Olvasónapló

Sosem próbáltam még elbeszéléseket olvasni és ezt sem kezdtem volna el, ha a kezembe nem nyomja valaki, akitől már sok jó könyvet kaptam.

Az első elbeszélés után éreztem, hogy ez egy jó könyvnek ígérkezik. Kicsit talán tartottam is tőle, hogy nagyon magasan kezdett és nehéz lesz ezt a színvonalat tartani, de nem volt vele gond. Sőt.

Nem tudom vele estek-e meg ezek a kalandok (állítólag a legszemélyesebb történetek), vagy csak úgy potyognak belőle. Mindnek a végén azt éreztem hogy NA NEHOGY MÁR MOST LEGYEN VÉGE! Szívesen olvastam volna tovább is a 4-5 oldal alatt megismert és megkedvelt szereplőkről. Mind megérdemelne egy-egy könyvet.

Tóth Krisztinának a honlapja alapján még több kötete is van, majd vetek még azokra is egy pillantást.

Tovább

Ennek a könyvnek az elején elkezdenek pörögni az események. Az első oldalon eljutunk egy vasvillával átszúrt kutyatetemig és onnan nincs megállás. (A vasvillával átszúrt élőlények általában gyorsan meghalnak, különösen ha a villa valamelyik nemesebb belső szervüket is éri. A szív átszúrásával leáll a vérkeringés és emiatt áll be a halál. A tüdő átszúrásával vér folyik a tüdőbe, ami kicsit hosszabb szenvedés után fulladáshoz, majd szintén halálhoz vezet.)

Christopher megtalálja a kutyát (a kutyát egyébként Wellingtonnak hívják és a szomszéd néni a gazdája), majd elhatározza, hogy kinyomozza ki tette. Ez egy átlagos kisfiúnak sem lenne egyszerű feladat, azonban Cristopher minden, csak nem átlagos: autista.

Más szemmel nézi a világot, mint mi. Ha valami logikus, akkor azt nagyon könnyen megérti és eltárolja. Ha valami egy kis képzettársítást igényel, akkor igen kemény logikus gondolkodással talán meg tudja oldani a korábbi tapasztalatai alapján, de sokszor kerül így zsákutcába.

Miféle zsákutcák ezek? Az emberi arcok “olvasása” számára bonyolult feladat. Egy felvont szemöldök vagy egy ráncolt homlok semmit sem mond, hacsak nem tudja összepárosítani azt az iskolában tanult smile-gyűjteményével és az alapján megoldani ezt a feladatot.

Egy metafora megértése sem könnyű a számára: “Szeme mint az acél, szikrát úgy hányja” – hiszen az ember szeme nem hány szikrát. (A hasonlatokkal már más a helyzet. Azokban van könnyen érthető kapcsolat a két rész között, így azokat szereti: “Bolyhos felhők vonultak az égen, mint megannyi hófehér bárányka.“)

Emellett van még neki szigorú napirendje, szabályai (pl. idegenekkel nem beszélünk) és jól ismert környezete. Mindezek segítik őt a mindennapi életben.

Az új helyek iszonyú terhet jelentenek a számára, mert mindent meg kell figyelnie. Ha a megfigyelendő dolgok már elviselhetetlen szintre érnek, akkor könnyen pánikba kerül és próbálja ismét elfogadható méretűre zsugorítani a világot (becsukja a szemét, visít…). Szóval nem könnyű vele, persze ez nam az ő hibája.

A nyomozás jól halad, talán nem nagy spoiler ha elárulom, hogy ki is nyomozza a tettest, de addig még soksok esemény történik vele, sok számot  köbre emelünk még nyugtatásképpen és azt hiszem kevésszer fogjuk letenni a könyvet. Ha stílusosak akarunk lenni, akkor olvassuk el a könyvet 2szerre, 3szorra, 5szörre – de semmiképpen sem 4szerre, mert az nem prímszám.

Nagyon jó könyv, nagyon jól visszaadja egy autista fiú életét és gondolatmeneteit.

Tovább

“Ajar könyvében egy gyermek szól koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.”

Figyelem, ha valakit zavarnak a “kurva”, “buzimaca”… kifejezések, inkább ne olvassa el ezt a könyvet és emiatt ezt a beszámolót sem…

Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, hogy mi ez a könyv és egyáltalán miről szól. Még a borítója, vagy a fülszövege sem volt elérhető, mert egy HVG oldalba volt burkolva az egész – azt hiszem “Gázálom” volt kb. a cím helyére írva vastag betűkkel.

A könyvet kinyitva a Fehér Holló Könyvek logója és a kékes háttér már valami ízléseset sejtetett.

Tovább

“Hogyan íródik a humoreszk? … A humor emberének van egy kis pepita fedelű notesze, amelyben emlékművet állít a legsziporkázóbb ötleteknek, amelyek olykor véletlenül eszébe jutnak neki, vagy hozzátartozóinak, vagy egy másik humoristának néhány évvel ezelőtt. A színvonalas, kacagtató karcolat benyújtási határidejének közeledtével lázasan keresgélni kezdünk tehát az irodalmi témák eme kincsesbányájában, és többnyire még csak egy akkorka ötletet se találunk benne, mint a cinege fánkja…A notesz eredménytelen böngészésének befejeztével rendszerint friss anyag után nézek, abban a biztos tudatban, hogy az agyam mélyéről egyetlen valamirevaló ötletet sem sikerül majd előhalásznom… Már beszéltem erről különböző neves pszichológusokkal is: föltárták előttem, hogy gyermekkoromban anyám egy viccet mesélt nekem, amit minden valószínűség szerint nem értettem meg, és ennek a fiatalkori traumának a hatására erős ellenállást fejlesztettem ki magamban a humor mindenfajta megnyilánulásával szemben…” Hogy Kishon-Kishontnak igaza van-e önnön humora komor megítélésében – ezt döntse el a Nyájas Olvasó, aki a szerző humoreszkjeinek immár harmadik válogatott kötetét kapja kézhez az ugyancsak Izraelbe szakadt hazánkfia, a jeles karikaturista, Zeév Farkas illusztrációival..

Hogyan íródik a humoreszk? A humor embere elővesz valami teljesen hétköznapi dolgot, ami valószínűleg minden olvasóval megesett már. Felvezeti ezt a hétköznapi dolgot egy szép kis történettel, majd megspékeli egy “kis” erős túlzással, esetleg még ad hozzá egy kis további túlzást és a végén magasan fennhagyja a labdát, hogy a kedves olvasó üthesse le vagy leüti ő maga. Magyarul:

Tovább

“Amikor visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt – a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor” Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja, melyről amerikai méltatója a következőket írta: “McCourt sajátosan lírai és sajátosan ír hangja többek között James Joyce-ot idézi. Ugyanolyan elragadó és ugyanolyan jókedélyű. De ahogy McCourt és társai a nyomorral küzdenek, abban van valami bátor drámaiság, ami közelebb áll a mi korunkhoz. Ezek az emberek soha nem merülnek el az önsajnálatba (nem engedhetik meg maguknak), soha nem vész ki belőlük a tűz. McCourt nevét csupa nagybetűvel fogják beírni az emlékiratok nagy könyveibe.” Frank McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja meg a napvilágot, frissen Amerikába emigrált, ír szülők gyermekeként, majd az írországi Limercik nyomornegyedeiben nevelkedik. Édesanyjának, Angelának nincs miből ennivalót vennie a gyerekeinek, mivel az apa, Malachy csak nagyritkán dolgozik, s ha igen, akkor is elissza amit keres. A léha, felelőtlen és megbízhatatlan apa csupán egyvalamit tud nyújtani gyermekének: a történetet, a mesét. Franknek az életet jelentik apja meséi Írország megmentőjéről, Cuchulainről, és az Angyalról, aki a kisbabákat hozza az édesanyjának. Talán a történeteknek, a meséknek köszönhető, hogy Frank túléli a viszontagságokat. Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűrni a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét – azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét, ékesszólóan és megbocsátón.

(kép és fülszöveg www.antikvarium.hu)

Ha egy rövid idézettel szeretném jellemezni ezt a könyvet, akkor a következőt választanám:

-Ha rossz leszel, akkor majd a pokolra jutsz.
-Mi az a pokol?
-Majd megtudod!

Szóval ez a könyv arról szól, hogy megtudjuk.

Tovább