Olvasónapló

Csathó Kálmán könyvét ajándékba kaptam az antikvárium rendelésem mellé. Első ránézésre Szilvásy Lajos valamelyik könyve jutott eszembe, amit gyermekkoromban láttam valakinek a könyvespolvcán. Azt hiszem csak a borító színei miatt.

A varjú a toronyórán egy szerelmi ötszög története. Sőt, egy pillanatig attól tartottam, hogy hatszög lesz belőle – de szerencsére nem történt meg.

Leginkább egy brazil vagy mexikói szappanopera száljainak kuszaságát idézi fel, azonban van benne valami báj, ami miatt nem tettem le. Nem tudom kinek szurkoltam, egyszerűen az érdekelt, hogy miként bogozódik ki a történet.

A másik ok, ami miatt a kezemben maradt az a századforduló (még az előző) előtti élet jellegzetességei, amiből itt van néhány ízelítő:

• hajóval jártak át a Margit szigetre
• lányok nem maradhattak kettesben férfiakkal (ez komolyan megnehezítette a megbeszéléseket)
• szerelmesek naponta hosszú leveleket írtak egymásnak a világ távoli részeibe
• egy kivillanó női boka volt az álmok netovábbja
• mi mindenre jó egy zárt és lefüggönyözött hintó
• fel és letörekvő osztályok keveredése

Szóval érdemes elolvasni, könnyed és fordulatos.

Tovább

Sosem próbáltam még elbeszéléseket olvasni és ezt sem kezdtem volna el, ha a kezembe nem nyomja valaki, akitől már sok jó könyvet kaptam.

Az első elbeszélés után éreztem, hogy ez egy jó könyvnek ígérkezik. Kicsit talán tartottam is tőle, hogy nagyon magasan kezdett és nehéz lesz ezt a színvonalat tartani, de nem volt vele gond. Sőt.

Nem tudom vele estek-e meg ezek a kalandok (állítólag a legszemélyesebb történetek), vagy csak úgy potyognak belőle. Mindnek a végén azt éreztem hogy NA NEHOGY MÁR MOST LEGYEN VÉGE! Szívesen olvastam volna tovább is a 4-5 oldal alatt megismert és megkedvelt szereplőkről. Mind megérdemelne egy-egy könyvet.

Tóth Krisztinának a honlapja alapján még több kötete is van, majd vetek még azokra is egy pillantást.

Tovább

Első mondatomban szeretném leszögezni, hogy Márai a legzöldebb (értsd legkörnyezetbarátabb) író, akinek a könyvét valaha is olvastam. Nem pazarolja a papírt, nem készít félsorokat csak ha már abszolút elkerülhetetlen. Emiatt egy oldal max 2-3 bekezdésből áll – a sorok jobb és bal oldala szépen és folyamatosan kitölti a lapokat.

Azért döntöttem e mellett a könyv mellett, mert egy korábbi könyvemben azt olvastam, hogy jó képet ad a századforduló utáni világról. Nem is tévedett a könyv.

Az első részben a sűrűn teleírt oldalak ellenére élvezetes volt végigjárni szülővárosát, amit ugyan név szerint nem említ, de sikerült kikövetkeztetni, hogy Kassa volt az. Kissé gyermekszemmel nézhetjük végig a mindennapi élet eseményeit, a visszásságokat és a polgári élet furcsaságait.

A  második részben eljutunk Németországba, ahol a háború utáni útkeresés zajlik éppen és itt már ifjúként próbálja megtalálni magát… ez a rész nem hagyott bennem maradandó nyomot, nehezen is rágtam át magam rajta. Azt hiszem az volt az oka, hogy ebben a részben kicsit befelé forduló gondolatok voltak  a korábbi leírásokkal ellentétben.

A következő részben Párizsba kerül, megházasodik, ismét izgalmasabbá válik a történet, sok érdekességet tudunk meg, majd az utolsó részben “hazatér” Budapestre és visszatér az első rész hangvétele – innen megint nagyon tetszett.

Márai háza Kassán (Wikipedia)

Utólag visszagondolva nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a nekem tetsző részek tényleg olyan nyelvezettel voltak leírva, hogy szinte én is ott jártam, tanultam a sötét hátsószobában a többi gyerekkel együtt, amíg a semmire sem használt napfényes szalonban csak a bútorok álltak és port törölgetni jártak be a lakók.

Megtudtam, hogy a fiúgyermekek mellé felfogadott kisasszonyok voltak hivatottak átvezetni a gyermekeket a nemiség első lépcsőfokán, hogy a kávéházak voltak a világ közepe, a pesti élet pedig teljesen más, mint a budai… Mindezeket érdekesen és hosszan elmesélve.

A történet hátterében pedig végig ott van a történelem: az első világháború, trianon, gazdasági világválság és már hallatszik a második világháború rezgése is.

Összegzés: időnként vontatott, párbeszédektől mentes, de élvezetes olvasmány. Azonban egy darabig nem nyúlok másik Márai könyvhöz, annyi más pörgős és érdekes könyv áll már a polcomon.

Tovább

Valaki valahol azt állította, hogy ez egy izgalmasan felépített nyomozós köny. Hát…

Van 12 barátnő, akik közé bekeveredett egy Lajos. A 12 nő szinte mindegyikének volt szerelmi dolga ezzel a Lajossal. Volt, aki csak szerette volna úgy szeretni, de a többség el is jutott vele vízszintesbe.

Gyanítom, hogy mindezek az események a korábbi, Café-X című könyvben történtek, vagy legalábbis ott kezdődtek.

Ebben a könyvben Lajos már csak az emlékek formájában kerül képbe. Emlékei pedig mind a 12 szereplőnek vannak. A társaság igen grafomán lehetett, mert a legtöbb ember írásban rögzítette ezeket az emlékeket naplók, könyvek, levelek, emailek novellák formájában. Azonban nem elég, hogy rögzítették, de meg is őrizték őket.

Ez azért fontos, mert felmerült a gyanú, hogy a Lajos már nem él és valaki a 12 tyúkból tette el láb alól. És a sok szerelem miatt mindenkinek lehet rá oka.

Az önjelölt detektív minden szereplőnek szentel egy fejezetet, összegzi amit megtudott, felállítja az elméletet, majd minden másképpen alakul, de egyáltalán nem izgalmasan. A vége nagyon béna. Valami ilyesmi:

-Szerintem ő a gyilkos.

-Nem, én vagyok.

-Ja, akkor jó.

Szerintem túl sok volt a 12 szál, nagyon nehezen kapcsolódtak össze és lett belőle kerek történet. Vagy talán nem is lett.  Legalábbis nálam nem. Talán Watsonnál.

Még szerencse, hogy csak antikváriumi árat fizettem érte. Nem kell valakinek?

Tovább

Az Örkény által kidolgozott műfaj, amelyet “egypercesnek” nevezett el, teljesen egyedülálló nemcsak a magyar, de a világirodalomban is. Ezeket a rövid, velős, olyakor anekdotikus, máskor filozofikus novellácskákat élete végéig csiszolgatta az író. Örkény használati utasítást is hagyott ránk, melyben leszögezi, hogy rövidségük ellenére ezek teljes értékű művek, amiket bármilyen helyzetben fogyaszthatunk, esőben, szélben, vonaton, ha idegesek vagyunk vagy ha unatkozunk. Örkény arra is felszólít, ha valamit nem értünk, olvassuk el újra, de ha még ekkor sem, akkor biztosan a novellában lehet a hiba, ugyanis szerinte “Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!”

(kép és fülszöveg hangoskonyv.hu)

Ha Örkény idejében már a a hangoskönyvek és a repülés is köznapi dolgok lettek volna, akkor az ajánló akár a következőként is szólhatna: “Amennyiben hosszú repülőútra indul győződjön meg róla, hogy biztosan becsomagolt magának néhány egypercesekből álló hangoskönyvet. Ezek társaságában még ha elszunnyad is egy-két órára nem kell azon törnie a fejét, hogy ugyan miért ő a gyilkos, hiszen a könyv elején még annyira barátságos szereplő volt. Ébredés után garantáltan mindig új kalandok várnak új szereplőkkel és persze új helyszíneken. A novellákban és a való életben is.”

Tovább