(kép és fülszöveg bookline.hu)

Ez a könyv már régóta a listámon volt, de sajnos eddig elkerült engem. Ha könyvesboltban voltam és kerestem nem volt, ha rendeltem akkor nekik egyáltalán nem volt. Azonban éreztem, hogy a végén én fogok nyerni és lám.

Azért tettem fel egy nagyobb képet a borítóból, hogy másokat is megfogjon a főszereplő tekintete. A háttérben lévő alak nem annyira jelentős és szerintem egy kicsit már a történet folytatására utal, de ne ugorjunk ekkorát.

A főszereplő egy átlagos leány aki egy átlagos iskolában éli átlagos “királyságokkal” és “lúzerségekkel” tűzdelt életét. Valahol itt kapcsolódunk be a történetbe. Azaz mégsem. Már nem is emlékszem. Az egész történet olyan, mint amikor kirakunk egy puzzle-t. De a jól bevált módszerrel ellentétben (először megkeressük a keret elemeit, a sarkokat, majd befelé építkezünk) az író lerak egy darab puzzle-t valahová az asztal közepére. Majd még egyet ettől egy teljesen független helyre. Így kezdjük el kirakni és először kicsit furcsa, de amikor az eljutunk odáig, hogy két elem összekapcsolódik, akkor ettől jól érezzük magunkat.

Ahogy a történet halad, egyre több helyen kezdenek kapcsolódni az elemek és kezd összeállni a kép, de a teljes képhez azért jócskán a könyv végére kell jutnunk.

A történetből nem akarok sokat elárulni. Az “átlagos” lányról kiderül, hogy Emesének hívják. És egyáltalán nem átlagos. Az anyja tündér és az apja egy ember. A tündérmesékben ez mindig bonyodalmat okoz. (Az ő társadalmukban a negatív diszkrimináció még elfogadottnak tűnik.)

Mivel Emese is annyit tud az előzményekről mint mi, ezért ő is elkezdi kibogozni a szálakat. Mi általában egy kicsit előtte járunk ebben, ezért tudunk szurkolni neki. “Nézz már jobbra, a keresett családtagod ott úszkál a tavon…”

Sosem féltem, hogy nem lesz jó vége a mesének – annak ellenére sem, hogy a borító kicsit borongós hangulatú. A végén egészen elégedett voltam az eredménnyel. Kicsit féltem is, hogy a happy end kedvéért néhány eseményt tündérvarázslat módon visszacsinálnak és túl nagy lesz a boldogság, de amint mondtam nem.

Azért nem minden volt fenékig tejfel a könyvvel. A Tartód/Firtos nevű szereplő rejtélyes módon szabadul meg a saját átkától, látszólag minden segítség nélkül. Kicsit furcsa volt a többi igen kemény átokkal szemben. (Mert átok szinte mindenkin van odaát.) Ennél sokkal zavaróbb volt viszont az összes dőlt “t” és “f” betű, amelyeknek a dőltségüknél fogva a felső részük egy nagy paca volt és minden áldott alkalommal kizökkentettek az olasásból.

Egy titkot még azt hiszem elárulhatok a könyvről: a benne megkedvelt szereplők úgy tűnik nem csak az én barátaim lettek, az író is úgy érzi, hogy vissza fognak még térni egy könyvben. Valamikor.

Utolsó megjegyzés: azt hittem a Tündér Lalában bevezetett Tündérország címkém alatt sosem lesz másik bejegyzés és lám. Mostantól kezdve tündérország (2).