Olvasónapló

Mindig bajban vagyok az olyan szerzőkkel, akiknek ötnél több könyvük van egy könyvesbolt polcán. Sejtjük, hogy az író jó, mert ismerős a neve meg hallottunk is már róla más okos embereket beszélgetni. Na de melyik az a jó könyv? Melyikkel kezdjem, hogy ne egyből a kiábrándulás részhez jussak?

Sok ilyen író van, többek között Coelho, Márai, Nora Roberts [javítva].

Boris Viannal a tavalyi olvasónapló íráskor talákoztam, amikor is hirtelen egy Tajtékos napok olvasónaplót kellett teremteni a könyv nélkül.

Szóval most, amikor a könyvesboltban végül a V betűhöz értem már tudtam,  hogy le fogom küzdeni ezt a sokkönyves akadályt és egy Vian könyvvel fogok hazatérni. Hogy melyik nyert? Ha a képből még nem derült volna ki, akkor itt elolvashatod.

A könyvet azért vettem meg, mert már csak egy kicsi kellett az ingyenes házhozszállításhoz és ezzel már eléggé régóta szemezgettem.

Egy nagy mesekönyv az egész, amelyben a fordulatok eléggé kiszámíthatóak. Van benne mostoha, otthonról megszökés, hatalmasa testi erő, három év várakozás, hűséges szerelmes, bölcs segítő, saját kárán tanuló hős… Azonban az egész történet szépen van elmesélve és ez ellensúlyozza ezeket.

Persze egy ötkötetes könyv első kötetébe belekezdve nem lepődik meg az olvasó, hogy van is vége meg nincs is. Ezen én sem lepődtem meg, azonban azon már igen, hogy szívesen olvasnám tovább. Sajnos nincs meg a többi kötet és nem érzek nagy késztetést arra, hogy még 15 ezer forintot áldozzak rájuk. Csóró vagyok?

Az eddigi háborús regényekkel ellentétben ez a történet a spanyol polgárháborúban játszódik. Ez annyit jelent, hogy a vonalak mögötti emberek nem arctalan ismeretlenek, hanem talán a pék az utcából, a polgármester, a tűzoltó, de akár a szomszéd is lehet.

Egyedül azért vannak a frontvonal két oldalán, mert más a társadalmi/politikai meggyőződésük. Szóval ez egy polgárháború – mégpedig a spanyol, ahol a fasiszták és a köztársaságiak harcolnak egymás ellen.

A furcsaság a történetben az, hogy Robert Jordan amerikai, aki meggyőződésből és a jó ügy érdekében harcol a köztársaságiak oldalán. (Hiszen Hemingway Papa is ezt tette.)

Mi a feladat?

Senki ne akarjon cyber-cowboy lenni. Nem kellemes a környék. Nem jó a pia. Nincs pénz. Olcsó az emberélet. Mindenki kábítószerezik, nyerészkedik, elárulja a másikat, embert öl… Az ember nem is biztos, hogy ember. Az is elképzelhető hogy testük egy része már mesterséges, esetleg már a tudatuk is az. Nem beszélve a párhuzamos világról – a mátrixról – ahol semmi sem természetes, és mégis emberinek akar látszani.

Ebben a világban játszódik a történet, ahol mesterséges intelligenciák küzdenek egymással a nagyobb hatalomért, de a mesterséges intelligenciákra vonatkozó törvényeket önmaguk nem tudják felülbírálni, így emberi segítségre van szükségük.
Kéne ehhez egy cowboy…

Robert Capa elmosódott könyvében jelent meg Hemingway papa és jófejnek látszott, ezért berendeltem az antikváriumból néhány könyvét, hogy utolérjem az irányában tanúsított lemaradásomat. Emlékeim szerint valahol az öreg halásznál kezdtem és fejeztem is be közös karrierünket, még gyermekkorom könyvtárában.

A Búcsú a fegyverektől könyvre az olvasás után visszagondolva nem történt benne semmi szenzáció, kalandos háborús történet, felemelő hősiesség.

Akkor miért érdemes elolvasni???