Bicskagyilkosok
A következő könyvekbe tört bele a bicskám:
Ljudmila Ulickaja – Imágó: Több volt benne a kötltészet, mint az orosz történelem…
Klas Östergren – Dzsentlemenek: 2x sem bírtam eljutni az érdekes részig. Ha van egyáltalán.
A következő könyvekbe tört bele a bicskám:
Ljudmila Ulickaja – Imágó: Több volt benne a kötltészet, mint az orosz történelem…
Klas Östergren – Dzsentlemenek: 2x sem bírtam eljutni az érdekes részig. Ha van egyáltalán.
Sajnálattal kell bejelentenem azt a szomorú hírt, hogy meghaltam.
Akkor ezt most ki írja?
1000 Ft-ért vettem valami kiárusításon a könyvet, mert a “Milliós sikerkönyv Kínában!” meggyőzően hangzott. Milliós: nagyon sikeres; Kína: misztikus.
Nagy várakozásokkal indultam neki tartott is a lendület egy darabig, de nem végig. Kicsit félretettem majd ismét nekiindultam, de aztán olvastam ezt a leírást róla és rádöbbentem hogy ez egy grammal sem lesz jobb, kár az időért.
Kész. Ezennel hivatalosan is leszámoltam a RaRe könyvek misztikumával.
Ezt sem bírtam kiolvasni. Túl sok szálon futott a történet, nagyon nehéz volt kitalálni éppen hol vagyunk és ez miként kapcsolódik az eddigiekhez…
Még az agyonlövésig sem jutottam el. Talán ha nálam van a fegyver, akkor én már lőttem volna.
Tíz esztendeje – ha nem is nap szerint -, hogy e könyv utolsó szavait leírtam. Már a második vagy a harmadik napon hozzákezdtem a megírásához, amikor a Baross utcai ház, ahol ostrom alatt családommal bujkáltam, felszabadult, és néhány hét alatt be is fejeztem. Még a pincében, pillogó gyertyafény mellett kezdtem róni a sorokat, azt se tudtam akkor, hogy könyv lesz-e belőle vagy csupán önmagam számára valamiféle számvetés? Se praktikus írói cél, se műfaj, se gondos írói megmunkálás nem érdekelt akkor. Egyszerűen: muszáj volt írni. Úgy éreztem, nem tudnám elkezdeni azt a másik, az új, a hosszú éveken át várt, vágyott, remélt – s egyszer-egyszer már nem is remélt – életet, ha ami az ostrom rettenetes napjaiban felgyülemlett bennem, el nem mondom. A papírnak csak, önmagamnak vagy másoknak is, mindenkinek? Nem gondolkoztam rajta. Így született meg ez a könyv, a “Város az ingoványon”. Pontos helyét nem is tudnám a magam írói munkásságában. Írtam regényeket, szociográfiát, színdarabot – valamikor, nagyon régen, még verseket is. Ez nem regény, nem riport, nem napló, nem is történelmi dokumentum. Mindegyikből van benne – de ahogy most olvasom, leginkább egy szenvedélyes hangú felszólaláshoz hasonlítanám, valami nagy történelmi percben, amelynek magam is résztvevője voltam. Vádlottként vagy vádlóként? Mint tanú vagy báró? Kicsit ez is és az is: népem írófiaként…
(kép és előszó antikvarium.hu)
A könyvet a Magyarország története a XX. században c. könyvből merítettem. Azt volt hivatott leírni az abban szereplő leírás alapján, hogy hogyan éreztek a budapesti emberek a közel egy hónapos pincében töltött idő után.