Olvasónapló

Miközben mindenki járja a világot (itt meg itt) én itthon üldögélek és arról olvasok, hogy miként is működnek a hotelek a recepcióspult másik oldalán.

A fülszöveg szerint hihetetlenül óriási titkokat fogok megtudni a hotelekről, mert a szerző a hotel szakma már minden lehetséges zugában dolgozott. (Ezt azért annyira nem sikerült átadnia, mivel a könyvben két hotelben és három pozícióban ismerhettük követhettük őt. Oké, sok évig.)

Én is sokszor szálltam már meg hotelekben sokfelé a világban és szeretem azt hinni, hogy  egy kicsit már sikerült kiismernem őket. Gondoltam ennek a leellenőrzésére kitűnő lehetőség ez a könyv. Emellett biztosan olyan trükköket fogok  tanulni belőle, amelyeket majd alkalmazva a recepciónál sorban álló többi vendég ámuldozva memorizálja a mondataimat és gesztusaimat, hogy legközelebb majd ő is megkapja a jobb lakosztályt, az ingyen újságot vagy ne-adj-isten az ajándék rózsát a szobájába.

Na mi kell ehhez?  Mi a trükk? Ez már elég korán kiderül:

• A hotelben a recepciós az isten, mindent el tud intézni – ha van rá motivációja.
• A motivációnak nincs sok formája, leginkább papírra nyomott számok formájában adják hitelkártya köré csavarva vagy marokba simítva. Esetleg csinos lányok kedves mosolya is számít, de ennyi.

Ez azért nem akkora újdonság, de a szerző szerint ha a vendég nem motivál akkor éhen hal a bellman, a concierge és a valet boy is. Ha ők nem is, akkor a családjuk biztosan. Tehát aki egyedül húzza be a bőröndjét a liftbe, az smucig, megérdemli a lift melletti vakablakos szobát, “Mert már minden szobánk foglalt”.

Ezen kívül van több kisebb trükk is, de ezek leginkább hazugságokon alapulnak (a vendég részéről), ezért nem szimpatikusak. (-Előfizettem a filmre, de a felénél lefagyott. -Újraindítsam? -Hagyjuk, már késő van. -Akkor leveszem a számláról. -Köszönöm)

Van viszont két rejtély, amelyeknek a megfejtését titokban vártam a könyvtől  de hiába, valószínűleg nem mondhatta el. A hotelszakma egyszerűen kiátkozta volna:

• Miért kell körben betuszkolni a paplant az ágy alá?
• Melyik két réteg közé kell befeküdni?

Végül egy találós kérdés: Mi történik ha megfogadom a könyv tanácsait, tekerek motivációt a hitelkártyámra és azt mosolyogva orbit rágó illatú lehelettel átnyújtom a japán recepciósnak?

Segítség: A japán taxis képes kiugorni az autóból és utánam szaladni az apróval…

ui: Volt egy turbános bellman Pekingben, aki annyira szimpatikus és kedves volt, hogy nem tudtam nem adni neki motivációt. Kivettem egy papírötöst a kínai pénzeim közül és odaadtam (általában 10 jüan volt maga a taxiút, így értelmes összegnek tűnt) Ránézett, eltette, visszamosolygott kedvesen és kinyitotta a taxi ajtaját mint előtte is bármelyik nap. A mosolya viszont ezt követően minden reggel érezhetően nagyobb volt, mintha megörült volna hogy lát. Szóval jól befektettem azt a pénzt.

Néhány nap múlva kiderült, hogy a papír-ötös a legkisebb fém-egyesnek is csak a töerdékét érte… 50 fillért. Ezért volt minden azt követő reggelen még szélesebb a mosolya: rajtam röhögött.

Steve Jobs halála óta rendszeresen találkozom vele, szinte minden reggel és este. Összejárni ugyan nem szoktunk, de egy a barátságunkat megerősítő pillantást azért mindig váltunk.

Kicsit csalóka ez a kapcsolat, mert ez a nyugodt “életmód” nem volt ám jellemző rá, amíg élt. Egész életében megállíthatatlanul az öteleteinek a megvalósításán dolgozott. Ebben nem akadályozhatta meg őt senki és semmi – beleértve a lehetetlent is.

Attól tartva vettem a kezembe a könyvet, hogy egy cenzúrázott életművet fogok olvasni, mert nehezen tudtam elképzelni azt, hogy Steve Jobs a saját rossz hírét biztosan ismerve azt ráadásul még írassa valakivel.

A szerző sikeresen győzött meg ennek az ellenkezőjéről és úgy érzem, hogy a belőle megismert Steve Jobs tényleg az a személy, akit istenítettek és még sokáig isteníteni is fognak.

Sok mindent kiemeltek már az életéből, bármit írnék már közhely lenne, ezért inkább irigylem őt….

Irigylem, de nem a pénzéért vagy a zseniális tudásáért, hanem mert az élete eljutott arra a pontra, ahol ő dönthette el: “Én akkor most íratok egy életrajzot”. És biztosan tudta, hogy az emberek el fogják olvasni. Nem csak azok, iPhone-nal a zsebükben / iPaddel a hátizsákjukban / fehér fülessel a fülükben rohangálnak, hanem a többiek is. Mint én…

Igazság szerint ezt a könyvet kerestem, miközben Hunter-re akadtam, azonban ebből nem találtam meg a magyar verziót.

Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

Egy ismerősöm adta kölcsön ezt a könyvet, akinek az ismerőse írta és az én ismerősöm szerint ez egy jó könyv.

Kicsit tétováztam, mert nem éreztem, hogy Horn Gyula tevékenységének a leírása különösebben le tudna kötni. Másrészt abban az időben az iskola miatt nem sokat foglalkoztam a politikával mert nem is érdekelt, ezért jó ötletnek tűnt egy kis áttekintést nyerni.
Tekintsünk akkor rá

Pedro Juan nem változott meg. Igazság szerint egyetlen kislemez az egész élete, amelyet újra és újra lejátszik nekünk ez a könyv:

Meglát egy nőt, megítéli hogy le akar-e feküdni vele (99%) és aztán legtöbbször meg is teszi. (Aztán a B-oldalon egy kicsit éhezik, dolgozik, majd ismét A-oldal)

Na de egyedül szexelni nem jó, talál majd valakit?