Olvasónapló

Remarque könyveiben eddig még egyszer sem csalódtam. Ez is egy nagyon jó választás volt.

A háború előtti Párizsban játszódik a történet. Itt húzódnak meg azok az emberek, akik hazájukban nem tudtak azonosulni az uralkodó világnézettel. Ezeknek az embereknek már nincs sok lehetőségük: az életet jelentő papír megszerzése talán az egyetlen mód a túlélésre – ez a papír az amerikai vízum.
Kapnak vízumot?

Remarque e műve a méltán világhírű Nyugaton a helyzet változatlan folytatása. Közismert és népszerű első részével ellentétben Magyarországon 1931 óta nem talált kiadóra, noha szerves folytatása, kiegészítése amannak, ott kezdődik valahol, ahol az véget ér – ha véget érhet egyáltalán. “Mindenki békéről, fegyverszünetről beszél. Mindenki változik. Ha ismét csalódás lesz a vége, összeroskadunk…” A hír igaz, a háborúnak valóban vége. … És azután?

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Mindenki a békéről beszél, ami bármelyik nap bekövetkezhet. A harcok már nem a régiek, senki sem akar a béke előtt néhány nappal kockáztatni.

Aztán kiderül, hogy meglógott Vilmos császár. Akiért harcoltak. Akiért éveken át az életüket kockáztatták a pergőtűzben. A katonák csalódottan indulnak haza papírtalpú bakancsaikban kreppapírba kötözött sebeikkel. Az útközben beléjük botló jól felszerelt amerikai katonák szuvenírként vásárolják szakadt felszerelésüket tőlük.

Mindenki nagyon várja már a hazaérkezést, terveket szövöget és nem is sejti, mekkora űr vár rájuk otthon.

Tovább

Sikerekben gazdag pályája csúcsán Remarque megírta a második világháború körképét éppúgy, mint korábban az első világháborúét, a Nyugaton a helyzet változatlan-ban. A Szerelem és halál órája egy fiatal német katonáról szól, aki háromhetes szabadságra visszatérhet az összeomlóban lévő keleti front poklából. A hátországban azonban még szörnyűbb pokol, még iszonyatosabb élmények várnak rá, az emberek és a tárgyak fizikai pusztulásának látványa és az életben maradt lakosság lassú morális leépülsének légköre. A félelemmel és rettegéssel együtt növekszik a fasiszta terror nyomása, s a szabadságos katona hiába próbál a szerelembe menekülni, a félelem a boldogságát is megmérgezi. S ahogy Németország összeomlását látja, úgy ébred fel benne a lelkiismeret és a felelősségérzet is, hiszen ő maga is részese volt az egész világ haragját és megvetését kihívó gazságnak. Ernst Graeber szerelmének és halálának tragikus története színes, izgalmas, lebilincselő olvasmány, de ennél több is: komor mementó az újabb nemzedékeknek.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Hősünk a háború borzalmai között arról álmodozik a fronton, hogy hazatér egy rövid szabadságra, kipiheni a fáradalmakat és feltöltődik a továbbiakra. Persze ez így túl szép lenne.

Tovább

Erich Maria Remarque 1898-ban született, s a tanárképző padjából került az első világháborúba. Húszéves korában szerelt le. Ő és társai, akikkel egyszerre vonult be, semmi egyebet nem láttak a világból, csak az iskolát és a frontot. A Nyugaton a helyzet változatlan az ő szenvedéseik és kiábrándulásuk története. Hőse, Paul Baumer, csak apró vonásokban különbözik társaitól. A lövészárok élete nagyjából egyforma emberekké gyúrja őket. A front iszonyata mindent kiéget belőlük, egyetlen erényük, egyetlen kincsük marad: a bajtársiasság. Megrázóan igaz, őszinte írás ez a regény. Óriási sikerét kétségtelen értékei mellett annak is köszönhette, hogy megjelenésekor már szükséges volt a belőle harsogó figyelmeztetés: íme, valójában ez a háború, vigyázzatok, nehogy újra belesodorjanak benneteket! Hiszen ekkoriban egy müncheni sörház asztalai mellet t már a második világháború sikerére isznak az osztrák káplár hívei. De ami ebben a sodró lendületű regényben a humánum magas hőfokán megfogalmazódik, ma is eleven problémája az emberiségnek, s még sokáig nem veszíti érvényét.

(kép és fülszöveg antikvarium.hu)

Ez a könyv nem egy bizonyos háborúról szól. (Még akkor is, ha technikailag igen.)

Ez a könyv nem akar meggyőzni minket bármely oldal ideológiája mellett.

Ez a könyv azt mondja el, hogy a háború mit jelent alulról nézve. Arról a szintről, ahol már nem is igazán tudják, hogy miért harcolnak, de tenni nem tudnak ellene.

Tovább