Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

Karácsony másnapján Orsi meg is kezdte az olvasását, azonban az első pár perc után rémülten újságolta, hogy már a második oldalon beledobtak egy lányt a Mississippibe és az nem is került többé elő. Emiatt polcra is került néhány napra, majd ismét nekiálltunk, ezúttal én olvastam.

Kiderült, hogy a kislány valójában egy teknőc volt, akit Lottie-nak hívtak. Őt dobta a folyóba a rosszcsont főszereplő. Így nekiállva, felváltva olvasva már sokkal jobb lett a történet – a legeslegvégén még Lottie is előkerült – de mi ezt már kb. a felénél előre kitaláltuk.

A történet manapság játszódik a Mississippi partján. Ez kicsit furcsa is volt nekem, mert a Mississippiről mindig Mark Twain és történetei jutnak eszembe – így mindig meghökkentett a rendőrautó…

A történetben megismerjük a Troll klánok történetét, hogyan fonódik össze az életük az emberekkel és ez milyen gondokat okoz az embereknek. A könyv nagy sikert aratott. Egy-egy este nem lehetett többet olvasni egy fejezetnél, mert különben túl hamar a végére értünk volna.

Számomra kicsit túl volt bonyolítva a történet, de ezt valószínűleg a szerző is érezhette, mert a könyv elején van egy család és egy troll klán-fa, amelyekből megtudható a szereplők származása. Orsinak azonban mindig minden és mindenki a helyén volt.

A könyvet számomra Nicoletta Ceccoli rajzai tették élvezetessé, ahogy sejtelmes, de mégis szerethető arcokat társított a kitalált szereplőkhöz.

“Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel.
- Nálatok is? – kérdezte anyám
- Igen – mondtam – nálunk is.
- De téged nem vittek el? – kérdezte anyám
- De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább.
Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva:
- De miért hagytad magad?
- Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem éreztem sem fontosnak, sem érdekesnek.
Erre valaki könnyedén és tréfásan megkérdezte:
- Sokan?
- Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább.
- És képzeld el, tetű is volt a pincében – mondta anyám
- Nálunk is – mondtam én
- Te, csak nem lettél tetves? – kérdezte anyám
- De igen – feleltem én
- Hajtetűtök volt? – kérdezte anyám
- Mindenféle – mondtam és, és ettem tovább”

Ez az egész annyira hihetetlen és távoli, hogy elképzelni is nehéz. És ehhez nem is kell férfinak lenni hatvan évnyi távolságban az eseményektől:

“Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta:
- Kislányom, ilyen csúnya dolgokkal ne viccelődj, mert még elhiszik!
- Anyukám, ez igaz!”

És hogy miért olvastam el a sokadik háborúról és annak szörnyűségeiről szóló könyvet? Hát erre én is kíváncsi vagyok…

Szakmai berkekben ezt az állapotot Godfather Virginnek nevezik és ez egy irigylésre méltó állapot.

Katica ajánlotta a könyvet, miután sokadik könyvnemtetszős bejegyzésem született. Sajnos neki már csak egy salátapéldánya volt belőle, ezért az Antikvárium előjegyzési listájára került.

A Keresztapa világa furcsa. Maga a Keresztapa is furcsa. Királyi méltóság, tudós bölcsesség, isteni jóság és diktátori kegyetlenség lakozik benne egyszerre. Ezek közül a diktátori kegyetlenség a legfontosabb, mert ezzel érdemelte ki a többi címet is.

Furcsa a szívességek rendszere, mégpedig azért mert először mindig ő ad valamit. Megelőlegezi a viszontszívességet. Persze ez csak látszatra szívesség, mert egyszer ő is kérni fog tőlük valamit, amit aztán nem utasíthatnak vissza. A szívességtartozás megadására általában nem kell küllönösebben ösztökélni az embereket, nincs szükség fenyegetésekre és erőszakra, mert mindenki “örömmel” adja vissza. Önként.

A könyv elejétől kezdve alig vártam, hogy megnézhessem végre a filmet is. Persze ha már kivártam ezt a sok évet, akkor nem akartam egyszerre elveszíteni a szüzességem minden területen. Bölcsebb voltam annál. Megérte.

A film pont olyan jó, mint a könyv. Egyetlen csalódás ért benne, hogy Appollónia nem volt akkora szépség, mint amekkorának a könyv alapján elképzeltem. A filmben már látni véltem a néhány tíz év múlva kinövő bajuszát is, amint gyalog sétálva megy fel a szőlőhegyre.

Régen ért már fel egy könyv ilyen sok kávéval…

Ja és most valami teljesen más: Az antikvárium.hu -nál lehetőség van arra, hogy a könyvet megvegye az ember, de ne szállíttassa ki. Gyűjtögetik az ember kifizetett könyveit, majd ha az értékük eléri az ingyenes szállítási küszöböt elküldik egyben. Így sosem lehet gond, hogy megjön az előjegyzett könyv, de szállítással együtt már nem érné meg, ezért inkább kihagyom.

Az állítás második fele valóban igaz, azonban ennek ellenére nem lehet letenni, végig kell izgulni a könyvet. Én már az első nap estéjén attól tartottam, hogy szomjanhal, hiszen csak egy üveg vize volt. Ő azonban emiatt nem is aggódott én pedig nem tudtam neki szólni (hiszen ez egy könyv).

Aztán tényleg nem a szomjúság lett a legnagyobb baja.

Amikor aztán végre hátradőlhettem, hiszen a hal már a csónakhoz volt kötözve: Megjelent az első cápa. Ebben a mondatban az “első” volt a kulcsszó és azonnal tudtam, hogy kár volt hátradőlnöm… Együtt küzdöttem, majd adtam fel a küzdelmet Santiagoval. Időm sem volt arra, hogy letegyem a könyvet.

Talán adok egy esélyt a Kilimandzsáró havának is, valahol kallódik egy a polcokon.

Kommentjeiteket megkaptam és örömmel újságolom, hogy nagyon jól vagyok. Éppen befejeztem egy könyv olvasását, a címe: A 22-es csapdája.

Ezt a könyvet már többször is olvastam angolul. Mindig azon filóztam, hogy vajon magyarul hogyan mondanám azt, hogy ficky-ficking. Erre most fény derült, mert magyarul tömi-töminek mondjuk. És igen, azt jelenti.

A 22-es csapdája az a helyzet, amikor A nem lehetséges, amíg B nem lehetséges. De B csak akkor lehetséges, ha A lehetséges. Ez több helyen is megjelenik a könyvben, de leginkább a következőről szól:

“Csak egy csapda volt, és ez a csapda a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valóságos veszélyben  saját biztonságára gondol, az a döntésre képes elme természetes működéséről tesz tanúbizonyságot. Orr őrült, tehát le kell szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor már nem lehet őrült és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges és mennie kell. Yossariant mélységesen megrendítette a 22-es zárótételének abszolút egyszerűsége…”

Ezt a háborút az egész vezérkar a saját karrierjének építésére próbál felhasználni, vagy ha éppen nincs ilyen ambíciója, akkor saját őrült hajlamainak a kiélésére.

Az egyik ilyen szál az a hazautazáshoz szükséges bevetések számának folyamatos emelése, hogy jobban teljesítsenek, mint a többi repülős hadosztály. Ez az olvasónak azért egy kicsit jó is, mert az éppen szükséges bevetések számából tud következtetni az időrendiségre.

A szereplők nagyon színesek, mindenkinek megvan a saját – és persze őrült története:

• Félkupica Fehér főnök: indián, akinek menekülnie kellett otthonról, ugyanis törzse akaratlanul is mindig ott telepedett le, ahol olaj volt. Persze a monopóliumok követték őket és mindig elzavarták, hogy kiaknázhassák az olajat. Aztán egyszer odáig jutottak, hogy nem követték őket hanem próbáltak előttük járni és ott fúrni, ahol éppen le akartak telepedni. Így már nem volt hová menniük.
• Őrnagy Őrnagy Őrnagy: apja kamikázeakciójának eredményeként kapta ezt a nevet, ami igencsak meghatározta a karrierjét. Utál másokkal beszélni, ezért csak akkor lehet bemenni az irodájába, ha ő nincs ott. (Ez is egy 22-es csapdája).
• Milo Mindenbinder: GH-s tiszt. Ügyeskedő. Csak a pénz mozgatja, annak eredete és ára számára nem érdekes. Egyszer a németek számára pénzért bombázza a saját táborukat.
• Orr: mindent képes megszerelni, folyton bütyköl, minden bevetés után kényszerleszállást hajt végre, míg egyszer eltűnik a gépe. A végén pedig kiderül, hogy mindez mire volt jó.
• A halott ember: újonc, aki éppen beköltözött de hivatalosan még nem vették névjegyzékbe, mert bevetésre kellett menni. A bevetésen meghalt, de mivel sosem jelentkezett be ezért senki sem volt hajlandó elvinni a csomagjait, hiszen azok nem is léteztek
• Danekaa doki: szegény, félt a repüléstől. Emiatt mindig csak felvették a repülési listára, de valójában sosem szállt fel. Egyszer aztán lelőtték a gépet, amelyikre fel sem szállt és meghalt. Legalábbis hivatalosan. Emiatt teljesen magára maradt.

Az egész könyv egy görbe tükör a háborúnak, minden benne van ami egy háborúban benne van, de mégsem olyan háborús könyv.

Sokadszor olvastam, most egy darabig megint polcra kerül de még mindig az egyik kedvenc könyvem.

Megfogadtam, hogy utánanézek mi a hivatalos rangsor a katonáéknál, mert sosem tudom, hogy a tizedes vagy az őrvezető a magasabb rang.

Ezzel zárom is soraimat,

spg

Cenzúrázta: Washington Irving

Ja, filmen ne nézze meg senki!

A háború előtti Párizsban játszódik a történet. Itt húzódnak meg azok az emberek, akik hazájukban nem tudtak azonosulni az uralkodó világnézettel. Ezeknek az embereknek már nincs sok lehetőségük: az életet jelentő papír megszerzése talán az egyetlen mód a túlélésre – ez a papír az amerikai vízum.

Ezek a menekültek már Párizsban is csak  illegálisan tartózkodnak, minden nap fennáll a lehetőség, hogy elkapják és kitoloncolják őket. Ilyenkor ők visszajönnek az ablakon és folytatják a macska-egér játékot. Ideiglenesen megoldást jelentene számukra, ha kapnának hivatalos papírokat a francia államtól – azonban ez csak álom marad. Franciaországnak nem kellenek – még akkor sem ha politikailag ugyanazon az oldalon állnak, hiszen nekik is éppen azért kellett menekülniük, mert nem értettek vele egyet.

Azonban az sem lenne megoldás ha megkapnák a tartózkodási engedélyt. Legbelül már mindenki tudja, hogy a puskaporos hordó bármelyik pillanatban felrobbanhat. Az időzítő már ketyeg.

Ezeknek az embereknek a mindennapjairól szól ez a könyv.Láthatjuk, amint a nappal helyett inkább a párizsi éjszakában merülnek el. A 30-as évek párizsi éjszakája pedig érdekes világ.

A regény ereje a már minden mindegy hozzáállásban van. A szereplők a beletörődés és a remény között ingadoznak. Napról napra élnek és céltalan életük végigvezet minket Párizs összes éjszakai kocsmáján, bordélyházán és koszos utcácskáján. Ha a háború nem állna az ajtó előtt, akkor egy vadregényes kaland lenne az egész. Így azonban csak kaland. Csak. De annak jó.

Kedvenc jelenetem a spanyol menekültek cserélődése: a Spanyolországban egymást váltogató hatalom miatt egyszer a köztársaságiak máskor pedig a fasiszták üdülnek (menekülnek) Párizsba. A turnusváltáskor a szállodatulajdonos egyszerűen felviszi az otthagyott képeket a padlásra, lehozza az előző turnus által otthagyottakat és az érkezők máris otthon érzik magukat.

Ebből is látszik, hogy hívhatjuk az ideiglenesen itt tartózkodókat menekülteknek, de nélkülük nem létezne Párizs, vagy legalábbis nem ilyen lenne.

Érdekesség, hogy mindenki mindig mindenhol iszik. Nem is tudom hogyan lehet ennyit meginni. A mi hőseink calvadost tolnak, de annak hiányában bármivel szívesen helyettesítik. Persze érthető, hiszen reménytelen helyzetben vannak, de miért nem másnaposak soha? Vagy a calvadosnak nincs ilyen mellékhatása?

Fülszöveg:

Még nem vették át a szót a fegyverek, de már nyomasztóan gyülekeznek a viharfelhők Európa felett. Egymás után kebelezik be a nácik a kontinens országait, és megindul az emigránsok áradata Párizs felé, ahol még látszólag változatlanul folyik az élet. Papírok nélkül vagy hamis útlevéllel bujkálnak ezrek és ezrek abban a reményben, hogy sikerül elmenekülniük a világváros forgatagában. Ravic doktor német koncentrációs táborból szökött át, és éli a menekültek ingatag életét. Sorsában, viszontagságaiban érzékeljük a második világháború előestéjének baljósan ellentmondásos légkörét. A menekült orvos lépteit követve bepillantást nyerünk szállodákba, kórházakba, polgári otthonokba, bisztrókba és bordélyokba, lebujokba és fényes estélyre, vele érzünk szenvedélyes szerelmének verőfényében és poklában, szemünk előtt hömpölyög a kivilágított bulvárokon a metropolis élete: fény és árnyék, szerelem és prostitúció, becsület és aljasság, igaz emberség és ocsmány besúgás. Aztán hadüzenet és elsötétítés.

A regény 1938-39-ben játszódik. Cselekménye igzalmas, mozgalmas, igaz humánumot és minden elnyomás, erőszak, igazságtalanság gyűlöletét árasztja. Ezért a legsikeresebb még Remarque számos népszerű műve közül is.

A fényképei fantasztikusak voltak. Hihetetlen, hogy ugyanaz az ember járt mindezeken a helyeken és készítette ezt a rengeteg képet. Ez egy hatalmas kaland lehetett – érdemes utánajárni.

Így kötöttem ki a könyvnél, ami a második világháborús élményeiről szólt. Azért tűnt ez különösen érdekesnek, mert a partraszálláskor hősként szállt partra az első vonalban, azonban az elkészült szenzációs képeket elrontották és összesen 11 darab elmosódott képet sikerült kihozni a sok tekercsből. Ez az elvárásaim szerint hatalmas traumát okozott Capának és ez is motivált a történet elolvasásában.

A trauma elmaradt – legalábbis a könyvben minden szájtépés és önsajnálat nélkül egyetlen mondattal intézte ez az eseményt: izgalmában az előhívó megégette a filmeket és csak 11 képet lehetett megmenteni.

A könyv elolvasása után azonban megértettem, hogy ez a számomra leghősiesebbnek tűnő esemény csak egy kis epizód volt a sok-sok háborúban megélt többi kalandjához képest.

Egyébként a könyv sem egy szomorú háborús könyv, hanem inkább egy Rejtő regény. Capa mindig minden követ megmozdít, vannak felsőbb kapcsolatai – talán még Rejtős márkik is. Vidáman éli az életét, ami leginkább egyik napról a másikra történő tengődésnek tűnik, azonban a tengődés a negatív felhang miatt nem jó szó erre, hiszen nem él rosszul, csak egyszerűen a  mának.

Szereti a nőket, az alkoholt és a pókert – habár abban csapnivaló. Rejtővel ellentétben leginkább veszíteni szokott.

Összefoglalva egy majdnem vidám regény a frontvonalról. El kell olvansni, hogy tényleg megismerjük Capa felfogását és meg kell néznünk a képeit hogy lássunk is az ő szemével. Mert a képek is nagyon jók a könyvben, többük már ismerősként köszönt vissza a kiállítás után. A könyv árához képest a képek minősége is elég jó volt.

Capa jóbarátja még a spanyol polgárháborús évekből Hemingway (Papa), akinek igen szimpatikus volt az alakja – így néhány könyve már sorszámot is tépett a polcomon.

Fülszöveg:

A fiam nyolcadikos évzáróján az osztálytanító minden gyereknek egy könyvet adott, ami általában jól lefedte a gyerek érdeklődését. Kaptak a gyerekek erotikus, sport és divat ténájú könyveket egyaránt – ezeket a tanító könyvtárak kiárusításain szerezte.

Nekünk ez a könyv jutott, amire persze Alex nem vetette rá magát – és belátható időn belül nem is fogja – így nem akadályozott engem abban, hogy én azonnal elolvassam. Mert engem azonnal megfogott a fülszöveg.

A történet kibontakozására nem kellett sokat várni, azza indult a könyv, hogy késésben vannak a szigetre induló vonathoz. Így egykettőre eljutottunk oda, hogy Reine otthon van az üres lakásban, tervezgeti a nyarat, amely során még meg sem fogalmazott kérdésekre keresi a választ.

A kezdetektől fogva pontosan építi az álcáját, anyukájának rendszeresen leveleket ír, amelyben a gyermekek szigetén megesett kalandjait meséli.

Elég hamar rájön, hogyha túl akarja élni a nyarat, akkor munkát kell keresnie. Már-már könyvbe illő szerencsével talál is egyet: halotti koszorúkra fest szövegeket nyugdíjas nénik között.

Közben felbukkan anyjának a volt pasija, akit aztán igen nehéz megvezetni és lerázni, elveszíti a lakáskulcsát, így egy ideig az erkélyen át mászik be a lakásba, majd amikor már ez sem megy, akor leköltözik a pincébe.

Nem szeretnék minden adut kiadni a könyvről, mert még ezeken túl is vannak fordulatok: fogunk bicózni az autópályán, rockorekkel randalírozni, pucér nő testét befesteni, “villamosszékben” ülni – és még mindig nem írtam le mindent!

Nagyon jó a nézőpont, a világot még kevésbé értő és éppen emiatt sokszor megmosolyogtató következtetésekre jutó gyerek: pl. azt tervezi, hogy a tolószékes nyugdíjas nénit megöli majd, és ennek biztosan a nyugdíjas néni is örülni fog – mert hát biztosan nem akar úgy élni, hogy mindenhová csak tologatják őt – csak kérni nem meri a többiektől.

Mindenképpen olvasandó, van benne egy kis Adrian Mole, Robinson Crusoe meg svéd húsgolyó.

Fülszöveg:

Reine Larsson tizenegy éves stockholmi kisfiú elhatározza, hogy a nyári szünidőt nem az iskolai táborban a Gyermekek Szigetén tölti anyja kívánságának megfelelően, hanem szabadon és függetlenül, saját elképzelése szerint, elmélkedve Istenről és halálról, s az élet egyéb nagy kérdéseiről. Esze ágában sincs tehát felülni a Gyermekek Szigete felé tartó vonatra, inkább beveszi magát Stockholm sűrűjébe, a büfékbe, a parkokba, a könyvtárakba, az utca forgatagába, ahol kalandokkal teli két hónapot tölt el. Először is azonban meg kell keresnie a mindennapi betevő hamburgerére a pénzt, így munkát vállal egy idősebb hölgynél, aki néhány társával együtt koszorúszalag-feliratokat készít. Reine ezután egy vándorszínésztársulathoz csapódik, majd rockerekkel hozza össze a sors, végül fiatalkorú bűnözők közé keveredik, de innen sikerül meglépnie.
P. C. Jersild, a kitűnő svéd író szórakoztatóan, néha komikusan, néha szomorúan jegyzi le Reine kalandjait, s közben ijesztően pontos, szociografikus felmérést is végez a felnőttek társadalmában. Reine egyetlen kivétellel csak önző, közömbös felnőttekkel találkozik, akik még csak kísérletet sem tesznek rá, hogy megértsék a magára utalt, egyedül kószáló, jó szóra vágyó gyermeket. A kisfiú azonban töretlen jókedvvel, kipusztíthatatlan optimizmussal téblábol közöttük, és szilárdan elhatározza, hogy ő másmilyen lesz, ha felnő.

Szász Imre könyve az én gyermekkoromban is ott állt a könyvespolcomon, de nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna. Az összes amire emlékeztem belőle, hogy a fejezetcímek valahogy furcsa módon voltak megoldva, azaz néha egy mondat közepe lett kiemelve címnek.

Nem tudom már, hogy ez ugyanaz a könyv-e, vagy az anyuka hozta magával, de tény hogy egyik este a kezünkbe akadt.

Más szempontból mérföldkő volt ez a könyv, mert első alkalommal végre a hallgatóból is olvasó lett minden este egy-két bekezdés erejéig. Ilyenkor én hallgattam és próbáltam észrevenni a változást. Ha napról-napra ez nem is volt érezhető, a könyv végére már jelentős előrelépést tetünk, jöttek a szép szótagok és sok szó már azonnal ment egyben is.

Na akkor milyen volt a könyv? Egybehangzó véleményünk szerint nagyon jó.

Egy kislány és az apukájának a kalandjait meséli el a kertben és horgászás közben, bemutatva a természetet a természet szemszögéből.

Megtudjuk, hogy minden egyes növénynek és állatnak megvan a maga helye – legyen az ronda, keserű vagy éppen veszedelmes. Mind része az élet körforgásának.

Néhány állat eredetének a legendáját is megtudjuk, érdekes és ötletes történetekből. Az is kiderül, hogy miként keletkeztek az éjszaka állatai, mit csinál a süni ha bajba kerül, mitől lesz kétfarkú egy gyík, vagy hogy miként táplálkoznak a kagylók. Csupa-csupa érdekes történeten keresztül.

Fülszöveg:

“Ezt a könyvet neked írom, Kisanna. Tudod, könyvből mesélni nem szeretek, fejből mesélni meg nem tudok, főképpen tündérekről és boszorkányokról nem, hát arról szoktam mesélni, amit a házban látsz, vagy kinn a kertben, vagy a vízparton. Mert mindennek megvan a maga igaz meséje, a rádiónak, a gyíkoknak, a csukának, a csillagoknak.” Az író kézen fogja kislányát, és elvezeti abba a csodálatos világban, mely körülöttük él, lélegzik és “mesél”. Ebben a Kertországban meséje van az Éjszakai Dombnak, a Nappali Dombnak, egy sánta kiscsirkének, a sünök családjának, a csukának és még sok mindennek. Aki jól figyel, Kisannával együtt meghallja a csillagok meséjét… Szász Imre szép szavú, érdekes, a természetet millió oldaláról bemutató gyermekkönyvét Szenes Zsuzsa dekoratív rajzai díszítik.