Olvasónapló

Alex második kötelezője. Az osztályban az a hír terjeng, hogy “Ettől nagyobb hülyeség nincs is. Egy ember ül egy csónakban az egész könyvben.”

Az állítás második fele valóban igaz, azonban ennek ellenére nem lehet letenni, végig kell izgulni a könyvet. Én már az első nap estéjén attól tartottam, hogy szomjanhal, hiszen csak egy üveg vize volt. Ő azonban emiatt nem is aggódott én pedig nem tudtam neki szólni (hiszen ez egy könyv).

Aztán tényleg nem a szomjúság lett a legnagyobb baja.

Amikor aztán végre hátradőlhettem, hiszen a hal már a csónakhoz volt kötözve: Megjelent az első cápa. Ebben a mondatban az “első” volt a kulcsszó és azonnal tudtam, hogy kár volt hátradőlnöm… Együtt küzdöttem, majd adtam fel a küzdelmet Santiagoval. Időm sem volt arra, hogy letegyem a könyvet.

Talán adok egy esélyt a Kilimandzsáró havának is, valahol kallódik egy a polcokon.

Pedro Juan nem változott meg. Igazság szerint egyetlen kislemez az egész élete, amelyet újra és újra lejátszik nekünk ez a könyv:

Meglát egy nőt, megítéli hogy le akar-e feküdni vele (99%) és aztán legtöbbször meg is teszi. (Aztán a B-oldalon egy kicsit éhezik, dolgozik, majd ismét A-oldal)

Na de egyedül szexelni nem jó, talál majd valakit?

Már előre dörzsölgetem a tenyerem, hogy miféle keresőszavakat fog ez a bejegyzés eredményezni számomra. Ha valaki nem bírja az ilyesmit, inkább most hagyja abba az olvasást, mert erről a könyvről szépen nem lehet írni. Legalábbis az már eleve ferdítés lenne.

Feleségemet külön kérem, hogy itt hagyja abba az olvasást. Ha anyukám netán olvasná, akkor ő is.

Szalonképes: OFF

Ebből a könyvből az derül ki számomra, hogy Kuba egy óriási swinger parti. Rey már kiskorától kezdve nyilvánosan maszturbál sztereóban a bátyjával a tetőn, miközben az idősebb szomszéd lányt bámulják. Aki mellesleg kurva és ez a szituáció még legyezgeti is a hiúságát, szóval ha a duettet észreveszi képes nekik félmeztelenre levetkőzni, hogy a melleit is láthassák.

Két maszturbálás között enniük nem nagyon van, néha bezárják őket a szekrénybe, folyton koszosak, de számukra ez a természetes.

Egy ilyen alkalommal balszerencsék balszerencsés sora után Rey árvaházba kerül. Ahol szintén a szex körül forog az élet – megvannak a köcsögök és néha rájuk is fanyalodik. De erre azért ő sem büszke.  Persze kiszabadul és – még mindig gyerekként – önálló életet kezd. Büszkesége a farka (persze ő csak fasz-ként emlegeti), ami nagy, strapabíró és még két gyöngyöt (csapágygolyót) is beültetett az árvaházban, mert azért majd megőrülnek a nők.

Szabad élete során különböző társak mellé csapódik, de minden kapcsolatának a lényege a szex. Szex, kúrás, baszás, szopás, seggbe, nemseggbe, mindehol, mindenkivel. Legyen az nő vagy férfi (na jó, transzvesztita), frissen mosdott (nem kedveli) vagy több napos (hetes) izzadságtól bűzlő, szőrtelen vagy szőrös. Nem számít az életkor, az egykori szomszédasszony (a kurvának az anyja az elejéről) ugyanúgy megfelel, mint egy vele hasonló korú, de lehet akár félkegyelmű is.

Az éjszakai Havanna a könyv alapján megdöbbentő. Mindenhol zsebhokisok és kukkolók. Persze ez nem véletlen, mert rengetegen szexelnek a szabadban, szóval van mit nézni. Talán azért, mert a lakásokban a kelleténél többen laknak és nem kapnák meg azt a magányt, amit itt az idegenek között az ismeretlenségből fakadóan igen. Emellett persze mindenki végtelenül büszke is a szexualitására és a teljesítményére.

Kalandjai során rengeteget éhezik, keveset dolgozik, sokat kefél (érstd: folyton), sokat veszekszik alkalmi kapcsolataival azok “félrelépései” (megélhetési szex)  miatt, de ő gondolkodás nélkül félrelép minden lehetséges alkalommal. A jövőre sosem gondol, mindig elkölti minden pénzét alkoholra és kábítószerre. Ha még marad egy kicsi, akkor azon ételt is vesz.

Mi a jó ebben a könyben? Nem tudom. Annyira nem jó. A nyersessége ragadja magával az embert és olvasás közben abban bízik, hogy ilyen hely nem létezik, ezek biztosan túlzások. Én kiolvastam. És most leírtam.

Szalonképes: ON

Tovább

“Robert Merle történelmi riportregényében a krónikás hűségével idézi fel 1953. július 26-át, a kubai forradalom első eseményét, a Moncada-laktanya legendás ostromát, amely ugyan kudarcba fulladt, mégis megingatta azt a rögeszmét, hogy a Batista-rezsim megdönthetetlen.Ez a nap a forradalom „keserű keresztelője” volt, tanúsága annak, hogy bár „nagy emberek nélkül nincs történelem”, a történelmet mégsem ők: a diktátorok, karizmatikus népvezérek, hanem az egyszerű emberek csinálják, élik-szenvedik meg.Szemtanúi lehetünk, amint egy csapat elszánt fiatal – tapasztalatlanságuknál csupán naiv hitük és elszántságuk nagyobb – megelégelve Batista diktatúráját, a jobb jövő reményében, a nemzeti méltóság programjáért fellázad a fennálló hatalom ellen. De ma már – hosszú évtizedek távolából – azt is megérthetjük, miért valóságosabb a hithű forradalmár, Che Guevara, mint a XX. század egyik önmagát túlélt mítosza…A könyvet 30 db fekete-fehér fotó illusztrálja.”

Sok rossz ajándékkönyvet kaptam már, ez a kivételek egyike. Azt hiszem ezt én is megvettem volna.

A borítón lévő szakállas figuráról azonban én (talán “fiatalságomnál” fogva) nem ismertem rá Fidel Castro-ra. Pedig ő az.

A történet a kubai történelem egyik sorsfordító napját meséli el és a könyv elején meg is ijedtem, hogy egy napról kell olvasnom (mert ugye akkor sok lesz a leíró – talán ideológiai – rész). Szerencsére az író kicsit hátréblépett és nagyobb perspektívából kezdte leírni az eseményeket, beavatva az olvasót a korai kubai történelembe, spanyol hódításokba, amerikai befolyásra. Mindez jól elhelyezte az eseményeket.

Az ostrom megszervezésének és lebonyolításának során szinte minden résztvevőről kaptunk egy rövid leírást, ami számomra már majdnem sok volt. (Mit evett, hogy nézett ki, sántított-e…)

Furcsa volt betekinteni egy diktatúra hétköznapjaiba, mit tehettek és tettek is meg az emberekkel. Ilyenkor mindig kicsit odaképzelem magam és megrettenek.

Furcsa volt az aprólékosan megtervezett ostrom egy bagatell baleset miatti meghiúsulását olvasni és aztán látni, hogy az elszigetelt csoportok információ hiányában hősiesen küzdve halálukig harcoltak.

Az ostrom utáni üldözéseknél aztán Fidel egyre inkább hősies magasságokba emelkedett, minden résznél megtudtunk valamit róla, amelyben kivételes, egyedi, kitartó volt. Persze veszítve is ő győzött, gyanítom hogy az író is szimpatizálhatott a kommunista eszmékkel.

Az író sokszor utalt jövőbeni, immár sikeres eseményekre is, nekem hiányzott ezekről egy fejezet, hogy megtudjam hogyan vitték végül is sikerre a forradalmat. Most nézhetek utána saját magamnak…