Olvasónapló

Steve Jobs halála óta rendszeresen találkozom vele, szinte minden reggel és este. Összejárni ugyan nem szoktunk, de egy a barátságunkat megerősítő pillantást azért mindig váltunk.

Kicsit csalóka ez a kapcsolat, mert ez a nyugodt “életmód” nem volt ám jellemző rá, amíg élt. Egész életében megállíthatatlanul az öteleteinek a megvalósításán dolgozott. Ebben nem akadályozhatta meg őt senki és semmi – beleértve a lehetetlent is.

Attól tartva vettem a kezembe a könyvet, hogy egy cenzúrázott életművet fogok olvasni, mert nehezen tudtam elképzelni azt, hogy Steve Jobs a saját rossz hírét biztosan ismerve azt ráadásul még írassa valakivel.

A szerző sikeresen győzött meg ennek az ellenkezőjéről és úgy érzem, hogy a belőle megismert Steve Jobs tényleg az a személy, akit istenítettek és még sokáig isteníteni is fognak.

Sok mindent kiemeltek már az életéből, bármit írnék már közhely lenne, ezért inkább irigylem őt….

Irigylem, de nem a pénzéért vagy a zseniális tudásáért, hanem mert az élete eljutott arra a pontra, ahol ő dönthette el: “Én akkor most íratok egy életrajzot”. És biztosan tudta, hogy az emberek el fogják olvasni. Nem csak azok, iPhone-nal a zsebükben / iPaddel a hátizsákjukban / fehér fülessel a fülükben rohangálnak, hanem a többiek is. Mint én…

Igazság szerint ezt a könyvet kerestem, miközben Hunter-re akadtam, azonban ebből nem találtam meg a magyar verziót.

Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

Kicsit félve vettem meg ezt a könyvet karácsonyra, mert a mese-rémálom határmezsgyén mozgott. A borítón látható kislány azonban azt szuggerálta, hogy ez egy aranyos történet.

Karácsony másnapján Orsi meg is kezdte az olvasását, azonban az első pár perc után rémülten újságolta, hogy már a második oldalon beledobtak egy lányt a Mississippibe és az nem is került többé elő. Emiatt polcra is került néhány napra, majd ismét nekiálltunk, ezúttal én olvastam.

Kiderült, hogy a kislány valójában egy teknőc volt, akit Lottie-nak hívtak. Őt dobta a folyóba a rosszcsont főszereplő. Így nekiállva, felváltva olvasva már sokkal jobb lett a történet – a legeslegvégén még Lottie is előkerült – de mi ezt már kb. a felénél előre kitaláltuk.

A történet manapság játszódik a Mississippi partján. Ez kicsit furcsa is volt nekem, mert a Mississippiről mindig Mark Twain és történetei jutnak eszembe – így mindig meghökkentett a rendőrautó…

A történetben megismerjük a Troll klánok történetét, hogyan fonódik össze az életük az emberekkel és ez milyen gondokat okoz az embereknek. A könyv nagy sikert aratott. Egy-egy este nem lehetett többet olvasni egy fejezetnél, mert különben túl hamar a végére értünk volna.

Számomra kicsit túl volt bonyolítva a történet, de ezt valószínűleg a szerző is érezhette, mert a könyv elején van egy család és egy troll klán-fa, amelyekből megtudható a szereplők származása. Orsinak azonban mindig minden és mindenki a helyén volt.

A könyvet számomra Nicoletta Ceccoli rajzai tették élvezetessé, ahogy sejtelmes, de mégis szerethető arcokat társított a kitalált szereplőkhöz.

“Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel.
- Nálatok is? – kérdezte anyám
- Igen – mondtam – nálunk is.
- De téged nem vittek el? – kérdezte anyám
- De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább.
Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva:
- De miért hagytad magad?
- Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem éreztem sem fontosnak, sem érdekesnek.
Erre valaki könnyedén és tréfásan megkérdezte:
- Sokan?
- Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább.
- És képzeld el, tetű is volt a pincében – mondta anyám
- Nálunk is – mondtam én
- Te, csak nem lettél tetves? – kérdezte anyám
- De igen – feleltem én
- Hajtetűtök volt? – kérdezte anyám
- Mindenféle – mondtam és, és ettem tovább”

Ez az egész annyira hihetetlen és távoli, hogy elképzelni is nehéz. És ehhez nem is kell férfinak lenni hatvan évnyi távolságban az eseményektől:

“Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta:
- Kislányom, ilyen csúnya dolgokkal ne viccelődj, mert még elhiszik!
- Anyukám, ez igaz!”

És hogy miért olvastam el a sokadik háborúról és annak szörnyűségeiről szóló könyvet? Hát erre én is kíváncsi vagyok…

Elvesztettem a szüzességem. Nem fájt és nem is féltem tőle. Még soha nem olvastam A Keresztapát – mi több – a filmet sem láttam.

Szakmai berkekben ezt az állapotot Godfather Virginnek nevezik és ez egy irigylésre méltó állapot.

Katica ajánlotta a könyvet, miután sokadik könyvnemtetszős bejegyzésem született. Sajnos neki már csak egy salátapéldánya volt belőle, ezért az Antikvárium előjegyzési listájára került.

A Keresztapa világa furcsa. Maga a Keresztapa is furcsa. Királyi méltóság, tudós bölcsesség, isteni jóság és diktátori kegyetlenség lakozik benne egyszerre. Ezek közül a diktátori kegyetlenség a legfontosabb, mert ezzel érdemelte ki a többi címet is.

Én is szeretnélek megkérni egy szívességre: Olvasd tovább