Azt hiszem ezek után már nem kell leírnom, hogy a könyvet nem találtam viccesnek és ki sem olvastam.

Kb. 400 Ft-ért vettem a Guttenberg téren egy utcai antikvárium pult alatti dobozából. Abban bíztam, hogy valami rejtett kincsre bukkanok és közben Írországról is megtudok valamit. Pedig éppen a halálos ítéletemet írtam alá.

Nagy várakozásokkal indultam neki tartott is a lendület egy darabig, de nem végig. Kicsit félretettem majd ismét nekiindultam, de aztán olvastam ezt a leírást róla és rádöbbentem hogy ez egy grammal sem lesz jobb, kár az időért.

Voltak jó és érdekes pillanatai a puszta életének, de az ezek közötti részeken kínszenvedés volt előrehaladni. Egy kicsit segített rajta a kommunista Kína működésébe való beletekintés, a pusztai és a párttag emberek kapcsolata, de nem eleget.

Félbemaradt…

UI: Egy kisebb számítással talán le lehetne vezetni, hogy a milliós siker Kínában mekkora példányszámnak felelne meg Magyarországon és kiderülhetne, hogy ez a millió a  legrosszabb magyar könyveknél is gyengébb.

Fülszöveg:

Az 1960-as évek kulturális forradalma idején játszódó kínai regény messze túlmutat egy politikai rendszer visszásságait bemutató történeten. Csen Csent, a pekingi gimnazistát több társával együtt a mongol pusztára “száműzik”, ahol a diákok pásztorként és csikósként tengetik életüket. Jurtákban élnek, s nekik is éppúgy meg kell küzdeniük az élelemért, mint a puszta őslakosainak, akik “tanult fiatalokként” emlegetik őket. Hamar kiderül azonban, hogy a Pekingből hozott tudás fabatkát sem ér a pusztán. Csen Csen teljesen átértékeli mindazt, amit az iskolában történelemből és irodalomból megtanítottak neki, és tudását összeveti a pusztai öregek bölcsességével, valamint saját, az elemekkel vívott harc közben szerzett tapasztalataival. Megdöbbenve érzékeli, hogy az öregek még egységben látják a világot, amelyben minden élőlénynek meghatározott helye és szerepe van, és keserűen szemlélik azokat a – kulturális forradalom és a gazdasági körülmények által bekövetkező – változásokat, amelyek megbontják ezt az egységet. Az idős pásztorok mellett Csen Csen legfőbb tanítómesterei a sztyeppi farkasok lesznek – először csak az öregek elbeszéléseiből ismeri meg szokásaikat, gondolkodásmódjukat, harci taktikáikat és “farkaslelkületüket”, majd később maga is nevelni kezd egy kisfarkast. Az ember és a farkas konfliktusokat sem nélkülöző, mitikussá növesztett kapcsolatán keresztül Jiang Rong szinte filozófiai mélységekben mutatja be a világ ökológiai válságát, gazdasági anomáliáit és az emberi szellem romlását. Így a regényt záró Epilógus nemcsak a mongol puszta és a sztyeppéről elüldözött farkasok elsiratása, hanem az emberi léleké is.

Ezt sem bírtam kiolvasni. Túl sok szálon futott a történet, nagyon nehéz volt kitalálni éppen hol vagyunk és ez miként kapcsolódik az eddigiekhez…

Még az agyonlövésig sem jutottam el. Talán ha nálam van a fegyver, akkor én már lőttem volna.

Fülszöveg:

Egy férfi agyonlőtet a feleségét. Bíróság előtt áll.
A bíróság szemében inkább áldozat, mint tettes. Az asszony el akarat hagyni a férjét, el akart válni, az asszonynak nem volt elég a dolgos és tisztes családi élet, a szorgalmas szerényeket megillető szűk világ: a tragédiáért ő volt a felelős, a halott.
A tragédia megtörtént. A regény valóságra, bírósági dokumentumokra épül. Az írónő szuverén és végletesen feszült regénnyé avatja a dokumentumot, és pontosan érzékelteti, mi történt valójában: egy értelmes, érzékeny, tanulni vágyó, büszke, megalkuvásra képtelen fiatalasszony és egy ösztöneire hallgató, örömét a mindennapos fizikai munkában lelő, magát csak a természetben jól érző férfi – szorongató, szegényes, a munkaadó kényén-kedvén-hegyén múló egisztenciális helyzetben – szükségképpen egymás ellen fordulva. A szabadság és az önmegvalósítás vágya összeütközött az igénytelenséggel, a szerzés és birtoklás primitív vágyával, és az egyik kockára tette az életét, a másik kioltotta.

(kép és előszó antikvarium.hu)

A könyvet a Magyarország története a XX. században c. könyvből merítettem. Azt volt hivatott leírni az abban szereplő leírás alapján, hogy hogyan éreztek a budapesti emberek a közel egy hónapos pincében töltött idő után.

Ehhez képest az első hatvan-hetven oldalon át azt taglalja, hogy mi juttatta ide a magyar embert és Budapestet. Hogyan épült az egész város egy ideológiai ingoványra. Mivel én még nem láttam kiutat a taglalásból így becsuktam a könyvet.

Egyébként sem tetszett a hangneme. Zavaróan szenvedélyesen fest le mindent sok-sok áttétellel. Kellő korismeret nélkül nem is igazán lehet érteni. Rengetegszer “céloz” úgy, hogy a szavakat idézőjelbe helyezi – mintegy “kikacsintva” az olvasóra.

Néha úgy éreztem, hogy a szöveg “hangnemét tekintve” akár a kuruc.info főoldalán is megjelenhetne. Csak itt éppen a kommunista testvérek a “jó csávók”.

Nem tetszett. Talán ha 50 oldalt még kibekkelek, akkor jó folytatása lehetett volna a Pincenaplónak, de nem bírtam.

A könyv egyébként szintén valami könyvtár tulajdona volt:
KERÁMIAIPAR K.T.SZ.
Bp. VII. Hársfa u. 39
Telefon: 222-756

Először is, valami legfelső polcon találtuk meg, szinte lapjaira esve. Nem mai darab, még valamikor 1976-ban adták ki.

A könyv meséi egy hármasiker testvérpárról szólnak. Persze mindhárman lányok, ezért úgy tűnt ez majd bejön.

Minden mesének megvan a saját kis tanulsága (segítsünk anyunak; együtt többre jutunk, mint egyedül; győzzük le a félelmünket…), amelyek sehol sincsenek nyíltan kimondva, de bennük vannak.

A könyv hibája, hogy nem lehet jól felolvasni. Ha valaki csak magában olvassa, akkor a bekezdések és új sorok segítenek neki a párbeszédek megértésében, de hangosan felolvasva és azt hallgatva összefolyik az egész. Azt hiszem a párbeszédes rész leginkább egy forgatókönyvhöz hasonlít – csak éppen nincs benne leírva, hogy éppen ki mondja.

Például:

-Mennyi kocka…
-Tessék?
-Milyen sok.
-Micsoda?
-Hát kocka!
-Persze hogy sok.
-Az előbb nem volt ennyi.
-Milyen előbb?
-Amikor játszani kezdtünk. Megsokasodtak.
-Valóban?
-Valóban.
…

Szóval félbemaradt.

(A kép az Antikvárium.hu -ról származik.)