Az állítás második fele valóban igaz, azonban ennek ellenére nem lehet letenni, végig kell izgulni a könyvet. Én már az első nap estéjén attól tartottam, hogy szomjanhal, hiszen csak egy üveg vize volt. Ő azonban emiatt nem is aggódott én pedig nem tudtam neki szólni (hiszen ez egy könyv).

Aztán tényleg nem a szomjúság lett a legnagyobb baja.

Amikor aztán végre hátradőlhettem, hiszen a hal már a csónakhoz volt kötözve: Megjelent az első cápa. Ebben a mondatban az “első” volt a kulcsszó és azonnal tudtam, hogy kár volt hátradőlnöm… Együtt küzdöttem, majd adtam fel a küzdelmet Santiagoval. Időm sem volt arra, hogy letegyem a könyvet.

Talán adok egy esélyt a Kilimandzsáró havának is, valahol kallódik egy a polcokon.

Egyedül azért vannak a frontvonal két oldalán, mert más a társadalmi/politikai meggyőződésük. Szóval ez egy polgárháború – mégpedig a spanyol, ahol a fasiszták és a köztársaságiak harcolnak egymás ellen.

A furcsaság a történetben az, hogy Robert Jordan amerikai, aki meggyőződésből és a jó ügy érdekében harcol a köztársaságiak oldalán. (Hiszen Hemingway Papa is ezt tette.)

Feladata egy – az ellenséges vonalak mögötti – híd felrobbantása a Nagy és Titkos offenzíva kezdetén a köztársasági partizáncsapatok segítségével. Ezek a partizáncsapatok valójában “műkedvelő” polgárok, akik a polgárháború kezdetén egy jobb világ reményében fogtak fegyvert. A háború valamint a mindkét oldalon elkövetett túlkapások azonban fásulttá tették őket, minden egyes golyó kilövése előtt lelkiismeretfurdalásuk van.

Most, a Nagy és Titkos offenzíva miatt kicsit visszatér a harci kedvük és hősiességük, habár már az elején sejtik, hogy ennek nem lesz jó vége. Közben kiderül, hogy a Nagy és Titkos offenzívából a Titkos részt ki lehet húzni, hiszen már mindenki tud róla – legfőképpen az ellenség.

Robert felismeri ezt és próbálja a parancsnokság tudomására hozni, de a Nagy offenzíva lendülete már nem állítható meg, ebből pedig sejthető a vége – persze az már egy másik könyv. Ebben csak a híd felrobbantása a cél – bármi áron.

Robertnek meg kell küzdenie a partizánok fásultságával, háborús ismereteik/képzésük hiányával, valamint a szerelemmel is.  Azonban már a könyv címe is sugallja az akció végkifejletét, így azt már nem mesélem el.

Azért szól a harang mert meghal vagy mert elveszi a fiatal – háború által megrágott és kiköpött – feleségét?

Fülszöveg:

“Így vagy úgy, egy embernek önmagában semmi esélye sincs.” A Gazdagok és szegények című regényeben írta le ezt a mondatot Hemingway, a huszadik századi amerikai próza óriása. Sportviadalok, vadászkalandok, légibalesetek legendás hőse és diadalmas túlélője. Mintha következő regényének, az 1940-ben megjelent Akiéri a harang szólnak az üzenetét fogalmazta volna meg előre: a spanyol polgárháborúban játszódó történet erkölcsi tanulságát. (A regény az író személyes élményeinek köszönheti születését: 1936-38 során haditudósítóként szerzett sorsdöntő élményeket a Spanyol Köztársaságnak a francoista lázadókkal vívott küzdelméről, és a világ négy sarkából Spanyolországba sereglő antifasiszta önkéntesek hősiességéről.) Az utóbbiak közé tartozik Róbert Jordán is, az Akiért a harang szól hőse. Magányos amerikai értelmiségi, a harcot vállaló, bár a küzdelem céltalanságát nagyon is tudó, a pusztulással mégis hősies méltósággal szembenézni képes Hemingway-hős újabb alakváltozata. Ám az ő esetében ez a keserű és lemondó heroizmus értelemre és célra talál: a partizánok között töltött három nap során részesül a közösségi szolidaritás magasztos adományában, s hősi halála előtt a boldogságot is megleli élete legnagyobb és legigazibb szerelmében. Ennek a pillanatnak a maradandó irodalmi foglalata ez a nagyszerű regény.

A Búcsú a fegyverektől könyvre az olvasás után visszagondolva nem történt benne semmi szenzáció, kalandos háborús történet, felemelő hősiesség.

A Búcsú a fegyverekben a háború rutin, mint a mezőgazdaság és az üdülés.

A katonák tudják, hogy amennyiben megjön az ősz-tél, akkor nyugodt időszakra számíthatnak, majd tavasszal fog legközelebb folytatódni a harc. Adddig is tessék-lássék lövöldöznek egy kicsit, de minden lelkesedés nélül. És aztán jövőre megint.

Ez talán nem is jó így megfogalmalzva, hiszen lelkesedés már sosincs. A győzelembe vetett hitüket is elveszítették és titokban már a lehetséges vége forgatókönyveken gondolkodnak.

A főhős igazából egy kakkukktojás ebben a háborúban, mert ő amerikai állampolgár és saját meggyőződéséből csatlakozott a háborúhoz. Az idő azonban őt is fásulttá tette, azonban nem emiatt fordult szembe a háborúval.  A saját oldaláról, a tudatlanságból és a meg-nem-becsülésből fakadó embertelenség miatt, amikor a visszavonuló katonák közül kiemelték és kivégezték a tiszteket, mert az ő hibájuk volt a visszavonulás:  nem tartották a pozícióikat.

Ez a jelenet ennek a könyvnek a csúcspontja, itt mond búcsút a fegyvereknek.

A maradék néhány száz oldal csak körítés, szerelemmel, sebesüléssel, ivással, szökéssel, megint szerelemmel.

Majd a végén történik még valami, amit bűn lenne elárulni ezért én sem teszem meg. Sajnos az sem vidám.

Jó könyv.

Kezdem nem érteni, hogy bármennyi háborús könyvet olvasok, egyben sem találom a háború lényegét, a legyőzést és a győzelem örömömét. Lehet, hogy ilyen érzés nem is létezik, és a háborúkban mindig mindkét fél vesztes???

Fülszöveg:

A huszadik századi amerikai próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették. 1934-ben magyar fordításban is megjelent. A Búcsú a fegyverektől “háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a “régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. A kórházban ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel. Nyolc évig tartott a szerelmük. Róla mintázta Catherine Barkley regénybeli alakját. Hemingway regénye a háború pátoszával és a hősiesség kultuszával való teljes és végleges szakírás. Mégpedig a szerelem jegyében: Frederic és Catherine szerelme és tragikusan rövid boldogsága a hit és a remény egyetlen ajándéka a létezés közönyös és könyörtelenül pusztító világában.