Olvasónapló

Ismét egy az év végén osztogatott könyvek közül.

Valahogy mindig elfog a nosztalgia ezekkel az ifjúsági kalandregényekkel kapcsolatban, de sajnos ez már nem az első csalódás. Talán egyszer tényleg felnő az ember.

Ami a gyermekek számára egyszerűvé teszi a történetet a felnőttek számára pont hiányzik belőle. Ráadásul a nyelvezete is túl fennkölt és túlzó: “…felkereste a koldusok jószívű kis csapatát, megvendégelte és megajándékozta őlet, amazok pedig végtelen hálálkodással búcsúztak el tőle…”

Általában pont ott írt túl sokat, ahol a kevés is elég lett volna. Ahol pedig valami nekem tetsző részre nyílt lehetőség, ott két sorban elintézte a történetet.

Na és a történet? Hát el kell ismerni, hogy Jelky András igen szerencsétlen – de ugyanakkor nagyon szerencsés ember volt. Olyasmi, mintha nyerne a lottón de közben elvesztette a szelvényét. De aztért mégis megkapja a főnyereményt.

Alig indult el otthonról és már csellel be is sorozták egy hadseregbe, ahonnan bravúrral megszökött aztán. Nem telt bele sok idő, egy hajó gyomrában találta magát és ismeretlen kényszermunka felé vitorlázott. Persze a hajó elsüllyedt ahogy kell, de ő túlélte. Ráadásul időben érkezett egy másik hajó is, hogy megmentse őt. És ez még csak az első három-négy fejezet.

Lesz még rabszolga, katona, szabómester,  férj, katonatiszt, Robinson,  apa, nagykövet és végül öreg is. De az még sok idő.  Sok oldal.

Egébként megtalálható a MEK-en is, valamint a Wikipedia is ír róla.

Tovább

Ennek a könyvnek a címéből mindig arra következtettem, hogy tele van mély gondolatokkal és vég nélküli elmélkedéssel – ezért eddig sosem olvastam. Persze “ne ítéljünk a cím alapjén”, de ki nem teszi ?

Hangoskönyvnek indult, de rádiójáték lett belőle.

Fantasztikus akasztófahumorral kísérhetjük végig az írót agydaganatának történetén, kezdve onnan, hogy hallja, amint a vonat kihúz az állomásról. Csak éppen állomás nincs sehol.

Aztán belenyugszik, hogy ez így van rendjén és később már várja a menetrendszerinti – nem létező – vonatot. De ezzel nincs vége. Sőt.

Tovább

Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény – az író stílusművészetének remeke – vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Dün szerint ez az a Márai könyv, amit el kell olvasni.

Mivel hangoskönyvként előbb került a kezembe, ezért inkább meghallgattam. Lukács Sándor nagyon szépen meséli el a könyvet, a hangja nagyon illik a hangulathoz. A rövid zenei betétek a fejezetek végén segítenek abban, hogy lapozgatás nélkül is érezzük a könyv tagolását. Ilyennek kell lennie egy hangoskönyvnek. (Néha azért úgy éreztem, hogy a mondatok-bekezdések közti szüneteket mintha megvágták volna, de ez még belefért.)

A történet gyorsan elhelyezkedik térben és időben, egyből a cselekmény közepébe vágva levelet kapunk. Ez a levél aztán lehetőséget ad a Tábornoknak, hogy elmesélje eddigi életét.

Tovább

A polcon találtam ezt a könyvet, valószínűleg a feleségem poros készleteiből került oda.

A borítója igencsak alultervezett, egy ősi görög drámára emlékeztet… Valószínűleg ezért nem tűnt fel az elmúlt 10 évben.

Nem indult könnyű olvasmányként, kevés cselekmény és sok filozofálgatás volt benne. Sokszor volt túl színpadias vagy túl tanító szándékú. (Pl egyszer a tömegből egy embert kiemelve megemlíti a szerző, hogy ő Hess András – de aztán semmi szerepe sehol…)

Az biztos, hogy a politikai élet akkoriban sem volt könnyebb, mindenki mindenki ellen volt és igencsak olcsó volt az emberélet.

A végén már igencsak erőltetett menetben olvastam (igazán csak a könyv felénél kötött le egy kicsit aztán az is elmúlt). Sokszor hőköltem vissza lapozás után, amikor nem láttam bekezdéseket az új oldalon, csak tömör szöveget… Szóval nem túl barátságos.

Ja, a történet a Mátyás korabeli és közvetlenül utána következő idők viszonyaiba enged egy kis bepillantást. A lényeg, hogy szinte mindenki mindenki ellen volt – de ezt már írtam.

Csak nagy-nagy könyvínség esetén javaslom az olvasást (pl. egy lakatlan szigeten, ha már az összes könyvünk többször ki van olvasva…)

(A képet az antikvarium.hu -n találtam.)