Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

Nekem mindenesetre feltűnt. Az egészben talán az a legkülönlegesebb, hogy a bejelentkezéskor elmondják kacifántos nevét, feltűnik a képernyőn – majd magyarul szólal meg.

Azért vettem kezembe ezt a könyvet, hogy megtudjam miként kerül ezekre e helyekre és hogyan lehet olyan helyeken forgatni, ahol az ott lakók is csak félve merészkednek elő.

Minden úgy kezdődik, hogy kap egy telefonhívást: “Hesna, el kellene menni…”. Ezután indul a csomagolás, felszerelés összekészítése. A reptéren ugyanazokba a korlátokba ütköznek, mint minden más földi halandó: fizet a többletsúlyért a szűkös keretből vagy könnyít a csomagon.

Érkezése után, de sokszor már előtte is előveszi kapcsolatait. Segítségükkel megtalálja a megfelelő helyi szálakat, akik segítenek majd neki eljutni/bejutni a legvadabb helyekre is.

A nap végén irány a közvetítőközpont, fésülködés, stopper indítás majd egy percbe kell belesűríteni mindent, ami aznap történt. Ha vége, akkor egy kis alvás majd indul a következő – hasonló – nap.

Talán ez a özvetítőközpontot a legfurcsább hely: egy teljes iparág épül a háborús tudósításokra. Itt kitelepült stúdióban lehet műholdas kapcsolatot és boxot bérelni a bejelentkezésekre. Ha a háború véget ér, akkor mindent felpakolnak és mennek a következőbe. Az emberiség egyenlőre gondoskodik a megélhetésükről.

Menyugtató hogy nem csak engem mint nézőt, hanem magát a riporert is foglalkoztatja a kérdés: meddig hír a hír, hol van a határ a hír és az ott élők magánélete között… Hol kezdődik a szenzációhajhászás…

Azt hiszem ezek után már nem kell leírnom, hogy a könyvet nem találtam viccesnek és ki sem olvastam.

Kb. 400 Ft-ért vettem a Guttenberg téren egy utcai antikvárium pult alatti dobozából. Abban bíztam, hogy valami rejtett kincsre bukkanok és közben Írországról is megtudok valamit. Pedig éppen a halálos ítéletemet írtam alá.

Ilyen kéket még 400-ért is elhoztam volna.

Boszniában játszódik a háború idején, egy Višegrad nevű városkában. Aleksandar egy fiatal fiú, akinek több nehézséggel is meg kell küzdenie a felnőtté válás előtti és utáni pillanatokban:

Először is az az élet,amit a rendszerváltás előtt megszokott, a megismert értékrend felborul. Ami előtte követendő volt hirtelen rossz lett. Mindez még azelőtt, hogy magától megismerte volna az elbukott rendszert és saját maga vonhatta volna le a következtetés.

Másodszor jött a háború. Számára eleinte csak távoli dolog volt, nem is igazán értette meg mi az. Aztán ahogy közeledett egyre furcsább dolgokat figyelt meg a világban és próbálta őket megérteni – hiszen senki sem magyarázta el neki, hogy ez mi: Azzal kezdődött, hogy ismerős családok költöztek el a környékről. Kiderült, hogy vannak jó nevek és rossz nevek. Megtudta, hogy neki jó neve van. Általában a rossz nevűeknek kellett tartani valamitől. Egyes szülől egyenesen leragasztották a gyermekeik fülét, hogy azok ne álljanak el. Csupa rejtély.

Aztán a háború megérkezett és még több érthetetlen dolog történt – de megmentett egy lányt azzal, hogy a megfelelő pillanatban jó nevet mondott helyette.

Harmadik gond a háborúban elmenekülteknek a dilemmája. Érdemes-e hazatérni és keresni a régi értékeket? Hová lettek azok az emberek, akikkel neki semmi gondja nem volt, de mégis üldözték őket. Hová lett az a lány, akit megmentett – most már tudja, hogy a haláltól?

Hát erről szól ez a könyv. Nem állítom, hogy életem legjobb könyve. Elbeszélésmódja kissé zavaros, de talán ezzel próbálja a szerző érzékeltetni a zavaros helyzetet vagy a gyermeki értetlenséget. Néha csapong és beletelik egy-két oldalba is, mire kiderül éppen mikor és hol vagyunk. De azért szerettem olvasni.

Végül mindenki biztosan kíváncsi, hogy miként szereli a katona a gramofont. Azt hiszem ez egy olyan kép, ami az egész háború brutalitását és a katonákban lévő felsőbbrenűségi érzést a lehető legjobban szemlélteti:

A gramofon nem akar megszólalni, a katona megütögeti, rázogatja minden hatás nélkül. Ekkor pisztolyát a gramofon csövébe dugja… Hogy megszólal-e? Hát ehhez már el kell olvasni a könyvet.

Fülszöveg:

Aleksandar Višegradban, egy kis bosnyák faluban nő föl. Képességvarázsló, a horgászművészet főelvtársa és folyamszónok. Legnagyobb tehetsége azonban a történetek kitalálásához van. Eszébe sem jut, hogy leragadjon az iskolai fogalmazások témáinál, ugyanis dédszüleinél túlságosan őrült aratóünnepségeket lát, túlságosan lenyűgözőnek találja a megcsalt férjek ámokfutásait, és túlságosan hihetetlennek a Drina folyó vallomásait. Amikor a háború kegyetlen hengere Višegradra is rágördül, az Aleksandar által ismert világ nem képes ellenállni neki: a családnak menekülnie kell.

A történet Kínában játszódik, ahol egy megszorult vidéki család végső megoldásként eladja leánygyermekét, hogy az árából tovább tudják tengetni életüket.

Persze ha valaki nem olvassa a fülszöveget, akkor annak két szálon indul a történet: egy idilli vidéki családban, valamint egy nagybátyjával a buszon ülő kislánnyal.

A két szál egymást váltogatva halad, amíg utolérik egymást és megtörténik az adásvétel.

A kislánynak megdöbbentő “kalandokat” kell kiállnia, sodródik a felnőttek világában és a régi családjának szép napjairól álmodozik. A szerencse többször is a segítségére siet, de ahhoz hogy legközelebb is mellé tudjon majd szegődni, időnként el is hagyja.

Spoiler nélkül nehéz többet írni. Nagyon izgalmas könyv, néhány óra alatt a végére lehet jutni. A minősége is remek, nagyon jók a kissé vastagabb lapok.

Talán még azt azt tenném hozzá, hogy könyv kezdetekor meg voltam győződve róla, hogy régebben játszódik a történet. Azonban ahogy haladtam úgy tűnt egyre lehetségesebnek, hogy ez bizony nem a múlt, hanem akár a jelen is lehet…  Így viszont már ijesztő is a könyv. (Aztán persze a fülszöveget a végén teljesen elolvasva nyilvánvaló lett, hogy ez tényleg ma játszódik.)

Fülszöveg:

“Nagy nap ez a mai. Mától fogva megtanulod, hogy magad boldogulj az élet zavaros örvényében…” Lu Sze-jen még csak tizenegy éves, nem csoda, ha csupán annyit ért ebből a szívtelen kijelentésből, hoy mostantól semmi sem lesz olyan, mint eddig volt. Így kezdődnek egy kínai kislány kalandjai, aki a nagyvárosba kerül, és egy ismeretlen világban kell helytállnia, ahol csak a saját leleményességére számíthat. E modern Árvácska vagy Twist Olivér történet napjaink Kínájába vezet bennünket, egy olyan országba, amelyről sokat hallottunk, de keveset tudunk. Ebben a mesében nincs se kínai nagy fal, se olimpiai készülődés, csak egy melegszívű, szeretetéhes kislány, akit egyik napról a másikra elszakítanak a családtól, a falujától, és olyan világba kerül, amely legalább annyira új a számára, mintha egy idegen földrészre csöppent volna. Egy gyerek magára marad az ismeretlen felnőttek közt, nem bízhat mások segítségében, csak a saját erejében, kitartásában, álmaiban. Nem törődik bele a helyzetébe, nem adja föl a reményt, hogy egyszer újra hajóra szállhat, és hazajuthat az övéihez.

Christopher megtalálja a kutyát (a kutyát egyébként Wellingtonnak hívják és a szomszéd néni a gazdája), majd elhatározza, hogy kinyomozza ki tette. Ez egy átlagos kisfiúnak sem lenne egyszerű feladat, azonban Cristopher minden, csak nem átlagos: autista.

Más szemmel nézi a világot, mint mi. Ha valami logikus, akkor azt nagyon könnyen megérti és eltárolja. Ha valami egy kis képzettársítást igényel, akkor igen kemény logikus gondolkodással talán meg tudja oldani a korábbi tapasztalatai alapján, de sokszor kerül így zsákutcába.

Miféle zsákutcák ezek? Az emberi arcok “olvasása” számára bonyolult feladat. Egy felvont szemöldök vagy egy ráncolt homlok semmit sem mond, hacsak nem tudja összepárosítani azt az iskolában tanult smile-gyűjteményével és az alapján megoldani ezt a feladatot.

Egy metafora megértése sem könnyű a számára: “Szeme mint az acél, szikrát úgy hányja” – hiszen az ember szeme nem hány szikrát. (A hasonlatokkal már más a helyzet. Azokban van könnyen érthető kapcsolat a két rész között, így azokat szereti: “Bolyhos felhők vonultak az égen, mint megannyi hófehér bárányka.“)

Emellett van még neki szigorú napirendje, szabályai (pl. idegenekkel nem beszélünk) és jól ismert környezete. Mindezek segítik őt a mindennapi életben.

Az új helyek iszonyú terhet jelentenek a számára, mert mindent meg kell figyelnie. Ha a megfigyelendő dolgok már elviselhetetlen szintre érnek, akkor könnyen pánikba kerül és próbálja ismét elfogadható méretűre zsugorítani a világot (becsukja a szemét, visít…). Szóval nem könnyű vele, persze ez nam az ő hibája.

A nyomozás jól halad, talán nem nagy spoiler ha elárulom, hogy ki is nyomozza a tettest, de addig még soksok esemény történik vele, sok számot  köbre emelünk még nyugtatásképpen és azt hiszem kevésszer fogjuk letenni a könyvet. Ha stílusosak akarunk lenni, akkor olvassuk el a könyvet 2szerre, 3szorra, 5szörre – de semmiképpen sem 4szerre, mert az nem prímszám.

Nagyon jó könyv, nagyon jól visszaadja egy autista fiú életét és gondolatmeneteit.

Fülszöveg:

A tizenötéves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekrõl. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Ûrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem õ a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója – egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.

Így kezdõdnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az õ, mind a szülei életében…

Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnõtteknek egyaránt.

Az angliai Oxfordban élõ Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzõje, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában elsõ felnõtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt idõszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

Van 12 barátnő, akik közé bekeveredett egy Lajos. A 12 nő szinte mindegyikének volt szerelmi dolga ezzel a Lajossal. Volt, aki csak szerette volna úgy szeretni, de a többség el is jutott vele vízszintesbe.

Gyanítom, hogy mindezek az események a korábbi, Café-X című könyvben történtek, vagy legalábbis ott kezdődtek.

Ebben a könyvben Lajos már csak az emlékek formájában kerül képbe. Emlékei pedig mind a 12 szereplőnek vannak. A társaság igen grafomán lehetett, mert a legtöbb ember írásban rögzítette ezeket az emlékeket naplók, könyvek, levelek, emailek novellák formájában. Azonban nem elég, hogy rögzítették, de meg is őrizték őket.

Ez azért fontos, mert felmerült a gyanú, hogy a Lajos már nem él és valaki a 12 tyúkból tette el láb alól. És a sok szerelem miatt mindenkinek lehet rá oka.

Az önjelölt detektív minden szereplőnek szentel egy fejezetet, összegzi amit megtudott, felállítja az elméletet, majd minden másképpen alakul, de egyáltalán nem izgalmasan. A vége nagyon béna. Valami ilyesmi:

-Szerintem ő a gyilkos.

-Nem, én vagyok.

-Ja, akkor jó.

Szerintem túl sok volt a 12 szál, nagyon nehezen kapcsolódtak össze és lett belőle kerek történet. Vagy talán nem is lett.  Legalábbis nálam nem. Talán Watsonnál.

Még szerencse, hogy csak antikváriumi árat fizettem érte. Nem kell valakinek?

Fülszöveg:

Lajos eltűnt. Hiába küld úti beszámolókat Prágából, Isztambulból vagy Indiából, a leveleket mintha nem ő írná, a hangja hamisan cseng, a stílus nem rá vall. Valaki szerepet játszik, és a bolondját járatja velük. Valaki lajosabb akar lenni Lajosnál…

Ágota – a nagy elődöt, Agatha Christie-t megidézve – próbál a rejtélyes gyilkos (gyilkosok?) nyomára bukkanni. Felkeresi barátnőit, regényrészletek, e-mailek, levelek és naplóbejegyzések sorát olvassa el, amikből kiderül, az egykor ártatlannak hitt barátságok mögött szerelemféltés, árulás, irigység, bosszú (és ami bűnt ismer még a női szív) munkálkodott, és mindez egy férfi miatt…

A Maffia-Klub lírai vallomások sora, tizenkét nő monológja, akik egykor főiskolai barátnőkként, sőt elválaszthatatlan “maffiázókként”, a Café X félvilági díváiként habzsolták az életet, és akik évek múltán – félresikerült, elszalasztott, beteljesült és romba dőlt szerelmekkel a szívükben – újra összejönnek, hogy megfejtsék annak a férfinak a titkát, akihez mindannyiuknak köze volt; az imádott, gyűlölt, vágyott és halálra ítélt Lajos eltűnésének rejtélyét.