
Őrült szerelem
(Ian McEwan)
Könyv, egó, entrópia (2010-03-18)
[...] A legutóbbi regény, amit olvastam, a nem túl jó magyar című Őrült szerelem volt, s már csak a cím miatt is örülök, hogy angolul olvastam – de erről majd kicsit később. Röviden szólva, nagyon tetszett a könyv, és úgy érzem, hogy az általam eddig olvasott McEwan-regények közül ez volt a legemberközelibb és legátélhetőbb mű. A regény felütése meglehetősen különleges: egy boldog, kiegyensúlyozott életet élő házaspár, Joe és Clarissa piknikezik a kies angol dombokon, amikor nem messze tőlük elszabadul egy hőlégballon, és a közelben tartózkodók mind a bajba jutottak segítségére sietnek [...]
Könyvvizsgálók (2008-03-30)
[...] A másik oldalról pedig egy harmonikusan élő párt, akiknek az életét és az egymás iránti szerelmét pillanatok alatt szétzilálja egy mániákus kívülálló megjelenése. Két dolog van, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem a regény kapcsán. Egyrészt, nagyon emberi és nagyon esendő az alaphelyzet, hiszen melyikünkkel ne történt volna meg, hogy félreértve egy gesztust, egy pillantást, egy mondatot, azt hittük, valami közös van bennünk valakivel? Persze ez a könyv egy patologikus esetről szól, azért remélhetőleg kevesen kezdik el szó szerint üldözni a szerelmükkel a másikat, de azért nagyon is átélhető az, hogy egy ember képes egész kis saját világot építeni magának egy félreértett gesztus miatt [...]
Olvasónapló (2007-12-23)
[...] Joe Roth a fizikusnak indult de immár népszerű tudományos cikkeket-könyveket író 50 felé közeledő férfi feleségét várja haza kutatóútjáról, hogy elköltsenek egy pikniket az Oxford környéki dombokon. A kellemes délutánt egy elszabadult hőlégballon szakítja félbe, s Joe a kosárban maradt gyereken próbál segíteni 5 másik férfi társaságában, akik közül az egyik tragédia áldozata lesz [...]
Könyvmolyoló (2007-01-01)
[...] A történet azzal kezdődik, hogy hősünk, Joe (egy fizikus) és barátnője, Clarissa (egy irodalmár) véletlenül szemtanúi lesznek egy balesetnek, sőt, Joe segíteni indul és bele is keveredik a tragédiába, és ekkor fenekestül felfordul az életük. Bizarabbnál bizarabb események követik egymást, és egyre többen sodródnak az őrület határára. Joe-t egyre hevesebben üldözi szerelmével egy bolond, emiatt Joe és Clarissa viszonya is megromlik. Zsémbelődöm, pedig kimondottan érdekes látni azt a folyamatot, ahogyan az őrület célpontja maga is őrültté válik, ahogy a torz lélek torzulásokat okoz a kipécézett szerencsétlenben is, és ahogy a véletlen szavakból és pillantásokból kezelhetetlen hisztéria dagad (ez McEwan egyik kedvenc témája) [...]
Nincsenek hozzászólások a(z) “Ian McEwan : Őrült szerelem” ajánló(k)hoz
Válasz