Ez alkalommal egy milliomost próbál levadászni és így eljutni Rio de Janeiro-ba.

Én személy szerint mindaddig a milliomosnak szurkoltam, amíg az el nem követett egy megbocsáthatatlan hibát: sikeres elmenekülése után levelet írt a visszahagyott szerelmének. Persze a nőt már Osztap kezelésbe vette pontosan erre várva és újra a nyomára bukkant a milliomosnak.

A pénz azonban nem boldogít, különösen ha senki sem tudhatja, hogy milyen sok van.

Holdent is ez nyomasztja. Itt van ennek a könyvnek a kellős közepén, főszereplőt kellene játszania, történetet kellene mesélnie, le kellene kötnie az olvasót, ehelyett…

…ehelyett verekszik, cigizik, iszik, megszökik, megbukik, kurvát hív meg ilyen hülyeségek. Nincs neki egy jó története sem, nem érdekli miként lehetne ezt majd folytatni.

Valahogy úgy vagyok vele, mint Kerouac könyveivel: Jó-jó, elolvastam, értem én a kort és az életstílust, de minek leírni a semmit?

Persze ez ismét egy Alex kötelező volt, de bele sem kezdett. Majd megoldja valahogy, ahogy a többiek is.

A legfeketébb fekete humor.

Tényleg sokkal jobb volt mint a Börtöntöltelék, de azért nem bántam különösebben, amikor az utolsó oldalra értem. Azt hiszem végeztem a fekete humorral.

Rossz.

De a könyv szórakoztató még akkor is, ha mindig tudható mi lesz a következő oldalon.

A végén mégsem értettem meg, hogy mi a helyzet.

A könyv címe erősen túlzó, senki ne várjon rohangálós nyomozást, ahol közelebb és közelebb kerülünk a megoldáshoz. Itt inkább karosszékkel és türelemmel haladunk a cél felé.

Szóval a részletek:
A nevére nem emlékszem főhős egy hirdetésben felhasznál valamilyen képet, amelyet egy Patkány nevű ismerősétől kap valahonnan. Egy fontos ember meglátja ezt a képet, pontosabban ezen a képen valamit, ami őt erősen érdekli. Ez a valami lesz a birka, amin egy csillag van. A történet arról szól, hogy ezt a birkát szűkös határidőn belül meg kell találni, mert a fontos ember főnökének valami komoly baja van és talán a birka segíthet. (Korábban már kísértette őt az álmaimban.)

A nagy birkakergetés abból áll, hogy ez a nem emlékszem a nevére csóka elutazik egy helyre, majd ott beül egy házba és vár. Hát így kergeti Murakami a birkákat. Fejben.

A történeti hűség kedvéért meg kell említenem, hogy egyszer tényleg találkozik a nemtudomhogyhívják főhős birkákkal, ez a rész van a könyv fülszövegébe kiemelve. Szóval aki azt olvasta, az a birkakergetős résszel végzett is.

Jogos a kérdés csalódott vagyok-e, hogy már megint nem értettem? Hát nem. Már úgy kezdtem a könyvbe hogy ezt úgysem fogom megérteni, de a Murakamis elbeszélés kárpótol érte. Ha az embernek nincsenek elvárásai, akkor nehezen csalódik…

Egy japán ismerősöm szerint Murakami most megjelent könyve, az 1Q84 tényleg jó. Félek ha angolul olvasom el akkor még kevesebb esélyem lesz megérteni, ezért inkább kivárom a magyar kiadást.

Kicsit tétováztam, mert nem éreztem, hogy Horn Gyula tevékenységének a leírása különösebben le tudna kötni. Másrészt abban az időben az iskola miatt nem sokat foglalkoztam a politikával mert nem is érdekelt, ezért jó ötletnek tűnt egy kis áttekintést nyerni.

Horn Gyula nem lehetne a barátom, még ha könyörögne sem, ugyanis robotokkal nem barátkozom. Márpedig a könyv alapján Horn Gyula egy önző robot.

A könyv 333 oldalán keresztül egyetlen alkalommal sem voltak emberi érzelmei. Mindig mindent pontosan elvárt és elvégzett, a legkisebb pontatlanság és figyelmetlenség is felizgatta.

Persze az ország érdeke egy ilyen politoholic vezető és a többi miniszterelnökök könyvét nem olvastam. Így nem tudom őket összehasonlítani.

Nekem szimpatikusabb lenne egy emberi érzelmekkel rendelkező miniszterelnök. Akkor talán még robotként is lehetne a barátom.

Ennek ellenére érdekesnek találtam a könyvet, mivel bepillantást engedett a parlamenten belüli munka folyamatába a számítógépek előtti iktatós/papíros időkben. Az is bebizonyosodott, hogy a titkárnőknek (itt asszisztenseknek) komoly befolyásuk van a  főnöki szobában meghozandó döntésekre. Ha a titkárnőknek lenne egy földalatti mozgalmuk, akkor napokon belül megoldhatnák akár a globális felmelegedést vagy a pénzügyi válságot. Közben a főnökök azt hinnék, hogy ezt ők maguk érték el.

Az olvasás közben folyton az járt a fejemben, hogy mik azok a részek, amelyek nem kerültek be a könyvbe, mert titok vagy Horn Gyula kihúzatta. Talán egyszer véletlenül elmosolyodott, de nem meri beismerni?

Régóta gondolkodtam ezen a könyvön, de csak nem akarta senki antikváriumba adni ezért nem került terítékre. Most azonban a sors közbevágott, mert Alexnek az idei évben a szerelmes könyv kategóriában listás lett és közösen én kitaláltam vele, hogy milyen jó lesz majd ezt kiolvasni.

Persze ő csak halogatta ez elkezdését és gondoltam majd én megmutatom neki mekkora jó könyv és kiolvasom néhány nap alatt, és aztán majd ettől ő is kedvet kap.

Ha-ha.

A példa statuálás nem jött össze. Több hét alatt olvastam ki. (Persze három könyvet olvastam egyszerre, de ha ez annyira jó lett volna, akkor a másik kettő simán a háttérbe szorult volna.)

Persze közben ő meggondolta magát, kölcsönkért egy Tajtékos napok olvasónaplót és azzal próbálta megoldani az írást. Arról azonban percek alatt kiderült, hogy a Google keresésben az első helyen megjelent oldal alapján írta a gazdája…Na ezt hívják 19-re lapot húzoknak.

Szóval szükségmegoldásként összehoztunk egy Tajtékos napok olvasónaplót az internet alapján, persze sokkal okosabban, mint az ismerős. Utólag a Tajtékos napok jobb választásnak tűnt volna, így majd szánok rá időt, hogy alkalomadtán elolvassam.

Persze most nem erről a könyvről kellene írnom.

A Szerelem a kolera idején nagyon gazdagon és élvezetesen van megírva. Az egyetlen baja, hogy nem törénik benne semmi. Az első jelenet után visszaugrunk a múltba, hogy megtudjuk miként jutottunk el idáig. Ehhez potom 50 évnyi történést kell behoznunk.

Ennek az 50 évnek a legelején a fiú szerelmes lesz a lányba és a lány a fiúba. Persze ezt nem nagyon tudják megbeszélni, mert a találkozásra nincsen vagy legalábbis rősen korlátozottan van lehetősgük.

A nagy szerelemnek a lány hirtelen kiábrándulása vet véget. Ezután már csak 49 évet kell várni (a lány későbbi férjének haláláig), hogy a fiú ismét esélyt kapjon. 70 éves korukra össze is jönnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

És mi történik az alatt az amonózus 49 év alatt? Na erről szól a könyv. A fiú folyamatosan szerelmes a lányba és szinte minden cselekvése a 49 év múlva bekövetkező eseményre készül fel. Építi a karrierét, figyelemmel kíséri a lány életét, aggódik érte, képességeit más nőkön csiszolja. Én nem hittem, hogy a végén ez a stratégia sikerre visz – pedig igen. A végén egymásra találnak és élvezik, ami az életükből még hátravan.

ui.: időnként a bizalom és a szeretet olyan szintre jut a párok között ebben a könyvben, hogy egymásnak adnak beöntéseket…  ez biztosan a kornak valami sajátossága lehet, vagy csak én vagyok lemaradva ezen a téren.

Fülszöveg:

“Florentino Ariza egy szokványos házasság szüzességétől fosztotta meg, amely ártalmasabb volt, mint az eredendő szüzesség vagy az özvegyi önmegtartóztatás. Megtanította rá, hogy semmi sem erkölcstelen, ami az ágyban történik, ha arra jó, hogy fenntartsa a szerelmet. És még valamire, ami attól kezdve az élete lett: meggyőzte arról, hogy az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerűségből nem használ fel belőlük, örökre elvesznek…”

Ilyen kéket még 400-ért is elhoztam volna.

Boszniában játszódik a háború idején, egy Višegrad nevű városkában. Aleksandar egy fiatal fiú, akinek több nehézséggel is meg kell küzdenie a felnőtté válás előtti és utáni pillanatokban:

Először is az az élet,amit a rendszerváltás előtt megszokott, a megismert értékrend felborul. Ami előtte követendő volt hirtelen rossz lett. Mindez még azelőtt, hogy magától megismerte volna az elbukott rendszert és saját maga vonhatta volna le a következtetés.

Másodszor jött a háború. Számára eleinte csak távoli dolog volt, nem is igazán értette meg mi az. Aztán ahogy közeledett egyre furcsább dolgokat figyelt meg a világban és próbálta őket megérteni – hiszen senki sem magyarázta el neki, hogy ez mi: Azzal kezdődött, hogy ismerős családok költöztek el a környékről. Kiderült, hogy vannak jó nevek és rossz nevek. Megtudta, hogy neki jó neve van. Általában a rossz nevűeknek kellett tartani valamitől. Egyes szülől egyenesen leragasztották a gyermekeik fülét, hogy azok ne álljanak el. Csupa rejtély.

Aztán a háború megérkezett és még több érthetetlen dolog történt – de megmentett egy lányt azzal, hogy a megfelelő pillanatban jó nevet mondott helyette.

Harmadik gond a háborúban elmenekülteknek a dilemmája. Érdemes-e hazatérni és keresni a régi értékeket? Hová lettek azok az emberek, akikkel neki semmi gondja nem volt, de mégis üldözték őket. Hová lett az a lány, akit megmentett – most már tudja, hogy a haláltól?

Hát erről szól ez a könyv. Nem állítom, hogy életem legjobb könyve. Elbeszélésmódja kissé zavaros, de talán ezzel próbálja a szerző érzékeltetni a zavaros helyzetet vagy a gyermeki értetlenséget. Néha csapong és beletelik egy-két oldalba is, mire kiderül éppen mikor és hol vagyunk. De azért szerettem olvasni.

Végül mindenki biztosan kíváncsi, hogy miként szereli a katona a gramofont. Azt hiszem ez egy olyan kép, ami az egész háború brutalitását és a katonákban lévő felsőbbrenűségi érzést a lehető legjobban szemlélteti:

A gramofon nem akar megszólalni, a katona megütögeti, rázogatja minden hatás nélkül. Ekkor pisztolyát a gramofon csövébe dugja… Hogy megszólal-e? Hát ehhez már el kell olvasni a könyvet.

Fülszöveg:

Aleksandar Višegradban, egy kis bosnyák faluban nő föl. Képességvarázsló, a horgászművészet főelvtársa és folyamszónok. Legnagyobb tehetsége azonban a történetek kitalálásához van. Eszébe sem jut, hogy leragadjon az iskolai fogalmazások témáinál, ugyanis dédszüleinél túlságosan őrült aratóünnepségeket lát, túlságosan lenyűgözőnek találja a megcsalt férjek ámokfutásait, és túlságosan hihetetlennek a Drina folyó vallomásait. Amikor a háború kegyetlen hengere Višegradra is rágördül, az Aleksandar által ismert világ nem képes ellenállni neki: a családnak menekülnie kell.

Nagyjából az volt benne, amit vártam. Számomra kevesebb újdonságot mondott, mint azt egy 1980-as évekbeli olvasónak, akik számára Amerika egy távoli világ volt. Talán még Dallas sem volt akkor a TVben.

Azóta sokkal közelebb került hozzánk könyveken, utazásokon, de leginkább a televízión keresztül.

A történetben a 13 éves fiú családjával kiköltözik Amerikába (aza az Egyesült Államokba). Próbál beilleszkedni az ottani életbe, ismerkedik a szokásokkal – azonban nagyon más az élet.

Az amerikaiakról ma élő sztereotípiák már ebben a könyvben is megtalálhatóak: hamburgert esznek, ráadásul sokat. Tévéznek, ráadásul sokat, pedig minden 5 percben reklámmal szakítják meg a TV műsort. Moziba inkább enni járnak. Az oktatási színvonal alacsony. A rendetlen viselkedést nem tűrik (és itt nem bűncselekményekről van szó), mindennek megvan a maga büntetése. A rendőröknek igen nagy tekintélyük van. Ezekhez mind van egy-egy történet is és ettől lesz érdekes a könyv.

Az iskolások életébe is beleshetünk egy kicsit, megismerjük a diákcsínyeket, partykat, éjszakai kalandokat.

A végén utazgatunk is egy kicsit Amerikában (Hawaii, Mexikó).

Pár órás olvasmány. Talán azért tetszett, mert itt-ott megadta azt az érzést, hogy “jé ez tényleg így van, tanúsíthatom”.

Fülszöveg (rövid és túlzó, “oltári balhé”, haha):

Egy belevaló 13 éves srác mesél viszontagságairól. Csupa oltári balhé Floridától Mexikóig, valamint az iskolában és más cikis helyeken…

Eleinte sokat szemeztem vele, mert belelapozva igen tömör oldalak fogadtak.

Aztán eljött az a nap, hogy éppen nem volt mit olvasnom, beraktam a táskámba és a metrón belekezdtem. A huszonegynéhány perc gyorsan elrepült, csak arra eszméltem, hogy már le is kell szálnom.

Ebből talán már kiderült, hogy érdekesen indult a könyv, két világháború közötti időszakba Budapestjébe csöppenünk bele és a kis Palikát látjuk felcseperedni.

Bevallom ez a rész volt a legjobb. Talán Márai Egy polgár vallomásaihoz hasonlítható a leginkább.

Persze Pál elkezd felnőni, iskolába jár, szakmát választ, dolgozni kezd, írásba fog, politikai és szakmai ideológiák között keresi a helyét, utazgat, megnősül, vidékre költözik…

Valahogy idáig jutottam. A Vallomás rész végéig.

A Búcsúnál nagy törés történt, nem tudott tovább lekötni és visszakerült a tulajdonosához. Bocs.

Fülszöveg:

Vallomást tesz Granasztói Pál ebben a különös könyvben, azoknak az őszinteségével, akik megkönnyebülten akarják elhagyni emlékeiket, kötöttségeiket, mindazt a szorító köteléket, amelyet származás, neveltetés, kor és kudarcok raktak egykor rájuk. Családjáról vall, környezetéről, a két háború közötti polgári-nemesi-értelmiségi ifjú életéről, vívódásairól, útkereséséről, tévedéseiről és kudarcairól, egykori álmairól, amelyek semmiképpen sem valósulhattak meg a felszabadulás előtt, s utána is csak hosszú évek múltával. “… eltelt sok év – írja -, s mindnyájan – én is – már mások lettünk, szenvedtünk, de gazdagodtunk is. Megbékülök hát, ha végezhetem a dolgomat, s ha ki-ki végezgeti azt, amihez ért. Mert kezdem azt hinni minden rend egyik alapjának, hogy az emberek azt csinálják, amihez értenek, és a dolgokat csak azok csinálhassák, akik értik”. “Sok mindenért nem kell ma már küzdeni, amiről ebben a könyvben keseregve, lázongva írtam, ami miatt visszavonultam” – írja tovább, majd ezt mondja: “Ebben a könyben sok szó esett a múltamról. Talán úgy is tűnhetett, mintha fájdalmas ízzel, visszavágyva gondolnék reá. Mindig fáj búcsúzni attól, ami a miénk is volt, ami életünknek egy darabja volt. Még egy lassan eltűnő, fehér hajó képe a Duna szigetfalui kanyarulatában, a parti füzesek sorfala között is olykor fájdalommal töltött el, mert azt a hajót úgy többé nem láthattam, és mert ezzel is egy lépést tettem a halál felé. De jönnek az új hajók, a nagyobbak, szebbek! A búcsú hát csak egy olyan múltnak szól ebben a könyvben, amely végérvényesen elmúlt, hiszen attól, ami tovább él, ami jön, elbúcsúzni nem lehet. Márpedig valami tovább él, tágul bennem – bennünk.” Vall Granasztói Pál múltjáról, és búcsúzik tőle, teli bizakodással a jövő iránt. Mély gondolkodású, rendkívül finom stílus, választékos kifejezésmód teszik a könyvet élvezetes olvasmánnyá.