Olvasónapló

Most már tudom: nem szeretem a szerelmes regényeket. Különösen nem a reménytelenül szerelmeseket, ahol a reménytelenül szerelmes nem jön rá, hogy mennyire reménytelen a szerelme. Az sem változtat ezen a tényen, hogy az a reménytelenül reménytelen szerelem aztán a végére majd mégis beérik és igazi szerelem lesz belőle. Kinek van ideje erre várni? Kinek van ideje ezzel eltölteni egy egész életet? Talán csak egy kitalált szereplőnek: Florentino Arizának.

Na és ő tényleg kivárja???

Kedvelem az olyan könyveket, amelyek olyan helyekre-világokba juttanak el a történetük keretében, amelyekre egyébként nem jutnék el.

Nem kedvelem azokat, amelyek száraz dokumentumregényként írják le azokat a világokat.

Ez a könyv a kettő között van: nincs történet, de vannak adatok. Szerencsére nem szárazak és sok-sok kép gondoskodik arról, hogy ne csak a betűs agyrészünk, hanem a vizuális is ki legyen elégítve.

Egy sorozat része ez a könyv, több hasnonló is létezik kezdve az ókori Rómától a Kádár korszakig. Nem vagyok meggyőződve, hogy mindet végig fogom olvasni – leginkább borsos áruk miatt. (Nem is külön-külön borsos, hanem sok van belőlük)  Talán ha majd akciók lesznek.

(x) Az akciós árakat pedig mától kezdve lehet figyelni a Könyvajánlókon is, amikor egy-egy konkrét könyvet nézünk. Ilyenkor körbenéz az öt lgnépszerűbb könyvesboltban és megtudhatjuk, hogy éppen mennyibe kerül a könyv.

Hol lehet olvasni ezt a könyvet?

Egy vidéki úri család és eladósorba került lányuk életébe belecsöppen ugy lumpos pesti fiatalember, aki a rendőrség elől menekülve meghúzza magát néhány hétig náluk.
Persze a lány számára nagyon érdekes a fiú, hiszen egy olyan életet testesít meg számára, amiről addig csak hallot vagy álmodozott.

A fiú számára egy kaland lehetne az egész, de az elejétől kezdva nagyon higgadt fejjel látja a jövőjét és bele sem megy a kalandba. Azonban a lány még ezt is komolyan veszi és attól a pillanattól csak érte él.

A fiú Pestre visszatérve folytatja korábbi léha életét, a lány pedig várja a pesten eltöltendő első farsangját, amikor biztosan újra találkoznak…

Bölcsesség a könyvből:

• Ha szereted – majd elfelejted.
• Ha nem szereted – majd megszereted.
• Ha pont őt szeretad – na arra még nem volt példa.

Egy kicsit a flörtölés fokozatairól is megtudunk:

• Egy pillantás – paradicsom.
• Egy kézfogás – mennyország.
• Egy csók – … óh Istenem!

A lányok és főleg az anyukájuk számára fontos, hogy a bálokon a lányuk végig “foglalkoztatva” legyen. Mai nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a táncokat már jó előre elígérik a fiataluraknak.

Persze az sem mindegy, hogy milyen táncot kap valaki, mert egy sima csárdás, egy keringő és egy szupécsárdás más és más elkötelezettséget jelent. A szupécsárdásból* 14 is volt a farsangi bálon, ez ugyanis az a tánc, amely a mai diszkóban a lassúzásnak felelne meg (ha van még ilyen…, régen voltam már diszkóban, lehet hogy megint a szupécsárdás a menő)

Az egész könyv alatt próbáltam kitalálni, hogy körülbelül mikor játszódik, de nagyon kevés utalás volt rá. Egyszer említették, hogy akkoriban még nem volt a nőknek választójoguk és azóta 20 év telt el, szóval én a századforduló utáni évtizedre saccolom. Ez volt az az idő, amikor az öregek még fiatalok voltak. A mi időnktől számítva déd/ükapai időkben.

*szupécsárdás: A régi magyar társastáncok helyett divatba jön a szupécsárdás.
Az új, elsősorban párokra és nem csoportos báli táncokra épülő tánckultúra kivívta az egyház rosszallását

Első mondatomban szeretném leszögezni, hogy Márai a legzöldebb (értsd legkörnyezetbarátabb) író, akinek a könyvét valaha is olvastam. Nem pazarolja a papírt, nem készít félsorokat csak ha már abszolút elkerülhetetlen. Emiatt egy oldal max 2-3 bekezdésből áll – a sorok jobb és bal oldala szépen és folyamatosan kitölti a lapokat.

Azért döntöttem e mellett a könyv mellett, mert egy korábbi könyvemben azt olvastam, hogy jó képet ad a századforduló utáni világról. Nem is tévedett a könyv.

Az első részben a sűrűn teleírt oldalak ellenére élvezetes volt végigjárni szülővárosát, amit ugyan név szerint nem említ, de sikerült kikövetkeztetni, hogy Kassa volt az. Kissé gyermekszemmel nézhetjük végig a mindennapi élet eseményeit, a visszásságokat és a polgári élet furcsaságait.

A  második részben eljutunk Németországba, ahol a háború utáni útkeresés zajlik éppen és itt már ifjúként próbálja megtalálni magát… ez a rész nem hagyott bennem maradandó nyomot, nehezen is rágtam át magam rajta. Azt hiszem az volt az oka, hogy ebben a részben kicsit befelé forduló gondolatok voltak  a korábbi leírásokkal ellentétben.

A következő részben Párizsba kerül, megházasodik, ismét izgalmasabbá válik a történet, sok érdekességet tudunk meg, majd az utolsó részben “hazatér” Budapestre és visszatér az első rész hangvétele – innen megint nagyon tetszett.

Márai háza Kassán (Wikipedia)

Utólag visszagondolva nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a nekem tetsző részek tényleg olyan nyelvezettel voltak leírva, hogy szinte én is ott jártam, tanultam a sötét hátsószobában a többi gyerekkel együtt, amíg a semmire sem használt napfényes szalonban csak a bútorok álltak és port törölgetni jártak be a lakók.

Megtudtam, hogy a fiúgyermekek mellé felfogadott kisasszonyok voltak hivatottak átvezetni a gyermekeket a nemiség első lépcsőfokán, hogy a kávéházak voltak a világ közepe, a pesti élet pedig teljesen más, mint a budai… Mindezeket érdekesen és hosszan elmesélve.

A történet hátterében pedig végig ott van a történelem: az első világháború, trianon, gazdasági világválság és már hallatszik a második világháború rezgése is.

Összegzés: időnként vontatott, párbeszédektől mentes, de élvezetes olvasmány. Azonban egy darabig nem nyúlok másik Márai könyvhöz, annyi más pörgős és érdekes könyv áll már a polcomon.

Tovább