Olvasónapló

Nem emlékszem már kinek a blogján láttam (talán Annamarie), de még akkor előjegyeztem az antikváriumban és lám. Nem tudom mennyi idő telt el de, megspóroltam vele 500 Ft-ot.

A történet Kínában játszódik, ahol egy megszorult vidéki család végső megoldásként eladja leánygyermekét, hogy az árából tovább tudják tengetni életüket.

Persze ha valaki nem olvassa a fülszöveget, akkor annak két szálon indul a történet: egy idilli vidéki családban, valamint egy nagybátyjával a buszon ülő kislánnyal.

A két szál egymást váltogatva halad, amíg utolérik egymást és megtörténik az adásvétel.

A kislánynak megdöbbentő “kalandokat” kell kiállnia, sodródik a felnőttek világában és a régi családjának szép napjairól álmodozik. A szerencse többször is a segítségére siet, de ahhoz hogy legközelebb is mellé tudjon majd szegődni, időnként el is hagyja.

Spoiler nélkül nehéz többet írni. Nagyon izgalmas könyv, néhány óra alatt a végére lehet jutni. A minősége is remek, nagyon jók a kissé vastagabb lapok.

Talán még azt azt tenném hozzá, hogy könyv kezdetekor meg voltam győződve róla, hogy régebben játszódik a történet. Azonban ahogy haladtam úgy tűnt egyre lehetségesebnek, hogy ez bizony nem a múlt, hanem akár a jelen is lehet…  Így viszont már ijesztő is a könyv. (Aztán persze a fülszöveget a végén teljesen elolvasva nyilvánvaló lett, hogy ez tényleg ma játszódik.)

Tovább

Ennek a könyvnek az elején elkezdenek pörögni az események. Az első oldalon eljutunk egy vasvillával átszúrt kutyatetemig és onnan nincs megállás. (A vasvillával átszúrt élőlények általában gyorsan meghalnak, különösen ha a villa valamelyik nemesebb belső szervüket is éri. A szív átszúrásával leáll a vérkeringés és emiatt áll be a halál. A tüdő átszúrásával vér folyik a tüdőbe, ami kicsit hosszabb szenvedés után fulladáshoz, majd szintén halálhoz vezet.)

Christopher megtalálja a kutyát (a kutyát egyébként Wellingtonnak hívják és a szomszéd néni a gazdája), majd elhatározza, hogy kinyomozza ki tette. Ez egy átlagos kisfiúnak sem lenne egyszerű feladat, azonban Cristopher minden, csak nem átlagos: autista.

Más szemmel nézi a világot, mint mi. Ha valami logikus, akkor azt nagyon könnyen megérti és eltárolja. Ha valami egy kis képzettársítást igényel, akkor igen kemény logikus gondolkodással talán meg tudja oldani a korábbi tapasztalatai alapján, de sokszor kerül így zsákutcába.

Miféle zsákutcák ezek? Az emberi arcok “olvasása” számára bonyolult feladat. Egy felvont szemöldök vagy egy ráncolt homlok semmit sem mond, hacsak nem tudja összepárosítani azt az iskolában tanult smile-gyűjteményével és az alapján megoldani ezt a feladatot.

Egy metafora megértése sem könnyű a számára: “Szeme mint az acél, szikrát úgy hányja” – hiszen az ember szeme nem hány szikrát. (A hasonlatokkal már más a helyzet. Azokban van könnyen érthető kapcsolat a két rész között, így azokat szereti: “Bolyhos felhők vonultak az égen, mint megannyi hófehér bárányka.“)

Emellett van még neki szigorú napirendje, szabályai (pl. idegenekkel nem beszélünk) és jól ismert környezete. Mindezek segítik őt a mindennapi életben.

Az új helyek iszonyú terhet jelentenek a számára, mert mindent meg kell figyelnie. Ha a megfigyelendő dolgok már elviselhetetlen szintre érnek, akkor könnyen pánikba kerül és próbálja ismét elfogadható méretűre zsugorítani a világot (becsukja a szemét, visít…). Szóval nem könnyű vele, persze ez nam az ő hibája.

A nyomozás jól halad, talán nem nagy spoiler ha elárulom, hogy ki is nyomozza a tettest, de addig még soksok esemény történik vele, sok számot  köbre emelünk még nyugtatásképpen és azt hiszem kevésszer fogjuk letenni a könyvet. Ha stílusosak akarunk lenni, akkor olvassuk el a könyvet 2szerre, 3szorra, 5szörre – de semmiképpen sem 4szerre, mert az nem prímszám.

Nagyon jó könyv, nagyon jól visszaadja egy autista fiú életét és gondolatmeneteit.

Tovább

Valaki valahol azt állította, hogy ez egy izgalmasan felépített nyomozós köny. Hát…

Van 12 barátnő, akik közé bekeveredett egy Lajos. A 12 nő szinte mindegyikének volt szerelmi dolga ezzel a Lajossal. Volt, aki csak szerette volna úgy szeretni, de a többség el is jutott vele vízszintesbe.

Gyanítom, hogy mindezek az események a korábbi, Café-X című könyvben történtek, vagy legalábbis ott kezdődtek.

Ebben a könyvben Lajos már csak az emlékek formájában kerül képbe. Emlékei pedig mind a 12 szereplőnek vannak. A társaság igen grafomán lehetett, mert a legtöbb ember írásban rögzítette ezeket az emlékeket naplók, könyvek, levelek, emailek novellák formájában. Azonban nem elég, hogy rögzítették, de meg is őrizték őket.

Ez azért fontos, mert felmerült a gyanú, hogy a Lajos már nem él és valaki a 12 tyúkból tette el láb alól. És a sok szerelem miatt mindenkinek lehet rá oka.

Az önjelölt detektív minden szereplőnek szentel egy fejezetet, összegzi amit megtudott, felállítja az elméletet, majd minden másképpen alakul, de egyáltalán nem izgalmasan. A vége nagyon béna. Valami ilyesmi:

-Szerintem ő a gyilkos.

-Nem, én vagyok.

-Ja, akkor jó.

Szerintem túl sok volt a 12 szál, nagyon nehezen kapcsolódtak össze és lett belőle kerek történet. Vagy talán nem is lett.  Legalábbis nálam nem. Talán Watsonnál.

Még szerencse, hogy csak antikváriumi árat fizettem érte. Nem kell valakinek?

Tovább