A háború előtti Párizsban játszódik a történet. Itt húzódnak meg azok az emberek, akik hazájukban nem tudtak azonosulni az uralkodó világnézettel. Ezeknek az embereknek már nincs sok lehetőségük: az életet jelentő papír megszerzése talán az egyetlen mód a túlélésre – ez a papír az amerikai vízum.

Ezek a menekültek már Párizsban is csak  illegálisan tartózkodnak, minden nap fennáll a lehetőség, hogy elkapják és kitoloncolják őket. Ilyenkor ők visszajönnek az ablakon és folytatják a macska-egér játékot. Ideiglenesen megoldást jelentene számukra, ha kapnának hivatalos papírokat a francia államtól – azonban ez csak álom marad. Franciaországnak nem kellenek – még akkor sem ha politikailag ugyanazon az oldalon állnak, hiszen nekik is éppen azért kellett menekülniük, mert nem értettek vele egyet.

Azonban az sem lenne megoldás ha megkapnák a tartózkodási engedélyt. Legbelül már mindenki tudja, hogy a puskaporos hordó bármelyik pillanatban felrobbanhat. Az időzítő már ketyeg.

Ezeknek az embereknek a mindennapjairól szól ez a könyv.Láthatjuk, amint a nappal helyett inkább a párizsi éjszakában merülnek el. A 30-as évek párizsi éjszakája pedig érdekes világ.

A regény ereje a már minden mindegy hozzáállásban van. A szereplők a beletörődés és a remény között ingadoznak. Napról napra élnek és céltalan életük végigvezet minket Párizs összes éjszakai kocsmáján, bordélyházán és koszos utcácskáján. Ha a háború nem állna az ajtó előtt, akkor egy vadregényes kaland lenne az egész. Így azonban csak kaland. Csak. De annak jó.

Kedvenc jelenetem a spanyol menekültek cserélődése: a Spanyolországban egymást váltogató hatalom miatt egyszer a köztársaságiak máskor pedig a fasiszták üdülnek (menekülnek) Párizsba. A turnusváltáskor a szállodatulajdonos egyszerűen felviszi az otthagyott képeket a padlásra, lehozza az előző turnus által otthagyottakat és az érkezők máris otthon érzik magukat.

Ebből is látszik, hogy hívhatjuk az ideiglenesen itt tartózkodókat menekülteknek, de nélkülük nem létezne Párizs, vagy legalábbis nem ilyen lenne.

Érdekesség, hogy mindenki mindig mindenhol iszik. Nem is tudom hogyan lehet ennyit meginni. A mi hőseink calvadost tolnak, de annak hiányában bármivel szívesen helyettesítik. Persze érthető, hiszen reménytelen helyzetben vannak, de miért nem másnaposak soha? Vagy a calvadosnak nincs ilyen mellékhatása?

Fülszöveg:

Még nem vették át a szót a fegyverek, de már nyomasztóan gyülekeznek a viharfelhők Európa felett. Egymás után kebelezik be a nácik a kontinens országait, és megindul az emigránsok áradata Párizs felé, ahol még látszólag változatlanul folyik az élet. Papírok nélkül vagy hamis útlevéllel bujkálnak ezrek és ezrek abban a reményben, hogy sikerül elmenekülniük a világváros forgatagában. Ravic doktor német koncentrációs táborból szökött át, és éli a menekültek ingatag életét. Sorsában, viszontagságaiban érzékeljük a második világháború előestéjének baljósan ellentmondásos légkörét. A menekült orvos lépteit követve bepillantást nyerünk szállodákba, kórházakba, polgári otthonokba, bisztrókba és bordélyokba, lebujokba és fényes estélyre, vele érzünk szenvedélyes szerelmének verőfényében és poklában, szemünk előtt hömpölyög a kivilágított bulvárokon a metropolis élete: fény és árnyék, szerelem és prostitúció, becsület és aljasság, igaz emberség és ocsmány besúgás. Aztán hadüzenet és elsötétítés.

A regény 1938-39-ben játszódik. Cselekménye igzalmas, mozgalmas, igaz humánumot és minden elnyomás, erőszak, igazságtalanság gyűlöletét árasztja. Ezért a legsikeresebb még Remarque számos népszerű műve közül is.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Mindenki a békéről beszél, ami bármelyik nap bekövetkezhet. A harcok már nem a régiek, senki sem akar a béke előtt néhány nappal kockáztatni.

Aztán kiderül, hogy meglógott Vilmos császár. Akiért harcoltak. Akiért éveken át az életüket kockáztatták a pergőtűzben. A katonák csalódottan indulnak haza papírtalpú bakancsaikban kreppapírba kötözött sebeikkel. Az útközben beléjük botló jól felszerelt amerikai katonák szuvenírként vásárolják szakadt felszerelésüket tőlük.

Mindenki nagyon várja már a hazaérkezést, terveket szövöget és nem is sejti, mekkora űr vár rájuk otthon.

A négy év katonaság alatt a 16-17 évesen bevonult gyerekekből öreg bakák lettek, akik számára a háború egybites rendszere után (0=meghaltál, 1=túlélted) vissza kell illeszkedni a mindennapi életbe. Ez viszont nem könnyű. Ha meglátnak egy tyúkot reflexszerűen elkapják és kitekerik a nyakát – jó lesz vacsorára. Séta közben folyamatosan felmérik a terepet, hol lenne jó fedezék, géppuskaállás. Ha vitájuk van ütnek. Ha társuk bajba kerül szó nélkül mennek. Szóval még egy jó ideig katonák maradnak.

Mindezek tetejébe nagyon nehezen értik meg magukat családjukkal, mivel nem mondhatják el nekik a háború borzalmait (úgysem értenék meg) a család pedig nem igazán tud róla, ezért csak nézegetik/kerülgetik egymást. Legjobban katonatársaik társaságában érzik magukat, ezért mondvacsinált ürügyekkel újra és újra összejönnek, iszogatnak és kártyáznak.

Megdöbbenve figyelik a körülöttük lévő világot. Egyesek őket hibáztatják, hogy ellustálkodták a háborút a fronton és ezért veszítettek. Mások azért hibáztatják őket, mert nem állnak a forradalom oldalára. Őt olyan Rejtő Jenősen jól megverik. Azok a katonatársaik, akik a hadseregben maradtak kénytelenek lesznek korábbi bajtársaikra fegyvert fogni és akár le is lőni őket. Valaki megtalálja álmai asszonyát, de szifilisze miatt nem meri feleségül kérni.

Hát ezeket még kiegyensúlyozott lelkiállapotban sem könnyű feldolgozni, szóval egy  katonának négy év frontszolgálattal a háta mögött még annál is nehezebb.

Mindenki a saját módján próbál visszailleszkedni, de a sok-sok szálból rengeteg jut zsákutcába, adja fel a harcot vagy egyszerűen beleőrül.

Talán a végére egy kicsit elsimulnak a kedélyek, lassan lassan beilleszkednek, de azt látni kell, hogy ők azért mindig katonák maradnak. Az évek teltével megdöbbenve veszik észre, hogy a fiatalok ismét szervezkednek, hadgyakorlatokat szerveznek és ismét menő dolognak tűnik még a háború, mert a vezetők meggyőzik őket annak magasröptűségéről. Pont, ahogy velük tették.

Én úgy érzem ezért kell elolvasni ezeket a könyveket, hogy legyen az embernek olyan értékrendje, ami alapján el tudja dönteni, hogy mi helyes és mi nem. (Na persze nem ad mindenre választ, de szélesíti a látókört.) Ne várjon a “vezetőkre”, mert azok szavaiban és véleményében mindig benne vannak az önös érdekeik, ennek elérése érdekében manipulálják az erre fogékony embereket.

Sikerekben gazdag pályája csúcsán Remarque megírta a második világháború körképét éppúgy, mint korábban az első világháborúét, a Nyugaton a helyzet változatlan-ban. A Szerelem és halál órája egy fiatal német katonáról szól, aki háromhetes szabadságra visszatérhet az összeomlóban lévő keleti front poklából. A hátországban azonban még szörnyűbb pokol, még iszonyatosabb élmények várnak rá, az emberek és a tárgyak fizikai pusztulásának látványa és az életben maradt lakosság lassú morális leépülsének légköre. A félelemmel és rettegéssel együtt növekszik a fasiszta terror nyomása, s a szabadságos katona hiába próbál a szerelembe menekülni, a félelem a boldogságát is megmérgezi. S ahogy Németország összeomlását látja, úgy ébred fel benne a lelkiismeret és a felelősségérzet is, hiszen ő maga is részese volt az egész világ haragját és megvetését kihívó gazságnak. Ernst Graeber szerelmének és halálának tragikus története színes, izgalmas, lebilincselő olvasmány, de ennél több is: komor mementó az újabb nemzedékeknek.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Hősünk a háború borzalmai között arról álmodozik a fronton, hogy hazatér egy rövid szabadságra, kipiheni a fáradalmakat és feltöltődik a továbbiakra. Persze ez így túl szép lenne.

Hazaindulás előtt parancsba kapják, hogy a frontról, visszavonulásról és a veszteségekről senki sem beszélhet otthon. Mindenkit megmosnak szagos szappannal, kapnak egy batyura való ajándékot és mehetnek. A várakozásokkal teli hazaút során furcsa dolgok történnek (“-Aki Kölnbe menne válasszon másik várost, mert oda most nem lehet.” “-Miért?” “-Mert ez a parancs.”) Hősünk örül, hogy nem Kölnbe megy.

Hazatérve szülei házának csak a romjait találja. Hivatalos információja senkinek sincs róluk, így egyedül kezd keresésükbe. Eközben érlelődik meg benne a már a fronton felmerült gondolat, hogy ennek a háborúnak nincs értelme, ez már egy elveszett háború, azonban ezt a vezetők sosem fogják elismerni és emiatt rengeteg embernek kell még meghalnia. Valójában erről a gondolatról szól ez a könyv.

A gondolat érlelődése közben azonban sok kalandon kell átesni. Találkozunk a kor tipikus szereplőivel:

• a hátországi bombázásokért a puhány frontvonalbeli katonákat hibáztató lakóval
• a tejben-vajban fürdő párttag – régi iskolatárssal
• bujdosó zsidóval
• besúgó lakótárssal
• jólelkű oberstrumbahnführerrel (talán nem annyira tipikus…)
• régi – sérült – katonatársakkal
• kicsinyeskedő – hátországbeli – őrmesterrel

És még sok színes emberrel, akik mind hozzáadnak valamit a történethez – ami a sok kalandozás után egy szerelmi történet lesz. Házassággal. De többet nem mondhatok.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Ez a könyv nem egy bizonyos háborúról szól. (Még akkor is, ha technikailag igen.)

Ez a könyv nem akar meggyőzni minket bármely oldal ideológiája mellett.

Ez a könyv azt mondja el, hogy a háború mit jelent alulról nézve. Arról a szintről, ahol már nem is igazán tudják, hogy miért harcolnak, de tenni nem tudnak ellene.

Ezen a szinten rádöbbennek, hogy a velük szemben álló oldalon is ugyanilyen, alsó szintű emberek vannak. Semmivel sem másabbak mint ők – talán csak a bajuszuk vagy szakálluk nagyobb.

“Látom sötét alakjukat. Szakálluk lobog a szélben. Semmit sem tudok róluk, csak azt, hogy foglyok, s éppen ez az, ami megráz. Az életük névtelen és bűntelen;…………

Egy parancs ellenségeinkké tette ezeket a csöndes alakokat; egy másik parancs barátainkká változtathatná.

Valahol egy asztalon néhány ember, akit senki sem ismer közülünk, aláír valami okmányt, s aztán esztendőkig legfőbb célunkká válik az, amit a világ máskülönben megvetésével és legsúlyosabb büntetésével súlyt.”

Ebben a könyvben minden benne van. A tehetetlenség, kötelesség, bajtársiasság, csalódottság, várakozás, kétségbeesés. Mert mindezek benne vannak a harcoló katonák lelkében is. És ezt nekik maguknak kell feldolgozniuk ott a helyszínen.

El sem tudom képzelni, hogy én hogyan teljesítettem volna ott. Valószínűleg belőlem is gép lett volna és ugyanazt tettem volna. (Azért belül remélem, hogy nem.)

Nincs mit írni erről a könyvről. El kell olvasni és ezáltal át kell élni.

Nem meggyőzni próbál bennünket bármiről is, hanem megértetni.

Aki elolvassa megérti, hogy a háború rossz. Akkor is, ha már előtte is tudta.