márc
12
2008
Úgy tűnik nem ez lesz életem legszebb napja, mert ez a második könyv, aminek félbehagyásáról be kell számolnom. Mentségemre szolgáljon, hogy ezt nem az én hibámból hagytuk félbe, hanem a lányomnak nem tetszett.
Először is, valami legfelső polcon találtuk meg, szinte lapjaira esve. Nem mai darab, még valamikor 1976-ban adták ki.
A könyv meséi egy hármasiker testvérpárról szólnak. Persze mindhárman lányok, ezért úgy tűnt ez majd bejön.
Minden mesének megvan a saját kis tanulsága (segítsünk anyunak; együtt többre jutunk, mint egyedül; győzzük le a félelmünket…), amelyek sehol sincsenek nyíltan kimondva, de bennük vannak.
A könyv hibája, hogy nem lehet jól felolvasni. Ha valaki csak magában olvassa, akkor a bekezdések és új sorok segítenek neki a párbeszédek megértésében, de hangosan felolvasva és azt hallgatva összefolyik az egész. Azt hiszem a párbeszédes rész leginkább egy forgatókönyvhöz hasonlít – csak éppen nincs benne leírva, hogy éppen ki mondja.
Például:
-Mennyi kocka…
-Tessék?
-Milyen sok.
-Micsoda?
-Hát kocka!
-Persze hogy sok.
-Az előbb nem volt ennyi.
-Milyen előbb?
-Amikor játszani kezdtünk. Megsokasodtak.
-Valóban?
-Valóban.
…
Szóval félbemaradt.
(A kép az Antikvárium.hu -ról származik.)
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 0 kávé, félbemaradt, könyv, mese, tarbay ede
aug
17
2007
“Az Aranyketrec egy elmeosztály életéről szól. Felkavaró történet skizofrénekről, hisztériásokról, alkoholistákról, akikkel Benedek István éveket töltött el együtt a„Pusztán”. A szerző orvos, pszichiáter volt, aki legfőbb küldetésének azt tekintette, hogy visszaadja ápoltjai szabadságát, és számukra emberhez méltó életről gondoskodjon. Módszerét sokan vitatták. Egyszerre kellett szembenéznie a szakma kételkedésével, a Hivatal gáncsoskodásával és az emberekben mélyen gyökerező előítéletekkel, babonákkal. A szerző Benedek Elek unokája – s egyben maga is tehetséges, vérbeli író. Sodró lendületű, élvezetes, őszinte írása bevonja az olvasót: már magunk is féltjük a fájdalomherceget, K.G.-t.Már aggódva lessük,mikor és milyen állapotban tér újra haza a folyton megszökő Néma Margit… Már megszerettük a „Puszta” kibiccent lelkű lakóit. És felemelőnek érezzük, hogy tanúi lehettünk a kísérletnek: hogyan szünteti meg a főorvos és felesége,„Mamika” az egészségesek rettegését az„őrülttől” s a betegek rettegését az ápolók brutalitásától.”
“Sodró lendületű…”. Azt hiszem ez az egy dolog hiányzott ebből a könyvből.
Az első 100 oldalon felépült a környezet, mindenki elhelyezkedett benne és megtudtuk a az élettörténeteket.
A rövid ismertetők a betegekről szerintem kicsit szárazak voltak, valamint túl sok volt a beteg is, ezért egy idő után keveredni kezdtek a fejemben az alakok. Persze a hiba az ön készülékében van felkiáltással nem keseredtem el, jó könyv lesz ez még.
A második 100 oldalon olvastam a mindennapi nehézségekről és a küzdelmekről, volt benne egy kis korrajz a szocializmus működéséről. Ez egy egész érdekes rész volt.
Ha a könyv hasonló hangnemben folytatódott volna, talán minden egyéb hibája ellenére ki is olvasom, de nem.
A harnadik 100 oldalon elkezdődött egy tudományos értekezés az elmegyógyászatról. Valószínűleg mindenkit meg kívánt említeni az író, ezért itt átugrottam néhány oldalt, remélve, hogy ennek hamarosan vége. Azonban nem lett vége – és szégyen, de félig kiolvasva tettem le a könyvet.
Szóval csalódás. Utólag visszagondolva azt hiszem, hogy én egy “Száll a kakukk a fészkére stílusú könyvet” vártam, de sajnos nem az lett.
Kávé érték:
Nincsenek hozzászólások | címkék: 0 kávé, benedek istván, elmegyógyintézet, félbemaradt, könyv