Olvasónapló

Elvesztettem a szüzességem. Nem fájt és nem is féltem tőle. Még soha nem olvastam A Keresztapát – mi több – a filmet sem láttam.

Szakmai berkekben ezt az állapotot Godfather Virginnek nevezik és ez egy irigylésre méltó állapot.

Katica ajánlotta a könyvet, miután sokadik könyvnemtetszős bejegyzésem született. Sajnos neki már csak egy salátapéldánya volt belőle, ezért az Antikvárium előjegyzési listájára került.

A Keresztapa világa furcsa. Maga a Keresztapa is furcsa. Királyi méltóság, tudós bölcsesség, isteni jóság és diktátori kegyetlenség lakozik benne egyszerre. Ezek közül a diktátori kegyetlenség a legfontosabb, mert ezzel érdemelte ki a többi címet is.

Én is szeretnélek megkérni egy szívességre: Olvasd tovább

Alex második kötelezője. Az osztályban az a hír terjeng, hogy “Ettől nagyobb hülyeség nincs is. Egy ember ül egy csónakban az egész könyvben.”

Az állítás második fele valóban igaz, azonban ennek ellenére nem lehet letenni, végig kell izgulni a könyvet. Én már az első nap estéjén attól tartottam, hogy szomjanhal, hiszen csak egy üveg vize volt. Ő azonban emiatt nem is aggódott én pedig nem tudtam neki szólni (hiszen ez egy könyv).

Aztán tényleg nem a szomjúság lett a legnagyobb baja.

Amikor aztán végre hátradőlhettem, hiszen a hal már a csónakhoz volt kötözve: Megjelent az első cápa. Ebben a mondatban az “első” volt a kulcsszó és azonnal tudtam, hogy kár volt hátradőlnöm… Együtt küzdöttem, majd adtam fel a küzdelmet Santiagoval. Időm sem volt arra, hogy letegyem a könyvet.

Talán adok egy esélyt a Kilimandzsáró havának is, valahol kallódik egy a polcokon.

Alex idei kötelező olvasmányai közül választottam ezt, mert nem tudni miért, de még nem olvastam.

Akit nagyon érdekel miről szól ez a könyv biztosan nagyon sok elemzést talál róla. Számomra az egyetlen tanulság, hogy az ember egyik legnagyobb ellensége önmaga, amit mindjárt a második helyen az embertársa követ.

Haruki után egy olyan könyvet akartam olvasni, amelyiket biztosan meg fogok érteni. Persze nem én választottam, az antikváriumis csomagolólány küldte ajándékkönyvként.
Egy híres színésszel élhetünk együtt néhány hétig és megtudhatjuk tőle milyen is az, amikor üldöznek a nők.

Rossz.

De a könyv szórakoztató még akkor is, ha mindig tudható mi lesz a következő oldalon.

Egy csöppet sem csalódtam Murakami Harukiban. Végigolvastam a könyvet, megrágtam és megértettem minden szót, mondatot és bekezdést. Gondosan figyeltem a szereplőkre, neveikre, tulajdonságaikra, személyiségfejlődésükre. Mindig tudtam ki hol van, hogy hívják és mit csinál.

A végén mégsem értettem meg, hogy mi a helyzet.

A könyv címe erősen túlzó, senki ne várjon rohangálós nyomozást, ahol közelebb és közelebb kerülünk a megoldáshoz. Itt inkább karosszékkel és türelemmel haladunk a cél felé.

Ha már megjegyeztem a részleteket, akkor el is mesélem…