
New Moon
(Stephenie Meyer)
Rita olvas (2011-02-18)
[...] Innentől kezdve pedig aggódhat még amiatt is, nehogy kitörjön a vámpírok és a vérfarkasok közti ősrégi viszály.Miközben Bella Swan hónapok óta tartó furcsa álomból ébred, furcsa és hátborzongató halálesetek rázzák meg az unalmas Forks életét. Valami szörnyű állat kaszabol halára embereket [...]
KönyvesBlog (2010-03-12)
[...] Amiről pedig ennyit ír, az dióhéjban a főszereplő lány kacifántos szerelmi élete, ami eleinte csak egy vámpír, majd egy vámpír és egy vérfarkas körül forog. A „hatalmas” érzelmi viharok mellett megjelenik némi kis akció (nagyjából 50 oldalt tesz ki az 500-ból), amelyet az egyes kötetek elején lévő prológus vetít mindig előre. Ezen az egységes szerkesztési elven kívül még egy azonos írói ötletet találtam a második és a harmadik kötetben: mindkettő egy-egy klasszikus szépirodalmi műre épül [...]
Könyvespolc (2009-12-30)
[...] Persze a filmet már sikerült megnéznünk a moziban, így sorra mosolyogtam, amint olvastam valami olyat, ami a filmben máshogy volt, vagy kimaradt. Cicc pedig piszkált, hogy minek olvasom, ha úgyis láttam már. Mondjuk én lényegesen többet olvasok, mint ő - és persze nem vagyok megelégedve a mennyiséggel, nagyon nem -, lehet, hogy ezért furcsállotta picit, mert általában útközben, vagy otthon olvasok, nem nála [...]
Amadea blogja (2009-11-12)
[...] Az a baj, hogy nyaraláskor totál leeresztek, vajmi kevés dolog tud felizgatni, pedig történik jópár dolog a történetben, a vége pl. nagyon izgi, nekem valószínűleg Alice marad örökre a kedvencem:) Szóval ez egy jó könyv, nem éreztem rosszabbnak, mint a Twilightot - mindjárt végzek az Eclipse-szel, a színvonal továbbra se csökkent -, de jobbnak se, kb [...]
Könyvbarlang könyvmolyoknak (2009-07-21)
[...] Hiszen ki ne lett volna önbizalom hiányos kicsit esetlen 17 éves? És akkor itt ez mind megvan, igaz, hogy a herceg halhatatlan, és vért iszik, de hát kit zavar ez...Szerettem ezt a történetet. Közel áll a szívemhez, mert izgalmas, kellemes, tele van olyan elemekkel, melyek a való életben is megtörténhetnének (elhagyja az embert néha élete értelme, van ilyen) és mégis olyan hihetetlenül csodálatos [...]
Pillow Book (2009-06-22)
[...] Alice mégis szervez neki egy születésnapi bulit, ami balul sül el, mikor az ajándékbontásra kerül sor... Ha az 1. részhez a Twilighthoz kéne hasonlítanom, akkor lehet, hogy sokan "megvernének" xD, de nekem nem tetszik annyira. Az eleje még jó is volt, de aztán történik valami, ami miatt Bella összeomlik és tulajdonképpen a könyv háromnegyedéig megy a siránkozás, no persze a Jacobos részek jóóók voltak, de a többi elég uncsi és Victoriából is jobb lett volna, ha többet kapunk, de azért így is tetszett [...]
Annamarie irkál (2009-06-14)
[...] -Érdekes volt az is, ahogy Bella őrlődik a szerelme és a barátja között, kíváncsi leszek ebből mi fog kisülni, pláne, ha ő is belép a vérszívók közé (ha-ha) Nehéz ám hűségesnek maradni ebben a korban, amikor a szerelem mindenek felett áll! -Nekem a Rómeó és Júlia-i szál belekeveredése is tetszett. Nem kellett volna mindent megmagyarázni mondjuk, mert azért mi értettük volna így is, gondolom ez a tizenévesek igényét célozta meg. -Charlie is sokkal karakteresebb volt ebben a részben, olyan emberien viselkedett. Tudott aggódni, marha dühös lenni, meg a szokásos horgászom, meccset nézek linkóci alak is [...]
fülszöveg (2009-06-07)
[...] Azt kell mondjam, a könyv bizonyos pontokon jobban tetszett, mint az Alkonyat. Valahogy nekem az előző rész érzelmei nem voltak hitelesek. Igaz, ebben a kötetben is csak két igazán élő figura van szerintem: Charlie-é és Jacobé. Bella karaktere nekem még mindig túl lapos, ha le kéne írnom, keveset tudnék mondani róla azon kívül, hogy esetlen és szerelmes Edwardba [...]
Könyvek és Én (2009-06-03)
[...] Lehet, hogy régimódi vagyok, de az igazi hús-vér srác sokkal közelebb került hozzám, mint Edward. Jacobról már az Alkonyatban is lehet sejteni, hogy több mint egy indián fiú, de ebben a kötetben választ kapunk a kérdésünkre, hogy mi is folyik a rezervátumban. (Csendben megjegyzem, hogy még ezek után is Jacob nálam a nyerő)Bella ebben a kötetben is vonzza a bajt, és az egyik \"bolond\" cselekedetének következményeként Edward is életveszélybe kerül [...]
Olvasószoba (2009-05-29)
[...] A másik pedig egy igazán hátborzongató rész, mégpedig amikor a Volturi családnál időznek és ítélkeznek felettük. Huuu, az valami izgalmas rész volt!!!!!!!! Az egy igazi eseménydús fejezet volt, sőt a többi rész el is törpülhet mellette. Úgy gondolom, hogy akár egy jó pár fejezetet ki is hagyhatott volna a kedves írónő [...]
Könyvvizsgálók (2009-05-21)
[...] A folyamatosan erőltetett Rómeó és Júlia párhuzam a nevetségesség és a bosszantás határán mozog, mert hát valljuk be, Shakespeare anélkül is tudott írni egy tragikus szerelmről, hogy oldalanként leírta volna, jól figyeljetek, ez itten egy tragikus szerelem! A folyamatos szenvelgés és önsajnálat bugyraiból apja fenyegetése mozdítja ki Bellát, aki megelégeli lánykája feneketlen depresszióját és kiadja az ukázt: irány a mama meg a napfény [...]
KönyvesBlog (2009-05-18)
[...] Elég idegtépő lehet asszisztálni Bella monodrámájához, de Edward jól veszi az akadályokat: kezdem elhinni, hogy tényleg szerelmes, hiszen nem küldi el egy nyaklevessel a fészkes fenébe. A vámpíroknál rendezett szülinapi zsúr végül majdnem tragédiába torkollik: szerencsére [...]
Ninetta és a Könyvmolyok (2009-05-09)
[...] Bella és Edward szerelme határtalan és időtlen?Edward megérdemli Bellát és fordítva?Az írónő továbbra is izgalmasan és figyelem lekötően ír, mint az első részben...lapok 100-asával fogynak...és a történet szála gyorsan pereg a szemünk előtt..győzd elkapni. Kicsit szomorkásabb ez a rész...de feltűnik Edward (rosszfiú) ellentéte Jacob (jófiú) [...]
Narancs liliom klub (2009-04-28)
[...] végigröhögtem, bár persze valószínűleg nem ez volt a legtermészetesebb reakció ezeket a fejezeteket, és a benne történteket olvasva. Lehet mondjuk, hogy ebben a végigröhögésben az is szerepet játszott, hogy tegnap mikor kiolvastam egyébként is kb. mindenen rögöhtem, és kb végig vigyorogtam a napot mint a vadalma, mondjuk nem tudom miért, és nem a könyv miatt, nem mintha az nem lett volna jó, sőt nagyon is jó volt, csak valahogy ilyen vidám kedvemben voltam [...]
Betűvető (2009-04-28)
[...] Aztán kiderül,hogy Jacob tulajdonképpen egy báránybőrbe bújt farkas!!! és hogy ezúttal majd Bella kell,hogy megmentse Edwardot !!És csakúgy mint az első részben,most is a könyv végén kapunk egy nagy adag izgalmat. Sokat agyaltam rajta,hogy miért is olyan nagy szám ez a sztori??Hiszen nem sok minden történik azon kivül,hogy egy szerelmes lány a kedvese után sír...csakhogy rájöttem,hogy amit még a tizenévesek nem tudnak ,azt az idősebbek már igen,hogy NEM létezik ilyen szerelem!! Vagyis létezhet de csakis ilyen formában,mármint,hogy az egyik fél vámpír-mondjuk ennyi erővel lehetett volna törpe is csak az má\'milyen snassz lenne [...]
Akik szeretik a könyveket (2009-04-27)
[...] Bella pedig bár sosem volt a kedvencem , de ebben a részben aztán igazán rátesz még egy lapáttal. Először Edwardtól függ, aztán Jacobtól, aztán megint Edward... Na mindegy ettől lesz érdekes a 3 . rész.Nem tudom, mennyit áruljak el a könyv tartalmából, hogy ne lőjem le a poént, a lényeg az, hogy a rosszul sikerült születésnapi buli után Cullenék jobbnak látják, ha elköltöznek Forksból [...]
Ninetta és a Könyvmolyok (2009-04-26)
[...] A kérdés csak az, hogy lesz -e barátságból szerelem? És ha igen, akkor elég erős -e a baráti szál ahhoz, hogy elfeledtesse az igazi nagy elsöprő szerelmet?Jacob az igazi jófiú, aki nekem nem tetszik. Én a rosszfiú karakterre bukom, nekem a vérszívó Edward a zsánerem. Ez van.Nagyon gyorsan haladtam előre, bár tény, hogy a közepén kiderülnek ugyan érdekes és megrázó dolgok, mégis kicsit langyosra sikerült számomra, de a vége a csúcs [...]
Könyvmolyok (2008-11-01)
[...] Az írónő még többet mutat meg tehetségéből. Az amerikai kiadásban az első rész 434 oldalt tett ki (itthon 502), a második pedig 563 oldalt. Úgy látszik Stephenie Meyer is minél jobban belebonyolódott a történetbe és egyre bátrabb lett a rajongók visszajelzéseitől, annál többet akart mesélni. (Csak tájékoztatás képpen a negyedik rész 754 oldalt tesz ki [...]
2 hozzászólás a(z) “Stephenie Meyer : New Moon” ajánló(k)hoz
Válasz