Olvasónapló

Osztap Bender feltámadt. Azaz sosem halt meg.

Ez alkalommal egy milliomost próbál levadászni és így eljutni Rio de Janeiro-ba.

Én személy szerint mindaddig a milliomosnak szurkoltam, amíg az el nem követett egy megbocsáthatatlan hibát: sikeres elmenekülése után levelet írt a visszahagyott szerelmének. Persze a nőt már Osztap kezelésbe vette pontosan erre várva és újra a nyomára bukkant a milliomosnak.

A pénz azonban nem boldogít, különösen ha senki sem tudhatja, hogy milyen sok van.

Régen kiolvastam már, de nem tudtam mit lehetne írni róla. Egy ideig fogalmam sem volt, hogy valójában miről is szól ez a könyv, mit akar a főszereplő meg ilyenek. Aztán egy idő után világossá vált, hogy nem bennem van a hiba: pontosan erről szól a könyv.

Holdent is ez nyomasztja. Itt van ennek a könyvnek a kellős közepén, főszereplőt kellene játszania, történetet kellene mesélnie, le kellene kötnie az olvasót, ehelyett…

…ehelyett verekszik, cigizik, iszik, megszökik, megbukik, kurvát hív meg ilyen hülyeségek. Nincs neki egy jó története sem, nem érdekli miként lehetne ezt majd folytatni.

Valahogy úgy vagyok vele, mint Kerouac könyveivel: Jó-jó, elolvastam, értem én a kort és az életstílust, de minek leírni a semmit?

Persze ez ismét egy Alex kötelező volt, de bele sem kezdett. Majd megoldja valahogy, ahogy a többiek is.

Híres Zenész Barátom ajánlotta, hogy Kurtnak ezzel a könyvével lezdjem az életművét az előző sikertelen kísérletem után. Szerencsére megláttam valakinél és sikerült tőle kölcsönkérnem, mielőtt a köny meg-wc-sedett volna.

A legfeketébb fekete humor.

Tényleg sokkal jobb volt mint a Börtöntöltelék, de azért nem bántam különösebben, amikor az utolsó oldalra értem. Azt hiszem végeztem a fekete humorral.

Haruki után egy olyan könyvet akartam olvasni, amelyiket biztosan meg fogok érteni. Persze nem én választottam, az antikváriumis csomagolólány küldte ajándékkönyvként.
Egy híres színésszel élhetünk együtt néhány hétig és megtudhatjuk tőle milyen is az, amikor üldöznek a nők.

Rossz.

De a könyv szórakoztató még akkor is, ha mindig tudható mi lesz a következő oldalon.

Egy csöppet sem csalódtam Murakami Harukiban. Végigolvastam a könyvet, megrágtam és megértettem minden szót, mondatot és bekezdést. Gondosan figyeltem a szereplőkre, neveikre, tulajdonságaikra, személyiségfejlődésükre. Mindig tudtam ki hol van, hogy hívják és mit csinál.

A végén mégsem értettem meg, hogy mi a helyzet.

A könyv címe erősen túlzó, senki ne várjon rohangálós nyomozást, ahol közelebb és közelebb kerülünk a megoldáshoz. Itt inkább karosszékkel és türelemmel haladunk a cél felé.

Ha már megjegyeztem a részleteket, akkor el is mesélem…