Olvasónapló

Egy csöppet sem csalódtam Murakami Harukiban. Végigolvastam a könyvet, megrágtam és megértettem minden szót, mondatot és bekezdést. Gondosan figyeltem a szereplőkre, neveikre, tulajdonságaikra, személyiségfejlődésükre. Mindig tudtam ki hol van, hogy hívják és mit csinál.

A végén mégsem értettem meg, hogy mi a helyzet.

A könyv címe erősen túlzó, senki ne várjon rohangálós nyomozást, ahol közelebb és közelebb kerülünk a megoldáshoz. Itt inkább karosszékkel és türelemmel haladunk a cél felé.

Ha már megjegyeztem a részleteket, akkor el is mesélem…

A könyvet azért vettem meg, mert már csak egy kicsi kellett az ingyenes házhozszállításhoz és ezzel már eléggé régóta szemezgettem.

Egy nagy mesekönyv az egész, amelyben a fordulatok eléggé kiszámíthatóak. Van benne mostoha, otthonról megszökés, hatalmasa testi erő, három év várakozás, hűséges szerelmes, bölcs segítő, saját kárán tanuló hős… Azonban az egész történet szépen van elmesélve és ez ellensúlyozza ezeket.

Persze egy ötkötetes könyv első kötetébe belekezdve nem lepődik meg az olvasó, hogy van is vége meg nincs is. Ezen én sem lepődtem meg, azonban azon már igen, hogy szívesen olvasnám tovább. Sajnos nincs meg a többi kötet és nem érzek nagy késztetést arra, hogy még 15 ezer forintot áldozzak rájuk. Csóró vagyok?

Senki ne akarjon cyber-cowboy lenni. Nem kellemes a környék. Nem jó a pia. Nincs pénz. Olcsó az emberélet. Mindenki kábítószerezik, nyerészkedik, elárulja a másikat, embert öl… Az ember nem is biztos, hogy ember. Az is elképzelhető hogy testük egy része már mesterséges, esetleg már a tudatuk is az. Nem beszélve a párhuzamos világról – a mátrixról – ahol semmi sem természetes, és mégis emberinek akar látszani.

Ebben a világban játszódik a történet, ahol mesterséges intelligenciák küzdenek egymással a nagyobb hatalomért, de a mesterséges intelligenciákra vonatkozó törvényeket önmaguk nem tudják felülbírálni, így emberi segítségre van szükségük.
Kéne ehhez egy cowboy…

Murakami Haruki a világ egyik legnépszerűbb kortárs szerzője, a misztikus realizmus kiváló képviselője. Harminchat nyelven kiadott könyvei több millió példányban keltek el. A Magyarországon mindeddig ismeretlen világklasszis író egyedülálló tehetséggel alakítja hátborzongató elbeszéléssé a lélek rezdüléseit. Regényeiben a valóság és az álomszerűség izgalmas összefonódása olyan felejthetetlen történetekké kovácsolódik, amely méltán emeli Murakamit a legnagyobbak közé. A Szputnyik, szívecském keserédes történet, mely a szerelem hatalmáról és fájdalmáról szól. A regény főhőse “K”, aki beleszeret diáktársnőjébe, de ahogy az gyakran megesik, a lány szíve másért dobog … A krimibe oltott szerelmi történet az emberi vágyakról szóló, mély eszmefuttatásként bontakozik ki az olvasó elott. Stílusa utánozhatatlan, “murakamis”, egyrészt végtelenül könnyed, másrészt sejtelmes, izgalmas.

Végtelen optimizmusom vett rá, hogy egy újabb Haruki könyvet olvassak el. Talán egy kicsit közrejátszott a borítón lévő néni és az a tudat, hogy a könyvespolcon jobban mutat majd a két könyv egymás mellett.

Nagyon bíztam benne, hogy ez a könyv be lesz fejezve és nem lesz hiányérzetem, amikor becsukom.

Aranyosan indult, olvasmányos volt, szurkoltam a szereplőknek mindaddig, amíg el nem jutottak Görögországba és el nem olvastam a két, Szumire által hátrahagyott dokumentumot. Itt egy komoly törés történt a történetben.

A szereplők elkezdtek szétszéledni, belenyugodni az eseményekbe, mással foglalkozni. Nem egészen értem miért kellett belekeverni a szerető gyermekét és a bolti lopást, valamint miért jelent meg Miu ismét egy pillanatra…

Az utlolsó 10 oldalon kifejezetten idegesített az érzés, hogy milyen sok megválaszolatlan dolog van – ezzel ellentétben milyen kevés oldal. Amikor csak egy oldal volt hátra már a falra tudtam volna mászni.

Az utolsó oldalon volt egy feloldás, azonban nem volt teljes, meghagyta azt a lehetőséget, hogy a főszereplő (K) csak képzelte az egészet…

Miért volt véres a keze ?? Hol volt a lány?? Hogy került vissza ??

Azt hiszem egy másik író jól megélne abból, hogy a Murakami könyveiben elvarratlan szálakat szépen elvarrogatja és betölti a keletkezett űrt…

Kevés pozitívuma közül azonban megemlíteném, hogy rövid Japán múltamra támaszkodva jó volt érteni a városok és városrészek nevét, tudni merre járnak a szereplők.

A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény páratlan fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember, Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködö Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket. Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet “férfi-női, férfi-férfi és női-férfi” alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót. Murakami Haruki a világ egyik legnépszerűbb kortárs szerzője, a mágikus realizmus kitűnő képviselője. Írásai álomszerűek, szürrealisztikusak, misztikusak, amelyekben még a valóságos tenyek is képesek a csalóka látszat szórakoztató és meghökkentő csapdájába ejteni az olvasót.