Olvasónapló

Olvasási sebességem meglehetősen lelassult és ennek több oka is van. Elsősorban nem találom azokat a könyveket, amelyek tényleg lekötnek. Másodsorban a televízió közelebb került az ágyamhoz így esténként a csendes olvasás helyett gyakrabban hallgatom Jay Leno előző napi vicceit.

Egyszer aztán hirtelen felindulásból elmentem venni egy könyvet, mert jó lenne már olvasni valamit. A Börtöntöltelék lett a nyertes, de mindjárt az első este beletört a bicskám az Előbeszédbe. Második este is csak odáig jutottam, de már nem volt másik bicskám.

Később erőltetett menetben aztán érezhető  lett a haladás, de akkor egy másik meglepetés ért: folyton egy olyan szereplőre utaltak vissza, aki nálam nem volt meg. Valószínűleg az egyik este már félálmomban jelent meg és a rögzítőszalagok már nem forogtak. És ki volt az?

Remarque könyveiben eddig még egyszer sem csalódtam. Ez is egy nagyon jó választás volt.

A háború előtti Párizsban játszódik a történet. Itt húzódnak meg azok az emberek, akik hazájukban nem tudtak azonosulni az uralkodó világnézettel. Ezeknek az embereknek már nincs sok lehetőségük: az életet jelentő papír megszerzése talán az egyetlen mód a túlélésre – ez a papír az amerikai vízum.
Kapnak vízumot?

Robert Capa sármos fotója egy fél éven keresztül minden sarkon mosolygott rám hívogatva a kiállítás megtekintésére. Az események szerencsés együttállásának segítségével könnyebben eljutottam oda, mint gondoltam. (Ráadásul még meg is hívtak – köszi VLaca!)

A fényképei fantasztikusak voltak. Hihetetlen, hogy ugyanaz az ember járt mindezeken a helyeken és készítette ezt a rengeteg képet. Ez egy hatalmas kaland lehetett – érdemes utánajárni.

Így kötöttem ki a könyvnél, ami a második világháborús élményeiről szólt. Azért tűnt ez különösen érdekesnek, mert a partraszálláskor hősként szállt partra az első vonalban, azonban az elkészült szenzációs képeket elrontották és összesen 11 darab elmosódott képet sikerült kihozni a sok tekercsből. Ez az elvárásaim szerint hatalmas traumát okozott Capának és ez is motivált a történet elolvasásában.

Vajon volt-e trauma? Olvasd tovább…

Csathó Kálmán könyvét ajándékba kaptam az antikvárium rendelésem mellé. Első ránézésre Szilvásy Lajos valamelyik könyve jutott eszembe, amit gyermekkoromban láttam valakinek a könyvespolvcán. Azt hiszem csak a borító színei miatt.

A varjú a toronyórán egy szerelmi ötszög története. Sőt, egy pillanatig attól tartottam, hogy hatszög lesz belőle – de szerencsére nem történt meg.

Leginkább egy brazil vagy mexikói szappanopera száljainak kuszaságát idézi fel, azonban van benne valami báj, ami miatt nem tettem le. Nem tudom kinek szurkoltam, egyszerűen az érdekelt, hogy miként bogozódik ki a történet.

A másik ok, ami miatt a kezemben maradt az a századforduló (még az előző) előtti élet jellegzetességei, amiből itt van néhány ízelítő:

• hajóval jártak át a Margit szigetre
• lányok nem maradhattak kettesben férfiakkal (ez komolyan megnehezítette a megbeszéléseket)
• szerelmesek naponta hosszú leveleket írtak egymásnak a világ távoli részeibe
• egy kivillanó női boka volt az álmok netovábbja
• mi mindenre jó egy zárt és lefüggönyözött hintó
• fel és letörekvő osztályok keveredése

Szóval érdemes elolvasni, könnyed és fordulatos.

Tovább

Fülledt nyári szombat délután. Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan surrogó, elhaló hullámokba.. De ezen a napsütötte francia tengerparton, ezen az egyre keskenyedő földsávon francia és angol katonák tízezrei várják szívszorongva a behajózást, az élet lehetőségét. Előttük a tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, felettük a horogkeresztes bombázók: Dunkerque, 1940. júniusa. Ebből a tehetetlen várakozásból ki akar törni egy francia katona és két nap alatt megjárja a poklot, kipróbál mindent, csak hogy tovább élhessen… Tiszta szerkezet, sodró lendület, lüktető izgalom, mélységes emberiség teszi felejthetetlenné Merle Goncourt-díjas regényének megrázóan hiteles mondanivalóját.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Talán nem annyira letehetetlen, mint a fülszöveg ígérte.

A katonák csapdában vannak, különösen a franciák, mert be sem tudnak hajózni az angol hajókra. Egy kicsit várakozás az egész a végre.

Néhányan megpróbálnak tenni ellene valamit, de leginkább a belenyugvás a jellemző viselkedés.

Ami nagyon érdekes volt benne az az, hogy egy ilyen háborús helyzet mekkora hatással van a benne résztvevőkre, kihozva a legrosszabbat is a legjobbakból. Amikor nem is várnánk.