isten-vezérelte világa, és a művészet ugyancsak fanatikus, magányos és felőrlő világa – közt vergődik. És mindkettő tántoríthatatlan hűséget követel tőle.Chaim Potok az amerikai- és a világirodalom egyik legnagyobb alakja. Rabbi, irodalmár, filozófus. Regényei tudás, szépség és szeretet különös ötvözetei, melyek számos országban vezették hónapokig a bestsellerlistákat.”A nevem Asher Lev. Az az Asher Lev, akiről az újságokban és a képeslapokban olvasnak, akiről annyi szó esik a vacsora- és koktélpartikon, a Brooklyni Feszületről elhíresült, legendás Lev.    Vallásos zsidó vagyok. Igen. Hívő zsidók természetesen nem festenek feszületeket. Ami azt illeti, hívő zsidók egyáltalán nem festenek – úgy, ahogyan én. Szerfölött kemény szavakat írnak és mondanak rólam, vádakat koholnak ellenem: áruló vagyok, hitehagyott, öngyűlölő, a családom, a barátaim, a népem szégyene; másfelől, a keresztények szent és sérthetetlen eszméinek kigúnyolója, a nem zsidók által kétezer éve mélységesen tisztelt létformák istenkáromló kufárja. Nos, semmi efféle nem vagyok. Mindazonáltal teljes őszinteséggel megvallom, hogy vádlóim egészében véve nem tévednek: bizonyos szempontból csakugyan mindegyik vagyok…”"Potok elismerten a családi élet és az amerikai zsidó érzésvilág felülmúlhatatlanul megindító krónikása” – Times Book Review”Életigenlő… lelket tápláló… mélyen szántó könyv emberségről, vallásról, művészetről.” – Wall Street Journal