Az állítás második fele valóban igaz, azonban ennek ellenére nem lehet letenni, végig kell izgulni a könyvet. Én már az első nap estéjén attól tartottam, hogy szomjanhal, hiszen csak egy üveg vize volt. Ő azonban emiatt nem is aggódott én pedig nem tudtam neki szólni (hiszen ez egy könyv).

Aztán tényleg nem a szomjúság lett a legnagyobb baja.

Amikor aztán végre hátradőlhettem, hiszen a hal már a csónakhoz volt kötözve: Megjelent az első cápa. Ebben a mondatban az “első” volt a kulcsszó és azonnal tudtam, hogy kár volt hátradőlnöm… Együtt küzdöttem, majd adtam fel a küzdelmet Santiagoval. Időm sem volt arra, hogy letegyem a könyvet.

Talán adok egy esélyt a Kilimandzsáró havának is, valahol kallódik egy a polcokon.

Pedro Juan nem változott meg. Igazság szerint egyetlen kislemez az egész élete, amelyet újra és újra lejátszik nekünk ez a könyv:

Meglát egy nőt, megítéli hogy le akar-e feküdni vele (99%) és aztán legtöbbször meg is teszi. (Aztán a B-oldalon egy kicsit éhezik, dolgozik, majd ismét A-oldal)

Persze mindehhez ő kevés lenne, mert a másik oldalnak is benne kell lennie. Ezzel azonban nem szokott gond lenni: “A rabszolgád akarok lenni, papito. Kötözz meg! Itt a kötél, meg egy bőröv. Azt akarom, hogy üss meg, hogy négy férfival baszass meg egyszerre. Kurva akarok lenni, és a szemed láttára akarok lefeküdni azokkal a pasikkal. Ah, élvezz engem. Nézd csak, milyen kemény seggem van. Ez a tiéd, te buzi, a tiéd. Ha akarod, leszbi leszek a kedvedért. Keress egy szép fehér lányt, és meglátod, hogy fölfűtöm neked. A te rabszolgád akarok lenni, papi. Üss meg! Korbácsolj meg, papito! Harapj! Hagyd rajtam a fogad nyomát! Dugd be az ujjad a seggembe.”

Közben megfejtettem a könyv születésének körülményeit: Gutiérrez bácsihoz bekötötték az internetet és rákattant a pornófilmekre. Ezek annyira megvezették, hogy már csak ezen a ködön keresztül tudja a világot nézni, minden értelmes gondolatát átszövi.

A könyv végére azonban már ebben a ködben sincsenek új ötletei, Pedro Juan is elfárad, megállapodik egy nőnél (persze ettől nem lesz monogán). Aztán a könyv legvégére teljesen el is tűnik a könyvből, az utolsó fejezetekben új szereplők jelennek meg egy-egy epizód elejéig. Ki tudja ezt követni?

Csak azért olvasható a könyv, mert az ember kíváncsi még, hogy mit lehet még kihozni ebből. Elárulom: semmit.

Kettes tanulság: nem szabad a borító alapján kkönyvet venni. Mert ennek szép a borítója.

Fülszöveg:

“Ha az ember feje felett ciklonok vonulnak, és lába alatt feneketlen szakadék tátong, ha minden összeomlani látszik, célja csak egy lehet: túlélni valahogyan. Pedro Juan egy régi bérház tetején lakik, Havannában. Körülötte jó ideje a feje tetejére készül állni a világ, de legalább van rálátása a dolgokra -szó szerint és képletesen is-, a városra és lakóira, az alant zajló életre.
A helyszín tehát Kuba, a 90-es évek. A Szovjetunió összeomlása után éhínség, munkanélküliség, nyomor tombol a “kommunista paradicsomban”, de mindezek mellett és mindennek dacára boldogságot csempész a szívekbe a féktelen vigasság és a túláradó, fülledt erotika. Hiszen másként talán túl sem lehetne élni. Az egyik percben Pedro Juan nyakig süpped a mocsokba, a másikban latin zene, rum, marihuána és milliónyi nő illata repíti távol az átpolitizálódott hétköznapoktól.
A könyv szerzője egy olyan világot mutat be, amelyről csak foszlányokban lehetnek elképzeléseink. Történeteit a félreismerhetetlenül nagy írók tehetségével és változatos eszköztárával meséli el.”

Feleségemet külön kérem, hogy itt hagyja abba az olvasást. Ha anyukám netán olvasná, akkor ő is.

Szalonképes: OFF

Ebből a könyvből az derül ki számomra, hogy Kuba egy óriási swinger parti. Rey már kiskorától kezdve nyilvánosan maszturbál sztereóban a bátyjával a tetőn, miközben az idősebb szomszéd lányt bámulják. Aki mellesleg kurva és ez a szituáció még legyezgeti is a hiúságát, szóval ha a duettet észreveszi képes nekik félmeztelenre levetkőzni, hogy a melleit is láthassák.

Két maszturbálás között enniük nem nagyon van, néha bezárják őket a szekrénybe, folyton koszosak, de számukra ez a természetes.

Egy ilyen alkalommal balszerencsék balszerencsés sora után Rey árvaházba kerül. Ahol szintén a szex körül forog az élet – megvannak a köcsögök és néha rájuk is fanyalodik. De erre azért ő sem büszke.  Persze kiszabadul és – még mindig gyerekként – önálló életet kezd. Büszkesége a farka (persze ő csak fasz-ként emlegeti), ami nagy, strapabíró és még két gyöngyöt (csapágygolyót) is beültetett az árvaházban, mert azért majd megőrülnek a nők.

Szabad élete során különböző társak mellé csapódik, de minden kapcsolatának a lényege a szex. Szex, kúrás, baszás, szopás, seggbe, nemseggbe, mindehol, mindenkivel. Legyen az nő vagy férfi (na jó, transzvesztita), frissen mosdott (nem kedveli) vagy több napos (hetes) izzadságtól bűzlő, szőrtelen vagy szőrös. Nem számít az életkor, az egykori szomszédasszony (a kurvának az anyja az elejéről) ugyanúgy megfelel, mint egy vele hasonló korú, de lehet akár félkegyelmű is.

Az éjszakai Havanna a könyv alapján megdöbbentő. Mindenhol zsebhokisok és kukkolók. Persze ez nem véletlen, mert rengetegen szexelnek a szabadban, szóval van mit nézni. Talán azért, mert a lakásokban a kelleténél többen laknak és nem kapnák meg azt a magányt, amit itt az idegenek között az ismeretlenségből fakadóan igen. Emellett persze mindenki végtelenül büszke is a szexualitására és a teljesítményére.

Kalandjai során rengeteget éhezik, keveset dolgozik, sokat kefél (érstd: folyton), sokat veszekszik alkalmi kapcsolataival azok “félrelépései” (megélhetési szex)  miatt, de ő gondolkodás nélkül félrelép minden lehetséges alkalommal. A jövőre sosem gondol, mindig elkölti minden pénzét alkoholra és kábítószerre. Ha még marad egy kicsi, akkor azon ételt is vesz.

Mi a jó ebben a könyben? Nem tudom. Annyira nem jó. A nyersessége ragadja magával az embert és olvasás közben abban bízik, hogy ilyen hely nem létezik, ezek biztosan túlzások. Én kiolvastam. És most leírtam.

Szalonképes: ON

Fülszöveg:

Reynaldo Havannában él, és mivel a beceneve (Rey) “király”-t jelent, pimaszul úgy mutatkozik be mindenkinek, hogy ő Havanna királya. Ez az egyetlen tulajdona: a neve. És az emlékei, melyektől egyre csak szabadulni akar. Nincstelenként tengeti napjait Havanna számtalan nincstelenjének társaságában, ahol lassan a női és a férfi test az egyedüli dollárkompatibilis Árucikk. Ahol hősünk tizenévesen már harmincasnak néz ki, és még életében nem evett húst, egyetlen ruhája van, amit éppen visel, és ha semmi sincs a zsebében, akkor kéreget vagy lop. Váltogatja a nőket, a csodálatosan romlott mulatákat és negritákat, akik kitartják, de nem képes feldolgozni, hogy osztozni kénytelen rajtuk a turistákkal, meg nagyjából mindenkivel, aki egy pohár italt tud fizetni nekik. Kuba látszatra maga a paradicsom, a Karib-tenger gyöngyszeme, miközben lakosai éhségüket és nyomorukat a bujaság mámorába fojtva, egymás testét a végletekig kihasználva várják és kísértik a halált, mely a nevüket is eltörli, betemetve az emlékeket. Gutiérrez kegyetlen világában minden érinthető és szagolható, a regény közel hozza mindazt, ami távolról akár élhetőnek is tűnhetne. Nem óv meg minket önmagától, felemészti az egzotikus kliséket, és olyan nyomot hagy a gyomrunk táján, amilyenre csak igazán kivételes alkotások képesek.

Sok rossz ajándékkönyvet kaptam már, ez a kivételek egyike. Azt hiszem ezt én is megvettem volna.

A borítón lévő szakállas figuráról azonban én (talán “fiatalságomnál” fogva) nem ismertem rá Fidel Castro-ra. Pedig ő az.

A történet a kubai történelem egyik sorsfordító napját meséli el és a könyv elején meg is ijedtem, hogy egy napról kell olvasnom (mert ugye akkor sok lesz a leíró – talán ideológiai – rész). Szerencsére az író kicsit hátréblépett és nagyobb perspektívából kezdte leírni az eseményeket, beavatva az olvasót a korai kubai történelembe, spanyol hódításokba, amerikai befolyásra. Mindez jól elhelyezte az eseményeket.

Az ostrom megszervezésének és lebonyolításának során szinte minden résztvevőről kaptunk egy rövid leírást, ami számomra már majdnem sok volt. (Mit evett, hogy nézett ki, sántított-e…)

Furcsa volt betekinteni egy diktatúra hétköznapjaiba, mit tehettek és tettek is meg az emberekkel. Ilyenkor mindig kicsit odaképzelem magam és megrettenek.

Furcsa volt az aprólékosan megtervezett ostrom egy bagatell baleset miatti meghiúsulását olvasni és aztán látni, hogy az elszigetelt csoportok információ hiányában hősiesen küzdve halálukig harcoltak.

Az ostrom utáni üldözéseknél aztán Fidel egyre inkább hősies magasságokba emelkedett, minden résznél megtudtunk valamit róla, amelyben kivételes, egyedi, kitartó volt. Persze veszítve is ő győzött, gyanítom hogy az író is szimpatizálhatott a kommunista eszmékkel.

Az író sokszor utalt jövőbeni, immár sikeres eseményekre is, nekem hiányzott ezekről egy fejezet, hogy megtudjam hogyan vitték végül is sikerre a forradalmat. Most nézhetek utána saját magamnak…