Olvasónapló

“Mikor a tanító Ilse elé tett egy füzetet a padra, váratlan dolog történt. Ilse a szoknyája zsebébe nyúlt, és egy szemüveget vett elő. Ormótlan, ódivatú szemüveg volt, a keretes széles, fekete, a leglehetetlenebb kacskaringókkal. Ilyen szemüveget még senki se látott. De ő nyugodtam megtisztogatta, és tömpe orrocskájára illesztette…” Ezt a furcsa szemüveget még Afrikában a sámán csinálta Ilsének, és éppen ezért nem mindennapi jószág, hanem varázsszemüveg. Ilse életvidám egyénisége, bolondos történeti Afrikáról megbűvölnek mindenkit, akivel kapcsolatba kerül. A vidám, fordulatos kislányregényt Zsoldos Vera illusztrálta művészien.

(Kép és fülszöveg www.antikvarium.hu)

A lehető legjobbkor kezdtünk bele ennek a könyvnek az olvasásába, ugyanis éppen a ténával kapcsolatos gondok merültek fel az iskolában is: csúfolkodás.

Ebben a könyvben egy szemüvegessége miatt agyoncsúfolt kislánynak a történetét ismerjük meg, akit osztálytársai már bőgőmasinává változtattak.

Tovább

A MEK-en találtam PDF formátumban és mivel tetszett a Csikágó, így ennek is bizalmat szavaztam.
Mesekönyvként kezdtem olvasni, abban bízva, hogy majd a lányommal is elolvasom – de a végére erről letettem.
Egy nagyon jól kitalált történet igazán élvezetes karakterekkel, akiknek már a neveik is ízesek: Rakonc, Porhany és Csupánc aki csupál…

És persze a Félőlény, akit nem könnyű megismerni, mert meg sem jelenik egy ideig. Addig is megismerkedünk a szörnyekkel, akik miatt Félőlény nem jelenik meg és megtudjuk a szomorú történetet.

Az egészet “idillt” egy régen eltűnt barát megjelenése kavarja fel, aki receptet kínál a szörnyek legyőzésére és Félőlény pedig belevág.

Elindul, próbákat kell kiállnia, megvilágosodik majd néhány fordulat és tanulság után visszatér régi barátaihoz – és azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy minden rendbe jön. Hiszen mesekönyvként árulják.

Bennem azonban folyamatosan volt egy érzés, hogy több ez mint mesekönyv, nagyon sok párhuzamot lehet találni egy 1990-ben véget ért rendszerrel… Ez kissé zavart és sosem tudtam mit is gondoljak igazán az eseményekről. Esküszöm ott vannak azok a párhuzamok. Pedig 1991-ben írták.

Az bizonyos, hogy szörnyes könyvet egyelőre nem olvasok a lányomnak, így is ismer már eleget…

(kép  antikvarium.hu)

Polcon talált pöttyös könyv, valamikor a 70-es évekből való. Az írója Thea Beckman (csak a magyar kiadáson írták a nevét Beckmann-nek) holland származású és gyermekkönyveket írt világéletében.
Ebben a könyvében a kislány – Kriszti – egy olyan könyvet olvas, amely haramiákról szól. Hogy – hogy nem, a haramiák egyszer csak kilépnek a könyvből és haramiákhoz méltóan elrabolják a kislányt, hogy úgymond váltságdíjat szedjenek majd érte.
Tovább

Valahol a Nagyhercegségben volt egy aprócska falu, ahol álmosan, egyhangúan teltek a napok egészen addig, amíg egy csintalan fiúcska pirosra állítva a jelzőlámpát, magának a nagyhercegnek a vonatát fel nem tartóztatta. A felháborodott felség azonnal megbékül, amint megkóstolja Virágosdomb két nevezetességét: a vaníliafagylaltot és a szamócát. A falucska egy csapásra igen fontos hely lesz, s e naptól fogva sorra állnak meg a gyorsvonatok az állomáson. De Virágosdombon még ennél is furcsább dolgok esnek meg, s a kitűnő olasz író kötetéből azokat is megtudhatjuk, nevezetesen: hogyan csinál a titokzatos, vörös szakállú nyaraló Szent Hermész ünnepén tűzijátékot, s hogyan kapja feleségül szőke szerelmét a mindig kormos mozdonyvezető.

Saját régi könyvespocomon találtam, fogalmam sincs honnan és hogyan került oda, de kedvesnek tűnt.

A Nagyhercegség kis falucskájának lakóiról szól. A leírásban említett kisfiúnak közel sincs annyi szerepe, mint amennyit várnánk.

Három történet van benne: az elsőben felemelkedik a falu, a másodikban a városi klikk megpróbálja terrorista akcióval megfúrni a dombi konkurrenciát, míg végül a harmadikban szerelem is lesz.

A történetek aranyosak, tele olaszos nevekkel, amiket igyekezten hűen kiejteni. A végén persze van egy “Hogyan ejtendő”, de már későn vettem észre.

Először történt, hogy a címeket és a nagybetűs szövegeket már a lányom “egyedül” olvasta. Csak kicsit kellett fogni a kezét itt-ott. Ezen felbuzdulva minden nagybetűs szöveget elolvastunk a könyvben (Waldorf iskola első osztályában csak a nyomtatott nagybetűk vannak…): MÓRA FERENC KIADÓ, HAT ÉVEN FELÜLIEKNEK, TARTALOM, BALETTCIPŐBEN TOKIÓIG…

Ez az utóbbi könyvcím annyira megtetszett, hogy keresem is az antikvárumban, de sajnos nincs.

Úgy tűnik nem ez lesz életem legszebb napja, mert ez a második könyv, aminek félbehagyásáról be kell számolnom. Mentségemre szolgáljon, hogy ezt nem az én hibámból hagytuk félbe, hanem a lányomnak nem tetszett.

Először is, valami legfelső polcon találtuk meg, szinte lapjaira esve. Nem mai darab, még valamikor 1976-ban adták ki.

A könyv meséi egy hármasiker testvérpárról szólnak. Persze mindhárman lányok, ezért úgy tűnt ez majd bejön.

Minden mesének megvan a saját kis tanulsága (segítsünk anyunak; együtt többre jutunk, mint egyedül; győzzük le a félelmünket…), amelyek sehol sincsenek nyíltan kimondva, de bennük vannak.

A könyv hibája, hogy nem lehet jól felolvasni. Ha valaki csak magában olvassa, akkor a bekezdések és új sorok segítenek neki a párbeszédek megértésében, de hangosan felolvasva és azt hallgatva összefolyik az egész. Azt hiszem a párbeszédes rész leginkább egy forgatókönyvhöz hasonlít – csak éppen nincs benne leírva, hogy éppen ki mondja.

Például:

-Mennyi kocka…
-Tessék?
-Milyen sok.
-Micsoda?
-Hát kocka!
-Persze hogy sok.
-Az előbb nem volt ennyi.
-Milyen előbb?
-Amikor játszani kezdtünk. Megsokasodtak.
-Valóban?
-Valóban.
…

Szóval félbemaradt.

(A kép az Antikvárium.hu -ról származik.)