Olvasónapló

Igazság szerint ezt a könyvet kerestem, miközben Hunter-re akadtam, azonban ebből nem találtam meg a magyar verziót.

Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

Mostanában tettem szert két új motoros ismerősre, akik közül az egyik ráadásul hivatásszerűen építi is a motorokat. Velük beszélgetve terelődött a Pokol angyalaira a téma, amelyben egyikünk sem volt különösebben otthon, de én még a különösebbtől is kevésbé.

Ekkor próbáltam előjegyezni Sonny Barger könyvére az Antikváriumban, de csak Hunter S. Thomson Hell’s Angels-ére sikerült. Ettől a pillanattól fogva már csak egy évet kellett várni, hogy beérkezzen a könyv.

Hunter S. Thomsonról eddig mindig Johnny Depp szipókás arca jutott eszembe, biztosan nem kell magyarázni miért. Bill Murray egyszerűen nem volt annyira jó.

A könyv unalmas. A sok-sok oldalon három dologról szól: a Lynch jelentésről, amely megbélyegezte az angyalokat és két run-ról: az egyiken csoportosan erőszakoltak meg kiskorúakat a másikon pedig egy óriási felhajtásként indult július 4-i run került zsákutcába egy félszigetre.

A megírásához HST beáll Hell’s Angelnek, egy éven keresztül velük motorozott és követte mindennapjaikat. Az a rész azonban már nincs is leírva benne, amikor HST-t megverték, mert megneszelték hogy könyvírással pénzt akart rajtuk keresni.

Az egész könyv talán 2-3 évét fedi le a teljes Hell’s Angels történetnek – de erre csak később jöttem rá. Ezt a könyvet olvasva nem igazán értettem miért van akkora és olyan hírük.

Talán angolul kellett volna olvasni és akkor Hunter S. Thomson gonzó nyelvezete legalább egy kicsit kárpótolt volna az unalomért cserébe.

Az biztos, hogy HST-ről továbbra is Johnny Depp jut majd eszembe, nem pedig Sonny Barger. Ő majd másról, de az egy másik bejegyzés lesz.

A gonzó számomra meghalt ezzel a könyvvel.

A könyv utalt még A vad c. Marlon Brando filmre, amit szintén megnéztem.

Kicsit félve vettem meg ezt a könyvet karácsonyra, mert a mese-rémálom határmezsgyén mozgott. A borítón látható kislány azonban azt szuggerálta, hogy ez egy aranyos történet.

Karácsony másnapján Orsi meg is kezdte az olvasását, azonban az első pár perc után rémülten újságolta, hogy már a második oldalon beledobtak egy lányt a Mississippibe és az nem is került többé elő. Emiatt polcra is került néhány napra, majd ismét nekiálltunk, ezúttal én olvastam.

Kiderült, hogy a kislány valójában egy teknőc volt, akit Lottie-nak hívtak. Őt dobta a folyóba a rosszcsont főszereplő. Így nekiállva, felváltva olvasva már sokkal jobb lett a történet – a legeslegvégén még Lottie is előkerült – de mi ezt már kb. a felénél előre kitaláltuk.

A történet manapság játszódik a Mississippi partján. Ez kicsit furcsa is volt nekem, mert a Mississippiről mindig Mark Twain és történetei jutnak eszembe – így mindig meghökkentett a rendőrautó…

A történetben megismerjük a Troll klánok történetét, hogyan fonódik össze az életük az emberekkel és ez milyen gondokat okoz az embereknek. A könyv nagy sikert aratott. Egy-egy este nem lehetett többet olvasni egy fejezetnél, mert különben túl hamar a végére értünk volna.

Számomra kicsit túl volt bonyolítva a történet, de ezt valószínűleg a szerző is érezhette, mert a könyv elején van egy család és egy troll klán-fa, amelyekből megtudható a szereplők származása. Orsinak azonban mindig minden és mindenki a helyén volt.

A könyvet számomra Nicoletta Ceccoli rajzai tették élvezetessé, ahogy sejtelmes, de mégis szerethető arcokat társított a kitalált szereplőkhöz.

A nagy utazás 4 és fél napig tart, de mégis hosszabb, mint az egész háború.

A történet az utazás előtt kezdődik és a jelenben végződik. Ennek az az oka, hogy először el kellett felejteni mindazt ami történt, hogy aztán el lehessen mesélni.

Azonban az utazás túléléséhez éppen az emlékek nyújtanak segítséget, amelyek felidézése egy kicsit feledtetni tudja a pillanatnyi nehézségeket. Ezeket az emlékeket el kell mesélni, jól meg kell rágni és ki kell elemezni őket. Alkalmanként ezek az emlékek össze is kapcsolódnak, közössé válnak és akkor még több időt el lehet velük tölteni. Még több időt az utazásból, amelyről nem tudni meddig tart, hová vezet, csak azt tudni/sejteni hogy a megérkezés még az utazástól is rosszabb lesz.

Konkrét borzalmakról, kegyetlenkedésekről nem is esik szó a könyvben – kivéve egy jelenetet. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem ezt a könyvet nem kellene tovább olvasnom. Ez a jelenet a zsidó gyerekek futását mesélte el.

Ugyan nem tettem le a könyvet, de a háborús könyvekkel végeztem. Sikerült relativizálni az életemet a kandalló mellett.

Élek.

És mit csinálok?