
Egy jóházból való úrilány emlékei
(Simone de Beauvoir)
Hölgyeké az elsőbbség (2009-02-28)
[...] A filozófia megerősítette azt a hajlamomat, hogy a dolgokat lényegükben, gyökerüknél, a totalitás perspektivájából ragadjam meg; s minthogy elvont fogalmak között mozogtam, azt hittem, végérvényes módon sikerül felfedeznem a világ igazságát. [...]
Annamarie irkál (2009-02-12)
[...] Hihetetlen mennyiségű utalás található a könyvben, azokról a művekről, amik azzá tették, ami lett. A másik dolog, ami a túlélését erősítette a munka. Ez az ő esetében a hihetetlen elszántságú tanulás. Amikor erről az állhatatos és szívós tulajdonságáról ír, ami egyben egy emésztű tűz is benne, akkor nagyon irigyeltem [...]
Keményfedél (2009-01-18)
[...] Filozófia, matematika, majd az irodalom, száz százalékosan veti bele magát mindenbe, igyekezve megfelelni annak a képnek, amit önmagában megalkotott arról a Nőről, akinek hite szerint lenne kell. Mindeközben meg kell küzdenie apja ambivalens érzéseivel: az elszegényedett, és egyre szegényebb felső-középosztálybeli családfő lelkét megsínyli, hogy egyre lejjebb süllyednek, hogy lányaiknak dolgoznia kell, mert nem fogják tudni hozománnyal kiházasítani őket, épp ezért támogatja tanulásukat [...]
Könyvvizsgálók (2009-01-10)
[...] Korán megmutatkozik kivételes intelligenciája, ennek köszönhetően a felnőtt társadalom nem tud mit kezdeni vele. A könyv végigköveti legmeghatározóbb gyermekkori barátságát Zazával, egészen annak korai haláláig, ami valahol felszabadító hatással van Simone-ra. Zazával együtt lázadnak a konvenciók, a társadalom, saját családjuk ellen, s míg Zaza végül behódol családjának, feladja lázadását, Simone-t épp az ő halála sarkallja végképp arra, hogy adja fel addigi életét, és vállalja fel lázadását [...]
Nincsenek hozzászólások a(z) “Simone de Beauvoir : Egy jóházból való úrilány emlékei” ajánló(k)hoz
Válasz