Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából.

Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében.

Jó volt újra angolul olvasni, jó volt hogy sokkal jobban megértettem még a szlenget is, mint azt vártam volna. Kicsit beletanultam a motorkerékpárok szakkifejezéseibe is, megtanultam mi az a fender és a full dresser.

Sonny előadásmódja sokkal élvezetesebb, mint Hunteré volt. Valószínűleg őt nem kötötte a gonzó hírnév. Neki ráadásul nem 2-3 évnyi történésekből kell megtöltenie egy könyvet, hanem egy egész életnyi alapanyaga volt.

Ennek az életnek szinte minden napjára jut olyan esemény, amelyet a hivatali szerveknek jegyzőkönyvben kell rögzíteniük. Provokció, polgárpukkasztás, céltalan rombolás vagy egyszerűen csak egymás durva ugratása mindig elősegíti ennek bekövetkeztét a csendesebb napokon is.

A sok-sok jegyzőkönyv miatt szinte törvényszerű, hogy időnként hiba csúszik a számításaikba és mindegyikük töltött több/kevesebb időt börtönben is. Ettől azonban nem esnek kétségbe és kikerülve még elsimertebb Angyalok lesznek.

Semmit sem tudunk meg az Angyalok másik oldaláról, arról amit nem a motorokon töltenek, hanem munkában vagy családdal. Van egy olyan érzésem, hogy sokuknak már nem is volt másik oldala, ők egyszerűen és örökre angyalok lettek. Legalábbis amíg a földön éltek. Haláluk után erre már kevesebb esélyük volt.

Egy film is készült velük, amelyben “élőben” találkozhatunk a könyben megismert szereplőkkel. Egyikük sem különösebben szép ember.

A film egy jelenetében találtam meg azt az érzést, ami számomra az egész Hell’s Angelt összefoglalja: Sonny berúgja a motorkerékpárját és ebben a mozdulatban benne van az erő, a vadság és bizony a méltóság is…

A legfeketébb fekete humor.

Tényleg sokkal jobb volt mint a Börtöntöltelék, de azért nem bántam különösebben, amikor az utolsó oldalra értem. Azt hiszem végeztem a fekete humorral.

Egyszer aztán hirtelen felindulásból elmentem venni egy könyvet, mert jó lenne már olvasni valamit. A Börtöntöltelék lett a nyertes, de mindjárt az első este beletört a bicskám az Előbeszédbe. Második este is csak odáig jutottam, de már nem volt másik bicskám.

Később erőltetett menetben aztán érezhető  lett a haladás, de akkor egy másik meglepetés ért: folyton egy olyan szereplőre utaltak vissza, aki nálam nem volt meg. Valószínűleg az egyik este már félálmomban jelent meg és a rögzítőszalagok már nem forogtak.

Elhatároztam, hogy most már nem olvasom vissza, ki fogom találni ki ez és meg fogom érteni.  Nem jött be, mert a nem túl izgalmas történet még rosszabb lett. Így kapituláltam és a Nyugati pályaudvar – Pöttyös utca viszonylatban utánanéztem.

Az egész könyvnek az a baja, hogy az élvezhető rész kb. a könyv utolsó harmadába van belezsúfolva, annak is az első kétharmadába. A többi részben folyton háttértörténetekben kalandozunk el túl-on-túl mély részletezettséggel, túl-on-túl hosszan. Mindig annyira, hogy a már lendületet kapó történet ismét kizökkenjen a kerékvágásból.

A könyv előtt azt hittem, hogy én értem és szeretem a fekete humort. Azonban ha ez a könyv tényleg a fekete humor csúcsa, akkor be kell ismerjem nem szeretem, de ami rosszabb nem is értem a fekete humort. (Vagy fordítva: nem értem, de ráadásul nem is szeretem.)

C’est la vie.

Nagy várakozásokkal indultam neki tartott is a lendület egy darabig, de nem végig. Kicsit félretettem majd ismét nekiindultam, de aztán olvastam ezt a leírást róla és rádöbbentem hogy ez egy grammal sem lesz jobb, kár az időért.

Voltak jó és érdekes pillanatai a puszta életének, de az ezek közötti részeken kínszenvedés volt előrehaladni. Egy kicsit segített rajta a kommunista Kína működésébe való beletekintés, a pusztai és a párttag emberek kapcsolata, de nem eleget.

Félbemaradt…

UI: Egy kisebb számítással talán le lehetne vezetni, hogy a milliós siker Kínában mekkora példányszámnak felelne meg Magyarországon és kiderülhetne, hogy ez a millió a  legrosszabb magyar könyveknél is gyengébb.

Fülszöveg:

Az 1960-as évek kulturális forradalma idején játszódó kínai regény messze túlmutat egy politikai rendszer visszásságait bemutató történeten. Csen Csent, a pekingi gimnazistát több társával együtt a mongol pusztára “száműzik”, ahol a diákok pásztorként és csikósként tengetik életüket. Jurtákban élnek, s nekik is éppúgy meg kell küzdeniük az élelemért, mint a puszta őslakosainak, akik “tanult fiatalokként” emlegetik őket. Hamar kiderül azonban, hogy a Pekingből hozott tudás fabatkát sem ér a pusztán. Csen Csen teljesen átértékeli mindazt, amit az iskolában történelemből és irodalomból megtanítottak neki, és tudását összeveti a pusztai öregek bölcsességével, valamint saját, az elemekkel vívott harc közben szerzett tapasztalataival. Megdöbbenve érzékeli, hogy az öregek még egységben látják a világot, amelyben minden élőlénynek meghatározott helye és szerepe van, és keserűen szemlélik azokat a – kulturális forradalom és a gazdasági körülmények által bekövetkező – változásokat, amelyek megbontják ezt az egységet. Az idős pásztorok mellett Csen Csen legfőbb tanítómesterei a sztyeppi farkasok lesznek – először csak az öregek elbeszéléseiből ismeri meg szokásaikat, gondolkodásmódjukat, harci taktikáikat és “farkaslelkületüket”, majd később maga is nevelni kezd egy kisfarkast. Az ember és a farkas konfliktusokat sem nélkülöző, mitikussá növesztett kapcsolatán keresztül Jiang Rong szinte filozófiai mélységekben mutatja be a világ ökológiai válságát, gazdasági anomáliáit és az emberi szellem romlását. Így a regényt záró Epilógus nemcsak a mongol puszta és a sztyeppéről elüldözött farkasok elsiratása, hanem az emberi léleké is.

Azonban akárhányszor vettem ki egyet, mindig beletört a bicskám, mert nem értettem vagy egyszerűen unalmas volt.

Antikváriumi látogatásom során ismét elkapott ez a misztikus érzés és vettem két darabot belőlük – ez lenne az első.

Dél Afrikában játszódik a Holdraszállás idejáben. A történet egy öngyilkosság köré van szőve, ennek kapcsán nyerhetünk betekintést az akkori dél-afrikai fehérek életébe.

Nem azokról a fehérekről van most szó, akik az apartheid pártolói voltak – hanem azokról, akik tettek ellene valamit. Kommunista és egyéb csoportokat szerveztek, Dél Afrika új jövőjéről álmodoztak, feketékkel találkoztak, segítették őket. Ezen kívül…

Ennyi maradt meg a könyvből. Semmi izgalom, lapos kerettörténet, semmi újat nem tudunk meg az akkori emberekről életrükől. Ebből úgy tűnik, hogy ennek a kései polgárvilágnak igencsak unalmas élete volt annak ellenére, hogy sokat kockáztattak ezekkel a szerveződésekkel. Vagy csak a szerző nem tudta ezt visszaadni.

Ha a második RaRe köny is ilyen lesz, akkor végleg szertefoszlik a misztikum. (Talán nem véletlen a 170 Ft-os ár ezekre a könyvekre az antikváriumban?)

Fülszöveg:

- Nem hagyott békén az istennek sem – magyarázta Max. – Valamelyik buli után kezdődött, és különben is részeg voltam. Majd megfojtja az embert azzal a bazi nagy mellével, alig lehet kimászni belőle, és így a legegyszerűbb. Hát Felicityre nem lehetettem féltékeny, az igaz. Ha olyasfajta nő lett volna, akire féltékeny vagyok, más lett volna minden. De annak, hogy Max vele lefeküdt, csak egy oka lehetett. Ezt ő is tudta, meg én is. Olyan nagyon kellett neki a helyeslés és a csodálat, hogy egy jó szeretkezést is hajlandó volt bedobni fizetésképpen. Azt meg tudtam volna bocsátani neki, ha lefekszik egy nővel, akit megkívánt, de ez megbocsáthatatlan volt: az a rengő, nagydarab, megalázott test, ahogy kifut a szobából. Gyakran eszembe jutott , amikor lefeküdtem Maxszel. És erről egy szót sem szólhattam neki, hiszen én magam nem tudtam megadni a helyeslést és a csodálatot.
Voltak más nők is, hogyne. Mikor 1960-ban, a szükségállapot idején illegalitásba vonult, Eve Kinggel élt, aki bújtatta. Előtte meg az az ügy Roberta Weiningerrel: a gyönyörű Robertával, aki már egy ideje házi őrizetben van.

A történet innentől két szálon halad tovább. Egyrészt megismerjük egy csapdába került orosz hadtest vergődésének történetét, benne a kegyetlen tiszttel, másrészt a háborús hős viskodását önmagával, hogy tényleg ugyanaz az ember-e, akit lát. Mindkét szál izgalmas, fordulatos.

A korábbi háborús könyveimtől eltérően itt az ellenség a saját hadtesten belül volt, ráadásul egy erősen nyerésre áll hadseregben. Szenvedés, lövöldözés, hősiesség itt is volt. Sokan meghaltak, megsebesültek – de sajnos a háború ilyen.

Érdekes könyv volt.

Fülszöveg:

Bikov sok vitát kiváltó regénye nem háborús kalandokat rögzít. A történelem egyik legsúlyosabb fordulóját rajzolja meg, egy generáció nehéz, problémákkal terhes életútját, az igazság és emberség szenvedélyes, nemes indulatával. Húsz évvel a háború befejezése után a regény hőse, a rokkant frontkatona, Vasziljevics alhadnagy váratlanul találkozik valakivel, aki a háború idején mint hadbíró ártatlan embereket küldött a halálba. A találkozás megrázó emlékeket kavar föl az egykori katona lelkében, megelevenedik előtte a múlt, barátainak pusztulása, azok a tragédiák, amelyeket a gyáva, minden parancsot a maga bőrének mentése érdekében végrehajtó hadbíró idézett elő. Vasziljevicsnek mintha újból számot kellene adnia önmaga előtt mindenről, ami azokban a napokban történt, amikor a hősiességgel és tragikummal teli események viharos gyorsasággal követték egymást. Vannak tragédiák, amelyek megtisztítanak, s megerősítik szívünket. Bikov fordulatos könyveiből ezeket a tragédiákat ismerjük meg.

Figyelem, ha valakit zavarnak a “kurva”, “buzimaca”… kifejezések, inkább ne olvassa el ezt a könyvet és emiatt ezt a beszámolót sem…

Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, hogy mi ez a könyv és egyáltalán miről szól. Még a borítója, vagy a fülszövege sem volt elérhető, mert egy HVG oldalba volt burkolva az egész – azt hiszem “Gázálom” volt kb. a cím helyére írva vastag betűkkel.

A könyvet kinyitva a Fehér Holló Könyvek logója és a kékes háttér már valami ízléseset sejtetett.

A helyszín Párizs, a 60-as de már inkább a 70-es évek. Egy Rosa mama nevő mama kurvagyerekeket pátyolgat. Azaz inkább pesztrál, mert fizetnek neki érte. Ha nem fizetnek az sem baj, ő akkor is szereti a gyerekeket, de ezt kifelé nem mutathatja, mert akkor vége lenne az üzletnek.

Beletelik néhány oldalba, hogy pontosan kiderüljön mit is takar a kurvagyerekek kifejezés, de szerencsére nem azt, amit akár gondolhatnánk is. Ezeknek a gyerekeknek az anyjuk prostituált és véletlenül (vagy néha szándékosan is) gyerekük született. Foglalkozásuk miatt a Gyámhatóság elvenné tőlük a gyereket, ezért Rosa mamára bízzák őket és rendszeres apa anyanázst küldenek neki.

Momó (azaz Mohamed) is így került hozzá, rendszeresen érkeznek is a csekkjei és jól megvannak Rosa mamával. Talán még egy kicsit szorosabb is a kapcsolatuk, mint a többiekkel.

A könyvben Momó szemén keresztül ismerkedünk meg ezzel az egész – meglehetősen furcsa – világgal, amiről én személy szerint el sem hittem volna, hogy létezik. (Pedig ez egy önéletrajzi ihletésű könyv, tehát létezik.)

Furcsa egy gyerek szemén keresztül látni ezt a világot, amelyben mindenféle nemzetek és népek élnek egymás mellett többnyire békében. Az arab gyereket zsidó mama neveli, emiatt járatos a zsidó hitben, ismeri a fontosabb imádságokat. Közben egy arab férfi tanítgatja az iszlám világra is, de sokat hall a francia irodalomról Victor Hugo Nyomorultak című könyve miatt. Azután egy francia család is bekapcsolódik a képbe, akik nagyon barátságosak az arab fiúval. Van itt még egy szenegáli buzimaca, aki korábban bokszolóként kereste kenyerét, de rájött, hogy rossz nembe született és melleket csináltatott magának. Mostanában már vágatni is szeretne valamit.

A történet Rosa mama megöregedéséről és elmúlásáról szól. Ebben a folyamatban egyre kevesebb kiskrapek van körülötte, egyre jobban foglalkoztatja, hogy szeretne egyszerűen meghalni, de ebben a civilizált világ nem akar neki segíteni – azaz nem segíthet neki. Erről a folyamatról szól ez a könyv, hogy hogyan támogatja őt ebben Momó, mindeközben 10 (majd hirtelen 14) évesként milyen nehéz neki elválnia Rosa mamától és hirtelen felnőttként viselkednie.

Ebben a vívódásában segítik őt a másoktól hallott bölcsességek és tanácsok, amelyek között vannak közismertebbek és ritkábban hallottak is:

• Nem lehet szeretet nélkül élni
• Félelem az ember legjobb barátja
• A segg, az a legszentebb a féfinál

Nagyon érdekes, néha idillinek tetsző könyv egy kegyetlen világból. Megéri elolvasni – akár a MEK-ről is letölthető.