ápr 19 2009

Lawrence Block: Betörő a szekrényben

lawrenceblock-betoroaszekrenyben Antikváriumből sikerült megszereznem, manapság már “A betörő, akit szekrénybe zártak” néven fut. Azt hiszem a Kipling-es betörős könyv narancssárga borítója igézett meg, hogy kezembe vegyek egy ilyen könyvet.

Külön előnye, hogy megsárgultak a lapjai, így vakító napfényben játszótéren olvasva sem vakul meg tőle az ember.

Belekezdtem és tetszett. Kevés szereplő, magabiztos főszereplő (néha talán túl magabiztos is), váratlan helyzetek, egyszerű történet.

A Világ Legjobb Fogorvosa megrendel egy betörést, aminek folyamán a betörő a szekrénybe szorul és közben kinn meghal valaki. Mellesleg a szajrét is lenyúlják, így a betörés is hiábavaló volt.

Egykettőre fő gyanúsított lesz a betörőből, ezért saját szakállára nekiáll kinyomozni az igazi tettest. Bevet minden James Bondos praktikát, lefekszik nőkkel ha kell, iszik, nincs számára zárt ajtó – rakétás autója azonban nincs.

Az egyetlen negatívum a végkifejlet, ahol a szembesítés során a gyilkost addig szapulják konkrét bizonyítékok nélkül, míg az kifakad, hogy akkor most őket is megöli… Ez kicsit gáz volt. Mert ugye a rendőrök meg a függöny mögött hallgatóztak. Valami csapda jobb lett volna – voltak még elvetett de elvarratlan szálak erre.

Nem hiszem, hogy komoly pénzt adnék ki a többi Bernie-s könyvért (ja ez volt a betörő neve), de ha az Antikváriumban rájuk akadok, elolvasom őket.

Tovább