A végén mégsem értettem meg, hogy mi a helyzet.

A könyv címe erősen túlzó, senki ne várjon rohangálós nyomozást, ahol közelebb és közelebb kerülünk a megoldáshoz. Itt inkább karosszékkel és türelemmel haladunk a cél felé.

Szóval a részletek:
A nevére nem emlékszem főhős egy hirdetésben felhasznál valamilyen képet, amelyet egy Patkány nevű ismerősétől kap valahonnan. Egy fontos ember meglátja ezt a képet, pontosabban ezen a képen valamit, ami őt erősen érdekli. Ez a valami lesz a birka, amin egy csillag van. A történet arról szól, hogy ezt a birkát szűkös határidőn belül meg kell találni, mert a fontos ember főnökének valami komoly baja van és talán a birka segíthet. (Korábban már kísértette őt az álmaimban.)

A nagy birkakergetés abból áll, hogy ez a nem emlékszem a nevére csóka elutazik egy helyre, majd ott beül egy házba és vár. Hát így kergeti Murakami a birkákat. Fejben.

A történeti hűség kedvéért meg kell említenem, hogy egyszer tényleg találkozik a nemtudomhogyhívják főhős birkákkal, ez a rész van a könyv fülszövegébe kiemelve. Szóval aki azt olvasta, az a birkakergetős résszel végzett is.

Jogos a kérdés csalódott vagyok-e, hogy már megint nem értettem? Hát nem. Már úgy kezdtem a könyvbe hogy ezt úgysem fogom megérteni, de a Murakamis elbeszélés kárpótol érte. Ha az embernek nincsenek elvárásai, akkor nehezen csalódik…

Egy japán ismerősöm szerint Murakami most megjelent könyve, az 1Q84 tényleg jó. Félek ha angolul olvasom el akkor még kevesebb esélyem lesz megérteni, ezért inkább kivárom a magyar kiadást.

Egy nagy mesekönyv az egész, amelyben a fordulatok eléggé kiszámíthatóak. Van benne mostoha, otthonról megszökés, hatalmasa testi erő, három év várakozás, hűséges szerelmes, bölcs segítő, saját kárán tanuló hős… Azonban az egész történet szépen van elmesélve és ez ellensúlyozza ezeket.

Persze egy ötkötetes könyv első kötetébe belekezdve nem lepődik meg az olvasó, hogy van is vége meg nincs is. Ezen én sem lepődtem meg, azonban azon már igen, hogy szívesen olvasnám tovább. Sajnos nincs meg a többi kötet és nem érzek nagy késztetést arra, hogy még 15 ezer forintot áldozzak rájuk.

Ha jól emlékszem volt egy sorozatakció a múlt évben, ahol nagyon kedvezményesen meg lehetett ezt vásárolni, de most nem találom.

Szóval el akarom olvasni, de zsugori vagyok és megvárom amíg valaki kölcsönadja.

Ebben a világban játszódik a történet, ahol mesterséges intelligenciák küzdenek egymással a nagyobb hatalomért, de a mesterséges intelligenciákra vonatkozó törvényeket önmaguk nem tudják felülbírálni, így emberi segítségre van szükségük.

Erre kell a cowboyunk, aki korábban elveszített mesés tudását kapja vissza cserébe, így aztán a hülyének is megéri.

Őszintén szólva nem tudom mi kötött le ebben a könyvben, de nagyon gyorsan kiolvastam. Időnként kicsit visszalapoztam, mert nem állt össze a történet, aztán ha megértettem folytatam.

A végén aztán elolvastam a Wikipedián is a leírást, ami befoltozott néhány további lyukat. Emiatt kicsit aggódom hogy hülyülök és lassan át kell térnem a nagybetűs mesekönyvekre…

Érdemes elolvasni a trilógia többi részét is?

Fülszöveg:

Megrázó erejű vízióival és egyedi hangulatú univerzumával William Gibson a közeljövő egy olyan lehetséges változatát vetítette elénk, mely két évtizeddel első regényének kiadása után lassan megvalósulni látszik. A globális számítógépes hálózatok robbanásszerű fejlődése és a multinacionális cégek befolyásának következtében ma már hihetőbbnek tűnik ez a jövőkép, mint korábban bármikor.

A Neurománc 1984-es megjelenésével új irányzat született, a cyberpunk, mely visszavonhatatlanul megváltoztatta a sci-fi műfaját. Regényével elsőként nyerte el egyszerre a műfaj három legrangosabb elismerését, a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat. A nyitókötetet további két regény követte: a Számláló nullára és a Mona Lisa Overdrive. A három írás most egy kötetben – az első kettő jelentősen átdolgozott, javított fordításban – olvasható.

Végtelen optimizmusom vett rá, hogy egy újabb Haruki könyvet olvassak el. Talán egy kicsit közrejátszott a borítón lévő néni és az a tudat, hogy a könyvespolcon jobban mutat majd a két könyv egymás mellett.

Nagyon bíztam benne, hogy ez a könyv be lesz fejezve és nem lesz hiányérzetem, amikor becsukom.

Aranyosan indult, olvasmányos volt, szurkoltam a szereplőknek mindaddig, amíg el nem jutottak Görögországba és el nem olvastam a két, Szumire által hátrahagyott dokumentumot. Itt egy komoly törés történt a történetben.

A szereplők elkezdtek szétszéledni, belenyugodni az eseményekbe, mással foglalkozni. Nem egészen értem miért kellett belekeverni a szerető gyermekét és a bolti lopást, valamint miért jelent meg Miu ismét egy pillanatra…

Az utlolsó 10 oldalon kifejezetten idegesített az érzés, hogy milyen sok megválaszolatlan dolog van – ezzel ellentétben milyen kevés oldal. Amikor csak egy oldal volt hátra már a falra tudtam volna mászni.

Az utolsó oldalon volt egy feloldás, azonban nem volt teljes, meghagyta azt a lehetőséget, hogy a főszereplő (K) csak képzelte az egészet…

Miért volt véres a keze ?? Hol volt a lány?? Hogy került vissza ??

Azt hiszem egy másik író jól megélne abból, hogy a Murakami könyveiben elvarratlan szálakat szépen elvarrogatja és betölti a keletkezett űrt…

Kevés pozitívuma közül azonban megemlíteném, hogy rövid Japán múltamra támaszkodva jó volt érteni a városok és városrészek nevét, tudni merre járnak a szereplők.