Olvasónapló

Igazság szerint ezt a könyvet kerestem, miközben Hunter-re akadtam, azonban ebből nem találtam meg a magyar verziót.

Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

Ezt egy másik gyerek kapta az itt említett évzárón, érdekesnek gondoltam és én is megszereztem az antiváriumból.

Nagyjából az volt benne, amit vártam. Számomra kevesebb újdonságot mondott, mint azt egy 1980-as évekbeli olvasónak, akik számára Amerika egy távoli világ volt. Talán még Dallas sem volt akkor a TVben.

Azóta sokkal közelebb került hozzánk könyveken, utazásokon, de leginkább a televízión keresztül.

A történetben a 13 éves fiú családjával kiköltözik Amerikába (aza az Egyesült Államokba). Próbál beilleszkedni az ottani életbe, ismerkedik a szokásokkal – azonban nagyon más az élet.

Az amerikaiakról ma élő sztereotípiák már ebben a könyvben is megtalálhatóak: hamburgert esznek, ráadásul sokat. Tévéznek, ráadásul sokat, pedig minden 5 percben reklámmal szakítják meg a TV műsort. Moziba inkább enni járnak. Az oktatási színvonal alacsony. A rendetlen viselkedést nem tűrik (és itt nem bűncselekményekről van szó), mindennek megvan a maga büntetése. A rendőröknek igen nagy tekintélyük van. Ezekhez mind van egy-egy történet is és ettől lesz érdekes a könyv.

Az iskolások életébe is beleshetünk egy kicsit, megismerjük a diákcsínyeket, partykat, éjszakai kalandokat.

A végén utazgatunk is egy kicsit Amerikában (Hawaii, Mexikó).

Pár órás olvasmány. Talán azért tetszett, mert itt-ott megadta azt az érzést, hogy “jé ez tényleg így van, tanúsíthatom”.

Tovább

Sosem próbáltam még elbeszéléseket olvasni és ezt sem kezdtem volna el, ha a kezembe nem nyomja valaki, akitől már sok jó könyvet kaptam.

Az első elbeszélés után éreztem, hogy ez egy jó könyvnek ígérkezik. Kicsit talán tartottam is tőle, hogy nagyon magasan kezdett és nehéz lesz ezt a színvonalat tartani, de nem volt vele gond. Sőt.

Nem tudom vele estek-e meg ezek a kalandok (állítólag a legszemélyesebb történetek), vagy csak úgy potyognak belőle. Mindnek a végén azt éreztem hogy NA NEHOGY MÁR MOST LEGYEN VÉGE! Szívesen olvastam volna tovább is a 4-5 oldal alatt megismert és megkedvelt szereplőkről. Mind megérdemelne egy-egy könyvet.

Tóth Krisztinának a honlapja alapján még több kötete is van, majd vetek még azokra is egy pillantást.

Tovább

“A liftaknával szemközt mindegyik emeleten ott meregette szemét az óriási arc a falra szegezett plakátról. Olyan arckép volt, amelyet úgy rajzolnak meg, hogy a tekintete mindenhová követi az embert, akárhonnan nézi. NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART – hirdette az arc alatt a felírás.”

Régen olvastam már angol nyelvű könyvet és valamiért úgy gondoltam, hogy jó lenne ezt a könyvet angolul elolvasni. Utólag visszatekintve annyi előnye volt, hogy így később adtam fel az olvasást – már csak az appendix newspeak tanulmányát nem olvastam el.

Maga az olvasás is egy hosszú folyamat volt, de ennek oka leginkább az ebook formátum volt: PDA-n könyvet olvasni nem a legkényelmesebb…

Tovább