aug
6
2009
Ismét egy az év végén osztogatott könyvek közül.
Valahogy mindig elfog a nosztalgia ezekkel az ifjúsági kalandregényekkel kapcsolatban, de sajnos ez már nem az első csalódás. Talán egyszer tényleg felnő az ember.
Ami a gyermekek számára egyszerűvé teszi a történetet a felnőttek számára pont hiányzik belőle. Ráadásul a nyelvezete is túl fennkölt és túlzó: “…felkereste a koldusok jószívű kis csapatát, megvendégelte és megajándékozta őlet, amazok pedig végtelen hálálkodással búcsúztak el tőle…”
Általában pont ott írt túl sokat, ahol a kevés is elég lett volna. Ahol pedig valami nekem tetsző részre nyílt lehetőség, ott két sorban elintézte a történetet.
Na és a történet? Hát el kell ismerni, hogy Jelky András igen szerencsétlen – de ugyanakkor nagyon szerencsés ember volt. Olyasmi, mintha nyerne a lottón de közben elvesztette a szelvényét. De aztért mégis megkapja a főnyereményt.
Alig indult el otthonról és már csellel be is sorozták egy hadseregbe, ahonnan bravúrral megszökött aztán. Nem telt bele sok idő, egy hajó gyomrában találta magát és ismeretlen kényszermunka felé vitorlázott. Persze a hajó elsüllyedt ahogy kell, de ő túlélte. Ráadásul időben érkezett egy másik hajó is, hogy megmentse őt. És ez még csak az első három-négy fejezet.
Lesz még rabszolga, katona, szabómester, férj, katonatiszt, Robinson, apa, nagykövet és végül öreg is. De az még sok idő. Sok oldal.
Egébként megtalálható a MEK-en is, valamint a Wikipedia is ír róla.
Tovább
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 1750-es évek, 1760-as évek, 1770-es évek, 1780-as évek, 2 kávé, antikvárium, ausztria, bécs, Buda, ceylon, hevesi lajos, hollandia, jakarta, kína, könyv, magyarország, makaó
jún
27
2009

Szász Imre könyve az én gyermekkoromban is ott állt a könyvespolcomon, de nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna. Az összes amire emlékeztem belőle, hogy a fejezetcímek valahogy furcsa módon voltak megoldva, azaz néha egy mondat közepe lett kiemelve címnek.
Nem tudom már, hogy ez ugyanaz a könyv-e, vagy az anyuka hozta magával, de tény hogy egyik este a kezünkbe akadt.
Más szempontból mérföldkő volt ez a könyv, mert első alkalommal végre a hallgatóból is olvasó lett minden este egy-két bekezdés erejéig. Ilyenkor én hallgattam és próbáltam észrevenni a változást. Ha napról-napra ez nem is volt érezhető, a könyv végére már jelentős előrelépést tetünk, jöttek a szép szótagok és sok szó már azonnal ment egyben is.
Na akkor milyen volt a könyv? Egybehangzó véleményünk szerint nagyon jó.
Egy kislány és az apukájának a kalandjait meséli el a kertben és horgászás közben, bemutatva a természetet a természet szemszögéből.
Megtudjuk, hogy minden egyes növénynek és állatnak megvan a maga helye – legyen az ronda, keserű vagy éppen veszedelmes. Mind része az élet körforgásának.
Néhány állat eredetének a legendáját is megtudjuk, érdekes és ötletes történetekből. Az is kiderül, hogy miként keletkeztek az éjszaka állatai, mit csinál a süni ha bajba kerül, mitől lesz kétfarkú egy gyík, vagy hogy miként táplálkoznak a kagylók. Csupa-csupa érdekes történeten keresztül.
Tovább
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 5 kávé, könyv, magyarország, mese, szász imre
jún
21
2009
Ennek a könyvnek hosszú története van. Antikváriumból ajándékkönyvként kaptam egy Granasztói könyvet, de nem tűnt túl szimpatikusnak ezért elajándékoztam. Helyette az új tulajdonos ezt a könyvet ajánlotta, mint Granasztói Pál talán egyetlen valamirevaló könyvét.
Eleinte sokat szemeztem vele, mert belelapozva igen tömör oldalak fogadtak.
Aztán eljött az a nap, hogy éppen nem volt mit olvasnom, beraktam a táskámba és a metrón belekezdtem. A huszonegynéhány perc gyorsan elrepült, csak arra eszméltem, hogy már le is kell szálnom.
Ebből talán már kiderült, hogy érdekesen indult a könyv, két világháború közötti időszakba Budapestjébe csöppenünk bele és a kis Palikát látjuk felcseperedni.
Bevallom ez a rész volt a legjobb. Talán Márai Egy polgár vallomásaihoz hasonlítható a leginkább.
Persze Pál elkezd felnőni, iskolába jár, szakmát választ, dolgozni kezd, írásba fog, politikai és szakmai ideológiák között keresi a helyét, utazgat, megnősül, vidékre költözik…
Valahogy idáig jutottam. A Vallomás rész végéig.
A Búcsúnál nagy törés történt, nem tudott tovább lekötni és visszakerült a tulajdonosához. Bocs.
Tovább
Kávé érték:
1 hozzászólás | címkék: 1920-as évek, 1930-as évek, 3 kávé, budapest, félbemaradt, granasztói pál, kölcsön, magyarország
máj
15
2009
Egy vidéki úri család és eladósorba került lányuk életébe belecsöppen ugy lumpos pesti fiatalember, aki a rendőrség elől menekülve meghúzza magát néhány hétig náluk.
Persze a lány számára nagyon érdekes a fiú, hiszen egy olyan életet testesít meg számára, amiről addig csak hallot vagy álmodozott.
A fiú számára egy kaland lehetne az egész, de az elejétől kezdva nagyon higgadt fejjel látja a jövőjét és bele sem megy a kalandba. Azonban a lány még ezt is komolyan veszi és attól a pillanattól csak érte él.
A fiú Pestre visszatérve folytatja korábbi léha életét, a lány pedig várja a pesten eltöltendő első farsangját, amikor biztosan újra találkoznak…
Bölcsesség a könyvből:
- Ha szereted – majd elfelejted.
- Ha nem szereted – majd megszereted.
- Ha pont őt szeretad – na arra még nem volt példa.
Egy kicsit a flörtölés fokozatairól is megtudunk:
- Egy pillantás – paradicsom.
- Egy kézfogás – mennyország.
- Egy csók – … óh Istenem!
A lányok és főleg az anyukájuk számára fontos, hogy a bálokon a lányuk végig “foglalkoztatva” legyen. Mai nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a táncokat már jó előre elígérik a fiataluraknak.
Persze az sem mindegy, hogy milyen táncot kap valaki, mert egy sima csárdás, egy keringő és egy szupécsárdás más és más elkötelezettséget jelent. A szupécsárdásból* 14 is volt a farsangi bálon, ez ugyanis az a tánc, amely a mai diszkóban a lassúzásnak felelne meg (ha van még ilyen…, régen voltam már diszkóban, lehet hogy megint a szupécsárdás a menő)
Az egész könyv alatt próbáltam kitalálni, hogy körülbelül mikor játszódik, de nagyon kevés utalás volt rá. Egyszer említették, hogy akkoriban még nem volt a nőknek választójoguk és azóta 20 év telt el, szóval én a századforduló utáni évtizedre saccolom. Ez volt az az idő, amikor az öregek még fiatalok voltak. A mi időnktől számítva déd/ükapai időkben.
*szupécsárdás: A régi magyar társastáncok helyett divatba jön a szupécsárdás.
Az új, elsősorban párokra és nem csoportos báli táncokra épülő tánckultúra kivívta az egyház rosszallását
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 1900-as évek, 4 kávé, antikvárium, Buda, csathó kálmán, Dunaszerdahely, könyv, magyarország, Pest
máj
3
2009
Egy másik Csathó kisregény – ez alkalommal egy vidéki büszke család kap hírt arról, hogy egy korábban “megszökött” rokon kislánya árván marad, ezért megkönyörülnek rajta és magukhoz veszik.
Azonban kiderül, hogy a szegény kislány sokkal talpraesettebb és tapasztaltabb a modern világ kérdéseiben, mint a kissé maradi vidéki rokonok.
Városi viselkedésével felszítja a megbúvó ellentéteket, mindekninek ad egy kicsit magából, amivel közelebb érzik magukat a megvetett hívságokhoz, végül…
…na ja. El kell olvasni. Lényeg, hogy jó a vége is.
Tovább
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 1890-es évek, 4 kávé, antikvárium, csathó kálmán, könyv, magyarország