Olvasónapló

Fülledt nyári szombat délután. Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan surrogó, elhaló hullámokba.. De ezen a napsütötte francia tengerparton, ezen az egyre keskenyedő földsávon francia és angol katonák tízezrei várják szívszorongva a behajózást, az élet lehetőségét. Előttük a tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, felettük a horogkeresztes bombázók: Dunkerque, 1940. júniusa. Ebből a tehetetlen várakozásból ki akar törni egy francia katona és két nap alatt megjárja a poklot, kipróbál mindent, csak hogy tovább élhessen… Tiszta szerkezet, sodró lendület, lüktető izgalom, mélységes emberiség teszi felejthetetlenné Merle Goncourt-díjas regényének megrázóan hiteles mondanivalóját.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Talán nem annyira letehetetlen, mint a fülszöveg ígérte.

A katonák csapdában vannak, különösen a franciák, mert be sem tudnak hajózni az angol hajókra. Egy kicsit várakozás az egész a végre.

Néhányan megpróbálnak tenni ellene valamit, de leginkább a belenyugvás a jellemző viselkedés.

Ami nagyon érdekes volt benne az az, hogy egy ilyen háborús helyzet mekkora hatással van a benne résztvevőkre, kihozva a legrosszabbat is a legjobbakból. Amikor nem is várnánk.

“Ajar könyvében egy gyermek szól koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.”

Figyelem, ha valakit zavarnak a “kurva”, “buzimaca”… kifejezések, inkább ne olvassa el ezt a könyvet és emiatt ezt a beszámolót sem…

Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, hogy mi ez a könyv és egyáltalán miről szól. Még a borítója, vagy a fülszövege sem volt elérhető, mert egy HVG oldalba volt burkolva az egész – azt hiszem “Gázálom” volt kb. a cím helyére írva vastag betűkkel.

A könyvet kinyitva a Fehér Holló Könyvek logója és a kékes háttér már valami ízléseset sejtetett.

Tovább

Erich Maria Remarque 1898-ban született, s a tanárképző padjából került az első világháborúba. Húszéves korában szerelt le. Ő és társai, akikkel egyszerre vonult be, semmi egyebet nem láttak a világból, csak az iskolát és a frontot. A Nyugaton a helyzet változatlan az ő szenvedéseik és kiábrándulásuk története. Hőse, Paul Baumer, csak apró vonásokban különbözik társaitól. A lövészárok élete nagyjából egyforma emberekké gyúrja őket. A front iszonyata mindent kiéget belőlük, egyetlen erényük, egyetlen kincsük marad: a bajtársiasság. Megrázóan igaz, őszinte írás ez a regény. Óriási sikerét kétségtelen értékei mellett annak is köszönhette, hogy megjelenésekor már szükséges volt a belőle harsogó figyelmeztetés: íme, valójában ez a háború, vigyázzatok, nehogy újra belesodorjanak benneteket! Hiszen ekkoriban egy müncheni sörház asztalai mellet t már a második világháború sikerére isznak az osztrák káplár hívei. De ami ebben a sodró lendületű regényben a humánum magas hőfokán megfogalmazódik, ma is eleven problémája az emberiségnek, s még sokáig nem veszíti érvényét.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Ez a könyv nem egy bizonyos háborúról szól. (Még akkor is, ha technikailag igen.)

Ez a könyv nem akar meggyőzni minket bármely oldal ideológiája mellett.

Ez a könyv azt mondja el, hogy a háború mit jelent alulról nézve. Arról a szintről, ahol már nem is igazán tudják, hogy miért harcolnak, de tenni nem tudnak ellene.

Tovább

Idestova húsz év telt el azóta, hogy a ladovi Rebbe száműzetésbe küldte Asher Levet. Lev immár világhírű festőművész. Nős, a tizenegy éves Rocheleh és az ötéves Avrumel apja. Dél-franciaországi ott-honától távol, a brooklyni chászid közösségben még mindig “megmagyarázhatatlanul aberrált”-nak tartják. Amikor szeretett nagybátyja meghal, családjával New Yorkba utazik, és akarata ellenére ismét a régi konfliktushelyzetben találja magát: két kultúra között őrlődik. S rá kell döbbennie: valahol a mélyben egy hihetetlen titok lappang. Egy titok, mely befolyással bír saját és közössége jövőjére egyaránt. Egy titok, mely visszavonhatatlan, félelmetes döntést igényel tőle… Az Asher Lev öröksége a vallás, a művészet és a család fájdalmasan szép regénye. “Különböző színű krétákkal egy halottégető máglyán lévő oltárra lekötözött fiatal fiút rajzoltam, és egy fölé magasodó szakállas férfit, felemelt kezében hosszú pengéjű késsel, a háttérben alig észrevehetően egy kos fenséges fejét. Gyorsan dolgoztam, a krétákat cserélgetve. Éreztem a tábla keménységét, alig vettem tudomást a szétporló, puha krétákról, egyik színt satíroztam a másikra a jobb középső ujjammal a tábla felületén. Tágra nyitott szemmel rajzoltam a fiút, vékony nyaka hátraível, torka kiszolgáltatva az éles pengének; a szakállas férfi szenvedő és elszánt, szabad keze szánakozó, egyben céltudatos mozdulattal a mellét markolja – mindez a kréta és az ujjaim munkájával odarögzítve… Közelebbről is megnéztem, és akkor észrevettem az arcokat, és megrémültem, kétségbeestem, és megfordult a fejemben, hogy hátha Rocheleh is alaposabban szemügyre vette őket, és a rajz elé léptem, hogy amennyire csak lehet, eltakarjam azokat az arcokat. Gyors ujjmozdulatokkal újrarajzoltam őket, egy percbe sem telt. Aztán visszafordultam az osztály felé. – Izsák megkötözése egy olyan emberről szól, aki oly mélyen hisz az Örökkévalóban, hogy hajlandó feláldozni neki az egyetlen fiát. Mi köze van ennek a hosszú és magányos gyötrődés témájához?”

Lelkiismeretesen belekezdtem a könyvbe. Nagyon lassan kezdődött. Soksok(sok) leírás, háttérinformáció, még egy kis leírás, majd vívódások. Valahogy így kezdődött az első történet.

Itt volt egy 20-30 oldalnyi izgalom (benne megint egy kis háttérinformáció), aztán egész szép kis vége kerekedett, elértem oda, hogy tetszik a könyv.

Ekkor azonban elkezdődött a második történet, amelynek a tempója visszalassult. Emellett volt még benne egy jókora korlefestő rész, amelyben nem győztem kapkodni a fejem a különböző nevek, adatok és hivatkozások között. (A könyv végén szerencsére van egy bő megjegyzéscsokor, azonban annyira ömlesztve van az információ, hogy egy idő után feladtam a kikeresgélést… Egyébként nem is kényelmes egy ilyen vastag könyvben két ujjunkat tartani egyszerre.)

Szóval ez most egy kicsit lassú, főleg ha megnézzük, hogy milyen más könyvek várnak a sorban… Nem adtam fel végleg a könyv kiolvasását, csak félretettem ínségesebb napokra.

Belekezdtem Asher Lev örökségébe, amely valóságos felüdülés fordulatok terén – az első mondata: “Azután Párizsban éltem”. Vagy valami hasonló. Szóval bele a közepébe.

(A kép az antikvarium.hu -ról származik)

[2008 február 9]:

Mindazoknak, akik olvasónaplót keresnek ajánlom figyelmükbe az alábbi linkeket:

• Nyomorultak I
• Nyomorultak II