Olvasónapló

Biztosan mindenkinek feltűnt már a Híradóban vagy a Panorámában a göndör hajú csaj, aki mindig füstoszlopok és felzaklatott emberek között áll mikrofonnal a kezében, küzd a széllel és a tűző nappal és közben egy háborúról tudósít.

Nekem mindenesetre feltűnt. Az egészben talán az a legkülönlegesebb, hogy a bejelentkezéskor elmondják kacifántos nevét, feltűnik a képernyőn – majd magyarul szólal meg.

Azért vettem kezembe ezt a könyvet, hogy megtudjam miként kerül ezekre e helyekre és hogyan lehet olyan helyeken forgatni, ahol az ott lakók is csak félve merészkednek elő.

Minden úgy kezdődik, hogy kap egy telefonhívást: “Hesna, el kellene menni…”. Ezután indul a csomagolás, felszerelés összekészítése. A reptéren ugyanazokba a korlátokba ütköznek, mint minden más földi halandó: fizet a többletsúlyért a szűkös keretből vagy könnyít a csomagon.

Érkezése után, de sokszor már előtte is előveszi kapcsolatait. Segítségükkel megtalálja a megfelelő helyi szálakat, akik segítenek majd neki eljutni/bejutni a legvadabb helyekre is.

A nap végén irány a közvetítőközpont, fésülködés, stopper indítás majd egy percbe kell belesűríteni mindent, ami aznap történt. Ha vége, akkor egy kis alvás majd indul a következő – hasonló – nap.

Talán ez a özvetítőközpontot a legfurcsább hely: egy teljes iparág épül a háborús tudósításokra. Itt kitelepült stúdióban lehet műholdas kapcsolatot és boxot bérelni a bejelentkezésekre. Ha a háború véget ér, akkor mindent felpakolnak és mennek a következőbe. Az emberiség egyenlőre gondoskodik a megélhetésükről.

Menyugtató hogy nem csak engem mint nézőt, hanem magát a riporert is foglalkoztatja a kérdés: meddig hír a hír, hol van a határ a hír és az ott élők magánélete között… Hol kezdődik a szenzációhajhászás…

“Hogyan íródik a humoreszk? … A humor emberének van egy kis pepita fedelű notesze, amelyben emlékművet állít a legsziporkázóbb ötleteknek, amelyek olykor véletlenül eszébe jutnak neki, vagy hozzátartozóinak, vagy egy másik humoristának néhány évvel ezelőtt. A színvonalas, kacagtató karcolat benyújtási határidejének közeledtével lázasan keresgélni kezdünk tehát az irodalmi témák eme kincsesbányájában, és többnyire még csak egy akkorka ötletet se találunk benne, mint a cinege fánkja…A notesz eredménytelen böngészésének befejeztével rendszerint friss anyag után nézek, abban a biztos tudatban, hogy az agyam mélyéről egyetlen valamirevaló ötletet sem sikerül majd előhalásznom… Már beszéltem erről különböző neves pszichológusokkal is: föltárták előttem, hogy gyermekkoromban anyám egy viccet mesélt nekem, amit minden valószínűség szerint nem értettem meg, és ennek a fiatalkori traumának a hatására erős ellenállást fejlesztettem ki magamban a humor mindenfajta megnyilánulásával szemben…” Hogy Kishon-Kishontnak igaza van-e önnön humora komor megítélésében – ezt döntse el a Nyájas Olvasó, aki a szerző humoreszkjeinek immár harmadik válogatott kötetét kapja kézhez az ugyancsak Izraelbe szakadt hazánkfia, a jeles karikaturista, Zeév Farkas illusztrációival..

Hogyan íródik a humoreszk? A humor embere elővesz valami teljesen hétköznapi dolgot, ami valószínűleg minden olvasóval megesett már. Felvezeti ezt a hétköznapi dolgot egy szép kis történettel, majd megspékeli egy “kis” erős túlzással, esetleg még ad hozzá egy kis további túlzást és a végén magasan fennhagyja a labdát, hogy a kedves olvasó üthesse le vagy leüti ő maga. Magyarul:

Tovább

Az egykori Szovjetunió ellenzékének története a huszadik század egyik legdöbbenetesebb históriája. Némelyek – mint például Andrej Szaharov – már azelőtt is hősnek számítottak, hogy az ellenállás útját választották. Mások, így Vologya és Mása Szlepak is csak azután lettek naggyá, hogy előléptek a homályból. Az összes ellenálló nyilván nem szerepelhet e lapokon, könyvemet azonban mindnyájuknak ajánlom – írja Chaim Potok műve bevezetőjében.