Zrínyi Miklós



2GB ingyenes, online tárhely

Fájlok szinkronizálása számitógépek között is
Próbáld ki és használd teljesen ingyen
Dropbox.com


Szigeti veszedelem



Zrínyi Miklós (1620-1664) elsősorban „bajvívó szablyájával” vívta ki tekintélyét a XVI. századi függetlenségi küzdelmekben. „Pennájával”, nevezetesen a Szigeti veszedelem c. eposzával dédapjának, az azonos nevű szigetvári hősnek állított emléket, a barokk korban is legmagasabb rendűnek tartott műfajban. Antik jegyek (a cím: Obsidio Szigetiana, Vergilius, Ovidius követése stb.) és barokk vonások egymást erősítve magasztalják a szigetvári hős kapitánynak és a vár többi védőjének 1566-os hősi helytállását. A költő az Adriai tengernek Syrenaia című, Bécsben megjelenő verseskötetében bocsátotta közre művét 1651-ben, rövidebb költemények társaságában.

„Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt” – szól a segélykérés a mű elején, majd a második énekben olvasható: „igazat kell írnom”; a szerző kimondottan ragaszkodik az epikai hitelhez. Mégsem véletlen, hogy a cselekmény bonyolításában eltér a magyar történeti forrásoktól, és horvát, valamint olasz krónikákat követve a főhős kezének tulajdonította Szulimán halálát. Ez a variáció szolgálta mondanivalóját, költői igazságát.

Az eposzi követelményekhez igazodó első hat strófa után kezdődik a cselekmény. Szulimán szultán – Allecto fúria által felbujtva – a magyarok ellen indul; seregszemlét olvashatunk a török hadakról (1. ének). Közeledik a támadó sereg. Palotán Turi György hősies helytállása, Gyulán Kerecseni László árulása és csúfos bűnhődése mutatja a választási lehetőségeket. Zrínyi imában fordul Istenhez (2.). A siklósi ütközetben Zrínyi sikert arat, a lovasparancsnokot, az „olaj-béget” fogságba ejti (3.). Diadal és gyász a siklósi ütközet után; a hazavonuló sereg szemléje következik (4). Zrínyi előkészületei: lelkesítő beszéd, eskütétel, a várvédők seregszemléje. Zrínyi György útnak indul a királyhoz (5).

Szolimán követe Zrínyinél jár; a válasz az almási ütközet, Deli Vid dicsőségével (6.). Meghal a siklósi hős, Farkasics Péter; a törökre kicsapó sereg nagy pusztítást végez (7.). Az ostromlók haditanácsában széthúzás uralkodik Rusztán, Delimán és Demirhám között (8). Juranics és Radivoj vállalkozása, hogy császári segítséget hoznak, hősi halálukat okozza (9.). Heves ostrom, három oldalról (10.). Epizód: Delimán megöli Rusztánt és elmenekül. Páros viadal a seregek nevében Deli Vid és Demirhám között, török ármánnyal. Zrínyi első kirohanása (11.). Zendülés a török táborban. Delimán és Cumilla szerelmi epizódja után Delimán visszatér, Cumilla meghal (12.). Deli Videt felesége, Borbála menti ki a török kezéből, férfiként harcolva. A magyar diadal tetőpontja: a díván elhatározza a visszavonulást, a postagalamb (a harmadik segélykérés) elfogása azonban végső támadásra biztatja Szulimánt (13.). Második tetőpont: az utolsó ostrom. A pokol lakói is beavatkoznak. Deli Vid és Demirhám egymás kezétől halnak meg (14.).

Megoldás: Zrínyi ötszáz vitézzel kirohan, megöli Delimánt és Szulimánt. Szigetvár elesik, de az angyalok elűzik az ördögöket, a várvédők megdicsőülnek, lelkük a mennybe emelkedik (15.).
A Mindenható a magyarok vallási tévelygése (protestáns hitre térése stb.), széthúzása és egyéb bűnei miatt küldte büntetésül az idegen sereget. Ismerős ez a mozzanat – eredetileg bibliai motívum -: a magyar irodalomban már Rogerius mester siraloméneke is tartalmazza (a tatárjárást követően), a reformáció korában felelevenedik, pl. a nagy hatású Magyari István (Pázmány Péter ellenlábasa) is történetfilozófiája alaptételének állítja. Most katolikus fogantatású eposz épül rá. A bűneinket Allecto kritikus szavai részletezik: „fej nélkül vannak”, azaz nincs megfelelő vezetés; nincs „egyesség” és „nincs szeretet köztök, sem okos tanácsok”; a magyarok a „leghenyélőbb népek”; „egyik az másikat gyűlölik, mint ebek”; „nincs köztök hadtudó, ha volna is, ezek Az tisztviselőnek soha nem engednek.”

Ezzel a vélekedéssel szemben a szigetvári sereg „JÉZUSNAK megszentelt hadnagya” vezetésével, tökéletes fegyelmezettséggel, összefogással állítja meg a hatalmas túlerejű pogány hadat. A keresztény hitért tudatosan vállalják a mártírhalált; előbb Zrínyi ajánlja fel saját életét a feszület előtt, majd az eskütételkor az egész sereg egy emberként követi. Zrínyi lelkesítő szózata szerint a harcot „keresztény szerelmes hazánkért, Urunkért, feleségünkért, gyermekinkért, Magunk tisztességéért és életünkért” vállaljuk.
A magyarok hőstette túlmutat az országhatáron: „Mindenfelől ránk néz az nagy kereszténység”. Ezzel a heroikus feladatvállalással az is szemben áll, hogy a széthúzás korántsem csupán magyar sajátosság, Allecto az egész keresztény világról mondja: „Ne félj, hogy segétse senki magyarokat, mert jól esmerem én bolond kaurokat.”
A Bécsbe irányított segélykérések valóban rendre válasz nélkül maradnak. Ezzel szemben Borbála, Juranics és Radivoj az önfeláldozó segítségnyújtás ékes példáit adják.
A várvédő Zrínyi nagyságát azzal is növeli a költő, hogy az ellenfelet is felmagasztalja, egy bizonyos pontig. Maga Szulimán („az kinek Európa rettegte szablyáját”) „vitézség és okosság”, valamint „hadbéli szorgosság” tekintetében a legnagyobb, egyetlen hibája: a szívében lakozó „kegyetlenség”.

A hódító sereget az óriási létszám és az „erő” jellemzi („evvel győztük mi meg keresztény világot” – mondja a szultán). Hitszegő voltukat azonban már a gyulai epizód is előre jelzi, a költő egyik reflexiója pedig pontosan kimondja: „Esztelen, ki hiszen az török hitinek”. Ugyanakkor a török érvelés („Bizol-é németben, te okos horvát bán, Hogy hamar segitséget küld néked talán?”) – a szerző, a XVII. századi politikus-költő-hadvezér saját keserű véleményét is magában hordozza.
A magyarok ábrázolásában mindvégig az eszményítés uralkodik, a törökök viszont fokozatosan elvesztik dicsőségüket. Az erkölcsi diadal a 13. ének 85. strófájában tetőzik: Szulimán „visszamenéséről immár gondolkodik”. Zrínyi Szulimánhoz az utolsó szablyavágás előtt már így szól: „Vérszopó szelendek, világnak tolvaja”. A szigetvári hőssel ekkor már egyetlen török sem állhat egy magaslaton, halálát is csak egy távolról kilőtt „jancsár-golyóbis” okozhatja.

Az eposz 15 énekből áll. A költő Zrínyi szakított a hagyományos 24 vagy 12 énekes (szimmetrikus) kompozícióval, feltehetően Ovidius 15 részes Metamorphoses c. alkotása is példaként állhatott előtte. A felépítés mindenképpen barokk sajátosságokat mutat: ellentétes erők bonyolult harcából (két tetőpont után) jön létre végezetül a harmónia.
Eposzi elemek tekintetében az első strófák közvetlenül az antik hagyományokhoz igazodnak, nevezetesen Vergilius Aeneis c. eposza szolgál közvetlen mintául (1-2. versszak). A propozíció Zrínyi személyét körülírja, Szulimánt, az ellenfelet megnevezi és feldicséri. Az invokáció a görög múzsák helyében a „szűz Anyát”, Máriát szólítja meg, hiszen a kereszténység mártírjáról szól a mű. A főhős sorsának előre jelzése (anticipáció) először az 5. szakaszban jelentkezik; az olvasó előre látja Zrínyi sorsát, a cselekmény végkifejletét, így figyelme a hős magatartására irányulhat. Deli Vid megálmodja a heroikus feladatra vállalkozó Juranics és Radivoj halálát. Maga Zrínyi is szembenéz saját sorsával, amikor a második ének végén a feszület előtt fohászkodik, és felajánlja földi életét Istennek. Ugyanakkor a Mindenható közli Zrínyivel sorsát és helytállását: „Martyromságot fogsz pogántul szenvedni, Mert az én nevemért fogsz bátran meghalni.” Szulimán „vitéz kezeid miát fog meghalni”.

Az írói reflexiók számos helyen értelmezik a cselekmény fordulatait. Az enumeráció több helyen is megjelenik; a Szulejmánnal érkező többszázezres hadsereget az első, a magyarokat a negyedik és az ötödik ének mutatja be részletesen.
A szerkezetben Zrínyi nem alkalmazza a szokásos „in medias res” kezdést, helyette alapos és (a mű egyharmadát kitevő) terjedelmes expozíció olvasható. Látnunk kell ugyanis, hogy milyen körülmények között vállalja, sőt kényszeríti ki a szigetvári hős a várostromot, ezzel a saját vértanúságát, és látnunk kell előre a két sereg nagysága, felszereltsége, főként pedig tudatossága és szellemisége közti különbséget.
Az isteni beavatkozás mintegy közrefogja a történteket. Az eseményeket az indítja el, hogy a Mindenható a magyarok ellen küldi a török sereget, és az zárja, hogy a végső ostromba a pokol erői is bekapcsolódnak a támadók oldalán, de a mennyei seregek is színre lépnek, és a dicső halált vállaló magyar hősöket az égbe emelik. Az eseménysor tehát a reális emberi világban, a földön alakul, de a kezdő és végponton a pokol és a menny is szerepet kap, monumentális keretet alkotva a földi történet köré. A pokol- és mennybéli erők harca csak a legutolsó összecsapásban társulhat az emberek küzdelméhez, addig a magyaroknak önerejükből kell bizonyítaniuk.

A főcselekményt epizódok sora alkotja. A siklósi kalandban Farkasics személyes vitézsége emelkedik ki, a nagy csaták mindig megnevezett hősök személyes tetteiből, párviadalaiból épülnek fel. Az egyéni tulajdonságok néhol egyensúlyt teremtenek a két sereg között (Demirhám és Deli Vid esetében), máskor eleve a magyarok erkölcsi fölényét jelképezik, pl. Delimán, Rusztán bég és Cumilla szerelmi háromszöge a törökök széthúzását, viszályait illusztrálja. A magyarok közt ellenpontjuk a vitéz Deli Vidnek és hozzá méltó feleségének, Borbálának a példája. Hasonlóképpen példaértékű Juranics és Radivoj elvszerű kitartása, együttes hősi halála.

Külső formai eszközök tekintetében a Szigeti veszedelem kevésbé igazodik az eposz hagyományaihoz. Állandósult jelzős szerkezet (epitheton ornans) ritka, a kevés példák egyike a „jó Zrínyi” kifejezés. A rímelés is egyszerű, a bokorrímeket legtöbbször ragrímek alkotják. Zeneiség terén a Szigeti veszedelem nem igazodik a barokk stíluseszményhez, hanem inkább a históriás énekek hagyományait viszi tovább.
Stílusában néhol feltűnik Homérosz hatása (pl. a „rózsásujjú hajnal” képével indít a 8. énekben). Mitologikus elemek is felbukkannak (pl. a sorsot fonó párkák alakja), a végső ostrom barokkos kavalkádjához nagy mértékben hozzájárulnak az istenek és a héroszok (Styx, Furiák, Hárpiák, Briareusok, Tantalus, Atreus, Licaon stb.), a keresztény mitológiával keveredve (Luciper). Zrínyi az utolsó énekben lesz „Szigetnek Hectora”, majd „JÉZUSNAK megszentelt hadnagya”. Zsoltáros-biblikus hang is jelentkezik („Kiáltnak én hozzám, s nem hallom meg üket”). Zrínyi beszédében Balassi kifejezései visszhangzanak: „Ez a hely s ez a vár légyen dicsőségünk, Avagy madár gyomra mi koporsóhelyünk”. A kitérő költői hasonlatok („Mint mikor az fölszél”; „Mint fölyhő szél előtt”, „Mint magas hegyekből leszállott kőszikla”, „Mint fene leopárt, ha elveszti kölykét”) a barokk körmondat jellegzetes szerkezetében jelennek meg: a mellérendelt hasonlító tagmondatok emelkedő ívű költői sorozata után következik a késleltetett főmondat.

Zrínyi jelmondata: „Sors bona, nihil aliud” (Jó sors, semmi más). A sorsot el kell fogadni, a szerencsét meg kell becsülni. Sztoikus bölcsesség ez. „Boldog, az ki jóban el nem bízza magát, De kész szüvel várja szerencse forgását”- szól a költői reflexió a siklósi kaland után. Szulimán mondataiban is megjelenik ez az elv: „az vitéz embernek Kell valamit engedni a szerencsének”. Cumilla halálát tragikusan balszerencsés véletlen okozza. Farkasics Péter halálát lírai sorok siratják: „Ó, forgó szerencse, átkozott, kegyetlen!” A halandósága miatt „nyomorult ember” egyetlen lehetősége: a „vitéz név”, a „jó hir-név”, a becsületes helytállás. A hősi helytállás méltatása soha nem marad el (pl. jelen van a negyedik, a hetedik és a tizennegyedik énekben). Zrínyi viszont előre tudja, előre vállalja a hősi halált. Ami az ember szemében „szerencse”, az voltaképpen Isten rendelése (tizenötödik ének, 19. versszak). Isten látja előre, hogy Zrínyi teljesíteni fogja feladatát („Jól esmerte Isten, hogy hű szolgája volt”), a hős várkapitány pedig kötelessége tudatában tette dolgát. „Szerencse énvelem is gyakorta mulat”- a szerző itt önmagáról is szól.

Az eposz a jövőbe mutató mozzanatokat is tartalmaz. A hős várkapitány helyébe fia, Zrínyi György fog lépni. A várvédő Zrínyi Miklós eszmei végrendelkezése: „Mert kell tenéked is követned engemet, Sokat járnod s fáradnod, veritékezned”. Az utolsó (ötsorosra bővített) strófában már nem a főhős, hanem a költő-hadvezér fordul imával a „Vitézek Istenéhez”, elődei hős lelkének kegyelméért esdekelve.

A várvédő Zrínyi Miklósnak és katonáinak hőstette – a dédunoka eposzának is köszönhetően – mélyen megőrződött a magyarság tudatában. Jóllehet a „nemzeti eposz” rangot Vörösmarty Zalán futása c. műve elhódította a Szigeti veszedelemtől.

Forrás: www.doksi.hu

Válasz


Fatal error: Call to undefined function mysqlDate() in /service/web/olvasonaplo.hu/www/wp-content/plugins/konyvesblogok/kb.scripts-cache.php on line 166