Olvasónapló

Olvasási sebességem meglehetősen lelassult és ennek több oka is van. Elsősorban nem találom azokat a könyveket, amelyek tényleg lekötnek. Másodsorban a televízió közelebb került az ágyamhoz így esténként a csendes olvasás helyett gyakrabban hallgatom Jay Leno előző napi vicceit.

Egyszer aztán hirtelen felindulásból elmentem venni egy könyvet, mert jó lenne már olvasni valamit. A Börtöntöltelék lett a nyertes, de mindjárt az első este beletört a bicskám az Előbeszédbe. Második este is csak odáig jutottam, de már nem volt másik bicskám.

Később erőltetett menetben aztán érezhető  lett a haladás, de akkor egy másik meglepetés ért: folyton egy olyan szereplőre utaltak vissza, aki nálam nem volt meg. Valószínűleg az egyik este már félálmomban jelent meg és a rögzítőszalagok már nem forogtak. És ki volt az?

A színe meggyőzően kék az ára meggyőzően alacsony. 200 Ft a Líránál (2990 helyett).

Ilyen kéket még 400-ért is elhoztam volna.

Boszniában játszódik a háború idején, egy Višegrad nevű városkában. Aleksandar egy fiatal fiú, akinek több nehézséggel is meg kell küzdenie a felnőtté válás előtti és utáni pillanatokban:

Először is az az élet,amit a rendszerváltás előtt megszokott, a megismert értékrend felborul. Ami előtte követendő volt hirtelen rossz lett. Mindez még azelőtt, hogy magától megismerte volna az elbukott rendszert és saját maga vonhatta volna le a következtetés.

Másodszor jött a háború. Számára eleinte csak távoli dolog volt, nem is igazán értette meg mi az. Aztán ahogy közeledett egyre furcsább dolgokat figyelt meg a világban és próbálta őket megérteni – hiszen senki sem magyarázta el neki, hogy ez mi: Azzal kezdődött, hogy ismerős családok költöztek el a környékről. Kiderült, hogy vannak jó nevek és rossz nevek. Megtudta, hogy neki jó neve van. Általában a rossz nevűeknek kellett tartani valamitől. Egyes szülől egyenesen leragasztották a gyermekeik fülét, hogy azok ne álljanak el. Csupa rejtély.

Aztán a háború megérkezett és még több érthetetlen dolog történt – de megmentett egy lányt azzal, hogy a megfelelő pillanatban jó nevet mondott helyette.

Harmadik gond a háborúban elmenekülteknek a dilemmája. Érdemes-e hazatérni és keresni a régi értékeket? Hová lettek azok az emberek, akikkel neki semmi gondja nem volt, de mégis üldözték őket. Hová lett az a lány, akit megmentett – most már tudja, hogy a haláltól?

Hát erről szól ez a könyv. Nem állítom, hogy életem legjobb könyve. Elbeszélésmódja kissé zavaros, de talán ezzel próbálja a szerző érzékeltetni a zavaros helyzetet vagy a gyermeki értetlenséget. Néha csapong és beletelik egy-két oldalba is, mire kiderül éppen mikor és hol vagyunk. De azért szerettem olvasni.

Végül mindenki biztosan kíváncsi, hogy miként szereli a katona a gramofont. Azt hiszem ez egy olyan kép, ami az egész háború brutalitását és a katonákban lévő felsőbbrenűségi érzést a lehető legjobban szemlélteti:

A gramofon nem akar megszólalni, a katona megütögeti, rázogatja minden hatás nélkül. Ekkor pisztolyát a gramofon csövébe dugja… Hogy megszólal-e? Hát ehhez már el kell olvasni a könyvet.

Tovább

Első mondatomban szeretném leszögezni, hogy Márai a legzöldebb (értsd legkörnyezetbarátabb) író, akinek a könyvét valaha is olvastam. Nem pazarolja a papírt, nem készít félsorokat csak ha már abszolút elkerülhetetlen. Emiatt egy oldal max 2-3 bekezdésből áll – a sorok jobb és bal oldala szépen és folyamatosan kitölti a lapokat.

Azért döntöttem e mellett a könyv mellett, mert egy korábbi könyvemben azt olvastam, hogy jó képet ad a századforduló utáni világról. Nem is tévedett a könyv.

Az első részben a sűrűn teleírt oldalak ellenére élvezetes volt végigjárni szülővárosát, amit ugyan név szerint nem említ, de sikerült kikövetkeztetni, hogy Kassa volt az. Kissé gyermekszemmel nézhetjük végig a mindennapi élet eseményeit, a visszásságokat és a polgári élet furcsaságait.

A  második részben eljutunk Németországba, ahol a háború utáni útkeresés zajlik éppen és itt már ifjúként próbálja megtalálni magát… ez a rész nem hagyott bennem maradandó nyomot, nehezen is rágtam át magam rajta. Azt hiszem az volt az oka, hogy ebben a részben kicsit befelé forduló gondolatok voltak  a korábbi leírásokkal ellentétben.

A következő részben Párizsba kerül, megházasodik, ismét izgalmasabbá válik a történet, sok érdekességet tudunk meg, majd az utolsó részben “hazatér” Budapestre és visszatér az első rész hangvétele – innen megint nagyon tetszett.

Márai háza Kassán (Wikipedia)

Utólag visszagondolva nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a nekem tetsző részek tényleg olyan nyelvezettel voltak leírva, hogy szinte én is ott jártam, tanultam a sötét hátsószobában a többi gyerekkel együtt, amíg a semmire sem használt napfényes szalonban csak a bútorok álltak és port törölgetni jártak be a lakók.

Megtudtam, hogy a fiúgyermekek mellé felfogadott kisasszonyok voltak hivatottak átvezetni a gyermekeket a nemiség első lépcsőfokán, hogy a kávéházak voltak a világ közepe, a pesti élet pedig teljesen más, mint a budai… Mindezeket érdekesen és hosszan elmesélve.

A történet hátterében pedig végig ott van a történelem: az első világháború, trianon, gazdasági világválság és már hallatszik a második világháború rezgése is.

Összegzés: időnként vontatott, párbeszédektől mentes, de élvezetes olvasmány. Azonban egy darabig nem nyúlok másik Márai könyvhöz, annyi más pörgős és érdekes könyv áll már a polcomon.

Tovább

Ebben a könyvében a szerző Három ember egy csónakban című, világhírű regénye hőseinek újabb kalandjait meséli el. A hősök egy kicsit közben megöregedtek, családot alapítottak, s most szabadságra készülődnek – Németországba. De nemcsak a hősök, azok fölött a megfigyelések fölött is eljárt kissé az idő, melyeket utazásuk során tettek. Viszont Jerome K. Jerome regényeiben úgysem a környezet leírásán van a hangsúly, hanem azokon a bájos, hihetetlen és roppant mulatságos kalandokon, melyeken hősei keresztülmennek. Ezek a kalandok pedig soha nem öregednek meg.

A várakozást megunva keresgélni kezdtem és a Guttenberg project oldalain meg is találtam. Persze csak angolul és digitálisan, de sebaj. A kényelmetlenséget majd az élvezet ellensúlyozza. Tovább

Robert Merle második regénye a Mesterségem a halál, megrendítő figyelmeztetés: lelkiismeret ébresztő kiáltvány a jó szándékú emberiséghez. De nemcsak ennyi, hanem csupa kérdés, döbben rácsodálkozás a kor ijesztő képtelenségeire. Hogyan válhatott az ember a nácizmus pokoli gépezetének érzéketlen alkatrészévé? Hogyan gyakorolhatta Rudolf Lang ugyanolyan lelkiismeretesen és pontosan és szenvtelenül a halál “mesterségét” mint ahogy egy pedáns adótisztviselő az adótartozásokat könyveli a tartozás követel rovatokba? Mi történt ezzel az emberrel? Tébolyodott-e vagy épelméjű? Hiszen bizonyára Rudolf Lang is normális csecsemőként született. Mi okozta ház jellemének iszonyú károsodását? Ki a bűnös? Hol végződik környezetének felelőssége és hol kezdődik az övé? És Robert Merle válaszol: sallangtalan, de drámai eszközökkel tárja fel Vilmos császári , a prefasiszta és a fasiszta kort és jellegzetes alakjainak kórképét.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Rudolf Lang egy olyan ember, aki szereti a szabályokat. Emellett végtelenül dacos és büszke is. Ez lesz az ő végzete.

Gyermekkorában apja zsarnoksága alatt saját büszkesége miatt eltávolodik az egyháztól. Apja végakaratát csak azért nem teljesíti be, mert azt a szerepet az apja szánta neki.

Tovább