Olvasónapló

Sajnálattal kell bejelentenem azt a szomorú hírt, hogy meghaltam.
Akkor ezt most ki írja?

Utolsó könyv az év végi sorozatból. Ráadásul a leggyengébb is.

A világirodalom 12 híres nőalakjának történetét ismerhetjük meg “humoros”  szemszögből.

Kezdődik Évával, majd Delila, aztán Kleopátra, Madame Pompadur…

Körülbelül idáig jutottam. A viccek annyira laposak voltak, hogy leginkább sírhatnékom támadt miattuk és visszasírtam a régi Hahoták “magas” humorszínvonalát.

Persze ezt nem kötelező elhinni, szóval itt egy példa: “… nagyon nyeregben érezte magát, de leszállították a magas lóról és megtették királyi főlovászmsternek…“. Ha ezen valaki nevet, kérem hagyjon egy kommentet.

Azért volt benne egy kis pozitívum is: kicsit leporolta emlékeimet ezekről a történelmi személyekről.

Tovább

Kész. Ezennel hivatalosan is leszámoltam a RaRe könyvek misztikumával.

Ezt sem bírtam kiolvasni. Túl sok szálon futott a történet, nagyon nehéz volt kitalálni éppen hol vagyunk és ez miként kapcsolódik az eddigiekhez…

Még az agyonlövésig sem jutottam el. Talán ha nálam van a fegyver, akkor én már lőttem volna.

Tovább

Ennek a könyvnek hosszú története van. Antikváriumból ajándékkönyvként kaptam egy Granasztói könyvet, de nem tűnt túl szimpatikusnak ezért elajándékoztam. Helyette az új tulajdonos ezt a könyvet ajánlotta, mint Granasztói Pál talán egyetlen valamirevaló könyvét.

Eleinte sokat szemeztem vele, mert belelapozva igen tömör oldalak fogadtak.

Aztán eljött az a nap, hogy éppen nem volt mit olvasnom, beraktam a táskámba és a metrón belekezdtem. A huszonegynéhány perc gyorsan elrepült, csak arra eszméltem, hogy már le is kell szálnom.

Ebből talán már kiderült, hogy érdekesen indult a könyv, két világháború közötti időszakba Budapestjébe csöppenünk bele és a kis Palikát látjuk felcseperedni.

Bevallom ez a rész volt a legjobb. Talán Márai Egy polgár vallomásaihoz hasonlítható a leginkább.

Persze Pál elkezd felnőni, iskolába jár, szakmát választ, dolgozni kezd, írásba fog, politikai és szakmai ideológiák között keresi a helyét, utazgat, megnősül, vidékre költözik…

Valahogy idáig jutottam. A Vallomás rész végéig.

A Búcsúnál nagy törés történt, nem tudott tovább lekötni és visszakerült a tulajdonosához. Bocs.

Tovább

Első kézből származó “inside story”, bennfentes krónika ez az írás. Penelope Fitzgerald, akinek két regénye – A könyvesbolt és A partmentén – nemrégiben magyarul is megjelent, 1940 nyarán a BBC-nél dolgozott. Ennek a történelmi nyárnak a története az Emberi hangok, s főhőse maga a BBC, a háborús évek angol rádiója, amely “emberi hangjával”, azzal az – olykor a hadügyminisztérium ellenében is – következetesen véghezvitt háborús politikával szerzett tekintélyt magának, hogy mindent őszintén feltár, a legrosszabbat is, felnőttnek tekinti az embereket, hogy valójában felkészülhessenek a haza védelmére. S a világméretű események hírül adásának árnyékában közben apró-cseprő egyéni tragikomédiák zajlanak a Broadcasting House-ban, a “háborús erőfeszítések” olykor kisiklanak a bürokrácia merevségén vagy az emberek romantikus túlbuzgalmán. Tárgyilagosság és meghittség különös arányú elegye ad valami sajátosan angol emberi valóságot Penelope Fitzgerald kisregényének. Mikrokozmoszának mindig szélesebb, filozofikus érvénye is van, amely az Emberi hangok esetében még történelmi hitellel is párosul.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Egészen kellemes érzéseim voltak, amíg el nem kezdtem olvasni. Még az első oldal is rendben volt. Aztán lapoztam és a második, valamint a harmadik teljesen üres volt. Tovább