Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

Kicsit tétováztam, mert nem éreztem, hogy Horn Gyula tevékenységének a leírása különösebben le tudna kötni. Másrészt abban az időben az iskola miatt nem sokat foglalkoztam a politikával mert nem is érdekelt, ezért jó ötletnek tűnt egy kis áttekintést nyerni.

Horn Gyula nem lehetne a barátom, még ha könyörögne sem, ugyanis robotokkal nem barátkozom. Márpedig a könyv alapján Horn Gyula egy önző robot.

A könyv 333 oldalán keresztül egyetlen alkalommal sem voltak emberi érzelmei. Mindig mindent pontosan elvárt és elvégzett, a legkisebb pontatlanság és figyelmetlenség is felizgatta.

Persze az ország érdeke egy ilyen politoholic vezető és a többi miniszterelnökök könyvét nem olvastam. Így nem tudom őket összehasonlítani.

Nekem szimpatikusabb lenne egy emberi érzelmekkel rendelkező miniszterelnök. Akkor talán még robotként is lehetne a barátom.

Ennek ellenére érdekesnek találtam a könyvet, mivel bepillantást engedett a parlamenten belüli munka folyamatába a számítógépek előtti iktatós/papíros időkben. Az is bebizonyosodott, hogy a titkárnőknek (itt asszisztenseknek) komoly befolyásuk van a  főnöki szobában meghozandó döntésekre. Ha a titkárnőknek lenne egy földalatti mozgalmuk, akkor napokon belül megoldhatnák akár a globális felmelegedést vagy a pénzügyi válságot. Közben a főnökök azt hinnék, hogy ezt ők maguk érték el.

Az olvasás közben folyton az járt a fejemben, hogy mik azok a részek, amelyek nem kerültek be a könyvbe, mert titok vagy Horn Gyula kihúzatta. Talán egyszer véletlenül elmosolyodott, de nem meri beismerni?

Pedro Juan nem változott meg. Igazság szerint egyetlen kislemez az egész élete, amelyet újra és újra lejátszik nekünk ez a könyv:

Meglát egy nőt, megítéli hogy le akar-e feküdni vele (99%) és aztán legtöbbször meg is teszi. (Aztán a B-oldalon egy kicsit éhezik, dolgozik, majd ismét A-oldal)

Persze mindehhez ő kevés lenne, mert a másik oldalnak is benne kell lennie. Ezzel azonban nem szokott gond lenni: “A rabszolgád akarok lenni, papito. Kötözz meg! Itt a kötél, meg egy bőröv. Azt akarom, hogy üss meg, hogy négy férfival baszass meg egyszerre. Kurva akarok lenni, és a szemed láttára akarok lefeküdni azokkal a pasikkal. Ah, élvezz engem. Nézd csak, milyen kemény seggem van. Ez a tiéd, te buzi, a tiéd. Ha akarod, leszbi leszek a kedvedért. Keress egy szép fehér lányt, és meglátod, hogy fölfűtöm neked. A te rabszolgád akarok lenni, papi. Üss meg! Korbácsolj meg, papito! Harapj! Hagyd rajtam a fogad nyomát! Dugd be az ujjad a seggembe.”

Közben megfejtettem a könyv születésének körülményeit: Gutiérrez bácsihoz bekötötték az internetet és rákattant a pornófilmekre. Ezek annyira megvezették, hogy már csak ezen a ködön keresztül tudja a világot nézni, minden értelmes gondolatát átszövi.

A könyv végére azonban már ebben a ködben sincsenek új ötletei, Pedro Juan is elfárad, megállapodik egy nőnél (persze ettől nem lesz monogán). Aztán a könyv legvégére teljesen el is tűnik a könyvből, az utolsó fejezetekben új szereplők jelennek meg egy-egy epizód elejéig. Ki tudja ezt követni?

Csak azért olvasható a könyv, mert az ember kíváncsi még, hogy mit lehet még kihozni ebből. Elárulom: semmit.

Kettes tanulság: nem szabad a borító alapján kkönyvet venni. Mert ennek szép a borítója.

Fülszöveg:

“Ha az ember feje felett ciklonok vonulnak, és lába alatt feneketlen szakadék tátong, ha minden összeomlani látszik, célja csak egy lehet: túlélni valahogyan. Pedro Juan egy régi bérház tetején lakik, Havannában. Körülötte jó ideje a feje tetejére készül állni a világ, de legalább van rálátása a dolgokra -szó szerint és képletesen is-, a városra és lakóira, az alant zajló életre.
A helyszín tehát Kuba, a 90-es évek. A Szovjetunió összeomlása után éhínség, munkanélküliség, nyomor tombol a “kommunista paradicsomban”, de mindezek mellett és mindennek dacára boldogságot csempész a szívekbe a féktelen vigasság és a túláradó, fülledt erotika. Hiszen másként talán túl sem lehetne élni. Az egyik percben Pedro Juan nyakig süpped a mocsokba, a másikban latin zene, rum, marihuána és milliónyi nő illata repíti távol az átpolitizálódott hétköznapoktól.
A könyv szerzője egy olyan világot mutat be, amelyről csak foszlányokban lehetnek elképzeléseink. Történeteit a félreismerhetetlenül nagy írók tehetségével és változatos eszköztárával meséli el.”

Feleségemet külön kérem, hogy itt hagyja abba az olvasást. Ha anyukám netán olvasná, akkor ő is.

Szalonképes: OFF

Ebből a könyvből az derül ki számomra, hogy Kuba egy óriási swinger parti. Rey már kiskorától kezdve nyilvánosan maszturbál sztereóban a bátyjával a tetőn, miközben az idősebb szomszéd lányt bámulják. Aki mellesleg kurva és ez a szituáció még legyezgeti is a hiúságát, szóval ha a duettet észreveszi képes nekik félmeztelenre levetkőzni, hogy a melleit is láthassák.

Két maszturbálás között enniük nem nagyon van, néha bezárják őket a szekrénybe, folyton koszosak, de számukra ez a természetes.

Egy ilyen alkalommal balszerencsék balszerencsés sora után Rey árvaházba kerül. Ahol szintén a szex körül forog az élet – megvannak a köcsögök és néha rájuk is fanyalodik. De erre azért ő sem büszke.  Persze kiszabadul és – még mindig gyerekként – önálló életet kezd. Büszkesége a farka (persze ő csak fasz-ként emlegeti), ami nagy, strapabíró és még két gyöngyöt (csapágygolyót) is beültetett az árvaházban, mert azért majd megőrülnek a nők.

Szabad élete során különböző társak mellé csapódik, de minden kapcsolatának a lényege a szex. Szex, kúrás, baszás, szopás, seggbe, nemseggbe, mindehol, mindenkivel. Legyen az nő vagy férfi (na jó, transzvesztita), frissen mosdott (nem kedveli) vagy több napos (hetes) izzadságtól bűzlő, szőrtelen vagy szőrös. Nem számít az életkor, az egykori szomszédasszony (a kurvának az anyja az elejéről) ugyanúgy megfelel, mint egy vele hasonló korú, de lehet akár félkegyelmű is.

Az éjszakai Havanna a könyv alapján megdöbbentő. Mindenhol zsebhokisok és kukkolók. Persze ez nem véletlen, mert rengetegen szexelnek a szabadban, szóval van mit nézni. Talán azért, mert a lakásokban a kelleténél többen laknak és nem kapnák meg azt a magányt, amit itt az idegenek között az ismeretlenségből fakadóan igen. Emellett persze mindenki végtelenül büszke is a szexualitására és a teljesítményére.

Kalandjai során rengeteget éhezik, keveset dolgozik, sokat kefél (érstd: folyton), sokat veszekszik alkalmi kapcsolataival azok “félrelépései” (megélhetési szex)  miatt, de ő gondolkodás nélkül félrelép minden lehetséges alkalommal. A jövőre sosem gondol, mindig elkölti minden pénzét alkoholra és kábítószerre. Ha még marad egy kicsi, akkor azon ételt is vesz.

Mi a jó ebben a könyben? Nem tudom. Annyira nem jó. A nyersessége ragadja magával az embert és olvasás közben abban bízik, hogy ilyen hely nem létezik, ezek biztosan túlzások. Én kiolvastam. És most leírtam.

Szalonképes: ON

Fülszöveg:

Reynaldo Havannában él, és mivel a beceneve (Rey) “király”-t jelent, pimaszul úgy mutatkozik be mindenkinek, hogy ő Havanna királya. Ez az egyetlen tulajdona: a neve. És az emlékei, melyektől egyre csak szabadulni akar. Nincstelenként tengeti napjait Havanna számtalan nincstelenjének társaságában, ahol lassan a női és a férfi test az egyedüli dollárkompatibilis Árucikk. Ahol hősünk tizenévesen már harmincasnak néz ki, és még életében nem evett húst, egyetlen ruhája van, amit éppen visel, és ha semmi sincs a zsebében, akkor kéreget vagy lop. Váltogatja a nőket, a csodálatosan romlott mulatákat és negritákat, akik kitartják, de nem képes feldolgozni, hogy osztozni kénytelen rajtuk a turistákkal, meg nagyjából mindenkivel, aki egy pohár italt tud fizetni nekik. Kuba látszatra maga a paradicsom, a Karib-tenger gyöngyszeme, miközben lakosai éhségüket és nyomorukat a bujaság mámorába fojtva, egymás testét a végletekig kihasználva várják és kísértik a halált, mely a nevüket is eltörli, betemetve az emlékeket. Gutiérrez kegyetlen világában minden érinthető és szagolható, a regény közel hozza mindazt, ami távolról akár élhetőnek is tűnhetne. Nem óv meg minket önmagától, felemészti az egzotikus kliséket, és olyan nyomot hagy a gyomrunk táján, amilyenre csak igazán kivételes alkotások képesek.

Ilyen kéket még 400-ért is elhoztam volna.

Boszniában játszódik a háború idején, egy Višegrad nevű városkában. Aleksandar egy fiatal fiú, akinek több nehézséggel is meg kell küzdenie a felnőtté válás előtti és utáni pillanatokban:

Először is az az élet,amit a rendszerváltás előtt megszokott, a megismert értékrend felborul. Ami előtte követendő volt hirtelen rossz lett. Mindez még azelőtt, hogy magától megismerte volna az elbukott rendszert és saját maga vonhatta volna le a következtetés.

Másodszor jött a háború. Számára eleinte csak távoli dolog volt, nem is igazán értette meg mi az. Aztán ahogy közeledett egyre furcsább dolgokat figyelt meg a világban és próbálta őket megérteni – hiszen senki sem magyarázta el neki, hogy ez mi: Azzal kezdődött, hogy ismerős családok költöztek el a környékről. Kiderült, hogy vannak jó nevek és rossz nevek. Megtudta, hogy neki jó neve van. Általában a rossz nevűeknek kellett tartani valamitől. Egyes szülől egyenesen leragasztották a gyermekeik fülét, hogy azok ne álljanak el. Csupa rejtély.

Aztán a háború megérkezett és még több érthetetlen dolog történt – de megmentett egy lányt azzal, hogy a megfelelő pillanatban jó nevet mondott helyette.

Harmadik gond a háborúban elmenekülteknek a dilemmája. Érdemes-e hazatérni és keresni a régi értékeket? Hová lettek azok az emberek, akikkel neki semmi gondja nem volt, de mégis üldözték őket. Hová lett az a lány, akit megmentett – most már tudja, hogy a haláltól?

Hát erről szól ez a könyv. Nem állítom, hogy életem legjobb könyve. Elbeszélésmódja kissé zavaros, de talán ezzel próbálja a szerző érzékeltetni a zavaros helyzetet vagy a gyermeki értetlenséget. Néha csapong és beletelik egy-két oldalba is, mire kiderül éppen mikor és hol vagyunk. De azért szerettem olvasni.

Végül mindenki biztosan kíváncsi, hogy miként szereli a katona a gramofont. Azt hiszem ez egy olyan kép, ami az egész háború brutalitását és a katonákban lévő felsőbbrenűségi érzést a lehető legjobban szemlélteti:

A gramofon nem akar megszólalni, a katona megütögeti, rázogatja minden hatás nélkül. Ekkor pisztolyát a gramofon csövébe dugja… Hogy megszólal-e? Hát ehhez már el kell olvasni a könyvet.

Fülszöveg:

Aleksandar Višegradban, egy kis bosnyák faluban nő föl. Képességvarázsló, a horgászművészet főelvtársa és folyamszónok. Legnagyobb tehetsége azonban a történetek kitalálásához van. Eszébe sem jut, hogy leragadjon az iskolai fogalmazások témáinál, ugyanis dédszüleinél túlságosan őrült aratóünnepségeket lát, túlságosan lenyűgözőnek találja a megcsalt férjek ámokfutásait, és túlságosan hihetetlennek a Drina folyó vallomásait. Amikor a háború kegyetlen hengere Višegradra is rágördül, az Aleksandar által ismert világ nem képes ellenállni neki: a családnak menekülnie kell.

Van 12 barátnő, akik közé bekeveredett egy Lajos. A 12 nő szinte mindegyikének volt szerelmi dolga ezzel a Lajossal. Volt, aki csak szerette volna úgy szeretni, de a többség el is jutott vele vízszintesbe.

Gyanítom, hogy mindezek az események a korábbi, Café-X című könyvben történtek, vagy legalábbis ott kezdődtek.

Ebben a könyvben Lajos már csak az emlékek formájában kerül képbe. Emlékei pedig mind a 12 szereplőnek vannak. A társaság igen grafomán lehetett, mert a legtöbb ember írásban rögzítette ezeket az emlékeket naplók, könyvek, levelek, emailek novellák formájában. Azonban nem elég, hogy rögzítették, de meg is őrizték őket.

Ez azért fontos, mert felmerült a gyanú, hogy a Lajos már nem él és valaki a 12 tyúkból tette el láb alól. És a sok szerelem miatt mindenkinek lehet rá oka.

Az önjelölt detektív minden szereplőnek szentel egy fejezetet, összegzi amit megtudott, felállítja az elméletet, majd minden másképpen alakul, de egyáltalán nem izgalmasan. A vége nagyon béna. Valami ilyesmi:

-Szerintem ő a gyilkos.

-Nem, én vagyok.

-Ja, akkor jó.

Szerintem túl sok volt a 12 szál, nagyon nehezen kapcsolódtak össze és lett belőle kerek történet. Vagy talán nem is lett.  Legalábbis nálam nem. Talán Watsonnál.

Még szerencse, hogy csak antikváriumi árat fizettem érte. Nem kell valakinek?

Fülszöveg:

Lajos eltűnt. Hiába küld úti beszámolókat Prágából, Isztambulból vagy Indiából, a leveleket mintha nem ő írná, a hangja hamisan cseng, a stílus nem rá vall. Valaki szerepet játszik, és a bolondját járatja velük. Valaki lajosabb akar lenni Lajosnál…

Ágota – a nagy elődöt, Agatha Christie-t megidézve – próbál a rejtélyes gyilkos (gyilkosok?) nyomára bukkanni. Felkeresi barátnőit, regényrészletek, e-mailek, levelek és naplóbejegyzések sorát olvassa el, amikből kiderül, az egykor ártatlannak hitt barátságok mögött szerelemféltés, árulás, irigység, bosszú (és ami bűnt ismer még a női szív) munkálkodott, és mindez egy férfi miatt…

A Maffia-Klub lírai vallomások sora, tizenkét nő monológja, akik egykor főiskolai barátnőkként, sőt elválaszthatatlan “maffiázókként”, a Café X félvilági díváiként habzsolták az életet, és akik évek múltán – félresikerült, elszalasztott, beteljesült és romba dőlt szerelmekkel a szívükben – újra összejönnek, hogy megfejtsék annak a férfinak a titkát, akihez mindannyiuknak köze volt; az imádott, gyűlölt, vágyott és halálra ítélt Lajos eltűnésének rejtélyét.